Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

1526. aug. 29. 490 ÉVE MOHÁCS - TriaNON !!! 1921. aug. 28. ŐRVIDÉK - ÁGFALVA - RONGYOS GÁRDA

| 2016-09-04 | admin |

 

 Pusztamarót Magyarország, a Gerecse kiemelkedő, mégis alig ismert emlékhelye, történelmünk egyik legtragikusabb eseményének helyszíne, ahol a mohácsi csatavesztés után a legnagyobb ellenállásra és a legkegyetlenebb leszámolásra került sor a menekülő magyarok és az országot pusztító törökök között.

 
A mohácsi csatavesztés (1526. 08. 29.), majd Buda várának elfoglalása(1526. 09. 10.), után a törökök végig pusztították egészen Győrig a Dunántúl északi részét. A természet által jól védett Marót térségében sok menekült - köztük a mohácsi csatából visszatérő katonák - és a környék megyéiből származó lakosság sáncolta el magát. A szekérvárral is megerősített település 3 napon át hősiesen védekezett a törökökkel szemben. A törökök végül Budáról hozott ágyúkkal törték meg a védők ellenállását.
 
A leírások szerint (1526. SZEPTEMBER 15.), 25.000  HŐS esett el ezen a helyen. A kegyetlen csata emlékét napjainkban is "Emberölő-völgy"-nek nevezik. Az elkeseredett harcok egyik név szerint is ismert hőse a Dobozi Mihály nevű Fejér megyei kisnemes volt, akinek emlékét országszerte utcák, közterületek és intézmények is őrzik. A legenda szerint Dobozi feleségét, Farmos Ilonát a lovára kapva menekült az üldöző törökök elől. Amikor a ló a teher alatt roskadozni kezdett, az asszony könyörgött neki, hogy ölje meg őt, nehogy a török kezére kerüljön és meneküljön. Amikor az üldözők már majdnem utolérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, akkor férje teljesítette kérését, nem akarta elhagyni őt, inkább keresztüldöfte kardjával, ő pedig az utolsó erejéig küzdött a túlerő ellen és hősként esett el.
 
 
 
Ezt az adatot ma már források igazolják, és mindenképpen az erős túlzások körébe kell utalni a (több)százezres török seregekről szóló mendemondákat. Az Oszmán Birodalom teljes hadereje ekkortájt 100-110 000 fő lehetett, és elképzelhetetlen, hogy mindenkit kivezényeltek volna a Magyarország elleni hadjáratra, hiszen ez esetben a birodalom távoli végei őrizetlenek maradtak volna, és a belső területeken is szükség volt a katonaság jelenlétére, tekintettel a gyakori lázadásokra. Azonban, azt is figyelembe kell venni, hogy a török sereghez, útban Mohács felé, kötelezően csatlakoztak a behódolt országok kisebb seregei. Ugyanez történt később többször is, amikor a Bécs felé haladó török csapatokat az erdélyi fejedelmek csapatai is segítették.
 
id. Dorfmeister István: II. Lajos halála
Az oszmán, muszlim sereg kora délután kezdett kibontakozni a Karasica irányából. A csapatok harcrendben vonultak fel, már amennyire ezt a terep megengedte. A sereg élén a ruméliaiak haladtak, mögöttük a szultán az udvari zsoldos hadakkal, és végül az anatóliai hadtest következett. Nehézségeikről sokat elárul, hogy bár a táborból kora reggel útnak indultak, és a csatatérig csupán kb. 10 km-es távolságot kellett megtenniük, mégis, a ruméliaiak dél körül, a derékhad és az anatóliai hadtest pedig 1-2 óra további késéssel érkezett meg a terasz peremére. A források szerint a csapatok annyira elfáradtak, hogy a szultán haditanácsot tartott, melynek eredményeként a csata elhalasztása mellett döntöttek, és parancsot adtak a táborverésre. A ruméliai hadtest ezután megkezdte a leereszkedést a délnyugati magaslatról, hogy a síkon táborozzanak le. Balszárnyáról kivált Bali bég egy csapat akindzsival, és elindult, hogy balról a Nyárad patak felől megkerülje a magyar harcrend jobbszárnyát. Ekkor Tomori kénytelen volt ellenük oldalvédet küldeni, amely a király őrzésére kirendelt elitcsapatokból állt Ráskai Gáspár, Török Bálint, Kálnay János vezetésével), s amivel nagymértékben hozzájárult a II. Lajos balvégzetéhez.
 
Feltehető, hogy a magyar hadvezetés is értesült arról, hogy a ruméliaiak tábort vernek, és a királynak a táborba való visszatérést ajánlották. Tomori azonban az ellenkezőjét javasolta, arra számítva, hogy ha aznap vívják a csatát, külön-külön verheti meg a szultáni sereg egyes részeit. Nyilván ez volt az egyetlen esély a győzelemre. II. Lajos ezért parancsot adott a támadásra. A szultán vezette udvari zsoldosok a terasz szélén lehettek, s talán már meg is kezdték leereszkedésüket a magaslat pereméről, a ruméliaiak pedig már a tábort építették, amikor a magyar jobbszárny teljes vágtában megrohamozta őket. Nagy valószínűséggel a centrum gyalogsága a jobbszárnnyal együtt indult meg, míg Perényi balszárnya helyben maradt, mivel velük szemben ekkor még nem állt ellenség: az anatóliai csapatok csak később értek a helyszínre. Mindenesetre a balszárny lovasságának támadása zavart idézett elő a ruméliai hadtestnél, és a katonák menekülni kezdtek. Hátrafelé azonban a terasz oldala elzárta az utat, ezért két irányba szétváltak.
 
Tomori, az első sikert látva, ekkor futárt küldött a királyhoz, hogy a második lépcső is támadjon. Mire azonban ezek a csapatok harcba léptek, a jobbszárny támadása már kifulladt, és elkezdett visszavonulni. Ezt, a közhiedelemmel ellentétben, bizonyosan nem a török tüzérség tüze okozta, mert egyrészt ezt biztosan tudjuk - oly magasra irányozták a lövegeket, hogy golyóik az előremozgó második magyar harcrend felett is átrepültek, másrészt mert a centrum gyalogságára lőttek belőlük. Elképzelhető, hogy a táborveréskor olyan helyre állították az ágyúkat, ahonnan nem tudták belőni az egész terepet. A megfutamodás fő oka az lehetett, hogy az időközben a helyszínre ért janicsárok sortüzekkel fogadták a magyarokat. Nagy valószínűséggel ekkor esett el Tomori is, miközben a futókat próbálta feltartóztatni. A szultán megkerestette a holttestét, levágott fejét karóra tűzték sátra előtt.
 
Azzal, hogy az első lovasroham kifulladt, lényegében a csata is eldőlt. Az időközben elsáncolt török ágyúk elé érve a gyalogság mozgása is megtört, a mögöttük érkező második magyar harcrend pedig kitérésre kényszerült, és a centrum gyalogságának két oldalán mozgott előre. Egy részük a balszárnyat vezénylő Perényihez csatlakozott, aki a vele szemben megjelenő anatóliai hadtesttel vívott kemény harcot. Perényi rohama a többszörös túlerő ellen nem járt eredménnyel, s hamarosan ő is hátrálni kényszerült. Ettől kezdve a csata eseményei áttekinthetetlenné váltak. A lovasságnak a janicsárok sortüzeit túlélő része ekkor már menekült, ám az ágyúk előtt harcoló gyalogságot az oszmánok bekerítették, és nagy részüket lemészárolták. Az alig másfél-két órás csatában a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett. Elesett 4000 lovas, 10000 gyalogos, 7 püspök - köztük a fővezér Tomori és Szalkai László esztergomi érsek és másik 5 püspök - és 16 zászlósúr valamint 12 főúr. A menekülő király a Csele-patakba fulladt (bár később sokan azt állították, a trónra törő Szapolyai gyilkoltatta meg).
 
Ismét felmerül a kérdés: hol maradtak, miért nem érkeztek meg időben a már említett erősítések. Frangepán Kristóf még szeptember 1-jén is a horvát csapatok gyülekezésére várt, így tulajdonképpen el sem indulhatott. Szapolyait július folyamán hol Havasalföldre küldték a helyi magyar-párti vajda segítségére, hol a fősereghez való csatlakozásra utasították. De ha akart volna, akkor sem tudott volna Mohácsra indulni, mert az erdélyi seregek sem siették el a hadba vonulást, így Szapolyai augusztus 15-én még Tordán várakozott, jó 400 km-re a csata helyszínétől, augusztus 29-én pedig Szeged térségében volt.
 
Végkifejlet
 
A csatában és a futás közben a királyon kívül elvesztek az egyházfők közül: Szalkai László esztergomi érsek, Tomori Pál kalocsai érsek és fővezér, Perényi Ferencz váradi, Móré Fülöp pécsi, Paksi Balázs győri, Csáholi Ferencz csanádi, Palinai György boszniai püspök; a főurak közül: Zápolya György szepesi gróf, a másik fővezér, Drágfi János országbíró, Ország Ferencz főudvarmester, Korlátkői Péter és Trepka András főajtónállók, Horváth Simon királyi főpinczemester, Szécsy Tamás, Perényi Gábor, Sárkány Ambrus, Palóczi Antal, Czetrini Mátyás, Frangepán gróf, Bánfy Zsigmond, Hampó Ferencz, Batthyányi János, a cseh Schlick István s több más cseh és morva úr. Az oirszág birtokos nemesei közül: Balázsi Ferencz, Tarczay Miklós, Paksy János, Istvánfy János, Várady Imre, Podmaniczky Mihály, Orlovsics György zengi kapitány, Aczél István pozsonyi várnagy, Pogány Zsigmond, Tornally János, Kállay János és István, Forgács Miklós. Ezeken kívül körülbelül 500 birtokos és nemes. A gyalogságból három vagy négy ezernél nem igen maradt több életben, pedig vagy 12-13 ezer gyalogos volt, ezeknek vezérei közül Cyprusi Hannibalon kívül alig menekült meg valaki. Az összes ágyúk, ágyúsok, a melyek a seregnél voltak, valamint azok is, melyek a hajón maradtak, az ellenség kezeibe kerültek.