Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Ősnyelvek új látószögből

| 2017-03-01 | admin |

 

 Az amerikai tudós, Grover S. Krantz az európai nyelvek eredetének kutatásához szabályokat állított föl, melynek eredményét az Európai nyelvek földrajzi kialakulása (Geographical Development of European Languages, Peter Lang, New York, Bern, Frankfurt am Main, Paris, 1988) című dolgozatában tette közzé, melyet az Amerikai Egyetemek tanulmánysorozatában adtak ki. A szerző új szempontok figyelembevételének segítségével kívánja a kérdés megoldását egy esetleg gyümölcsöző irányba terelni. Krantz Washington Állam Egyetemén az embertan tanára volt, aki az általa kidolgozott módszerrel elsőnek az északnyugat-amerikai indiánok nyelvét vizsgálta meg.

 
Krantz módszerének gerincét a következő tényezők képezik:
 
1. A népek miért költöznek el lakhelyükről, miért nem maradnak helyben?
 
2. Miért oda, s miért nem más helyre költöztek?
 
3. Miért akkor, miért nem máskor költöztek?
 
4. Miért ők költöztek oda és akkor, s miért nem más nép?
 
5. Hogyan oldották meg a letelepedést a már helyben lakók ellenében?
 
Krantz írja, ha ezen alapkérdések bármelyikére nincs kielégítő válasz, úgy az előterjesztett megoldást nem lehet komolyan venni. A népek ugyanis nem kedvtelésből költöztek el lakhelyükről, hanem azt mindenkor a létfenntartás, a megmaradás követelményei határozták meg. Éppen ezért, a valóban nagy lélekszámúnak mondott népvándorlásokat újra kellene vizsgálni. Népvándorlás nem tévesztendő össze az ilyen-olyan, kisebb-nagyobb katonai vállalkozással, hódítással, melyeket korábban – egyesek talán továbbra is –, népvándorlásoknak tartanak. Ilyenek esetében az alaplakosság – elsősorban a földműves – nem mozdul. A meghódított nép pedig rendszerint sem fajilag, sem nyelvileg nem azonos a hódítóval. Szigorú követelmény a kidolgozott módszerek, szabályok következetes alkalmazása minden népmozgás esetében. Krantz írja, hogy e szabályok kidolgozásánál az ismert történelem irányadó ugyan, de nem tekinti csalhatatlannak sem a történetírást, sem saját módszerét.
 
Az első követhető népvándorlás, pontosabban terjeszkedés az újkőkor hajnalán, Kr.e. 8150 táján Palesztinából indult el a szélrózsa minden irányába, melynek okozója a túlnépesedés volt. Krantz "afro-ázsiainak" nevezi e népet. Jelek szerint a népszaporulatot az élelemtöbblet tette lehetővé, melyet egy vadbúzafajta, a tönkölybúza (Emmer wheat) termesztése eredményezett. Tudni kell, hogy a kezdetleges gazdálkodás korában a népsűrűség átlaga 1.0 (egy) fő/km2 volt. Ezzel szemben a nagyállattartás területein 0.25 fő, míg a kezdeti gyűjtögető, halász-vadász életmód korában 0.1 fő volt a népsűrűség km2-ként. Ezen adatok ismerete alapvetően fontos, mert a népterjeszkedés esetén a népsűrűség meghatározó tényező lehet mind faji, mind nyelvi vonatkozásban. Kérdés: Számszerűleg milyen arányban voltak a jövevények a helyben találtakkal szemben? Az elvándorolni vagy terjeszkedni kényszerült nép nem telepedhet le olyan területre, ahol a népsűrűség már elérte vagy megközelítette az eltartóképesség felső határát. Legfeljebb elűzhette egy kiszemelt terület népességét, ha ehhez megvolt a számbeli fölénye vagy magasabb harci készsége. A gazdálkodás kezdetén erre nem is volt szükség, mert az emberi létfenntartás követelményeire alkalmas területek népsűrűsége 0.1 fő vagy az alatt volt. Először tehát saját környezetüket kellett feltölteni, s miután a népsűrűség elérte az 1.0/km2, akkor kényszerültek a fokozatos terjeszkedésre.
 
A szaporulatot, azon keresztül a terjeszkedés gyorsaságát számos tényező befolyásolta; a megmunkálásra alkalmas új területek mennyisége és minősége; az éghajlati viszony, a hőmérséklet, a nappali órák száma, az évi napsütés és a termőévszak hosszúsága mind fontos tényezők. Krantz számításai alapján arra az eredményre jutott, hogy egy bizonyos irányban, átlagban 150 évre volt szükség 200 km-nyi terjeszkedéshez, de Európa északíbb vidékein elérhette az 500 évet is. A legészakíbb vidékek, ahol a termőévszak 120 nap alá süllyed, gazdálkodásra már nem alkalmasak. Ott már csak az állat-, majd pedig a rénszarvastartás biztosíthatja a megélhetést.
 
Az afro-ázsiaiak Kr.e. 5150 táján érték el a Gibraltárt, de mert a hajózáshoz nem értettek, nem tudtak átkelni a tengerszoroson. A túloldalon viszont létezett ebben az időben egy pásztornép, akik értettek a hajózáshoz is. Krantz ezeket tengeri-pásztoroknak (Sea Shepherds) nevezi. Véleménye szerint ezek szállították át az afro-ázsiaiakat, akik Kr.e. 4550 tájára benépesítették Ibéria földművelésre alkalmas területeit. Krantz bennük látja a baszkok őseit.
 
Anatóliából, a mai Törökország délkeleti részéből Kr.e. 8000 táján, tehát 150 évvel a palesztin kiáramlás kezdete után, elindul egy másik hullám, amely Európa irányába terjeszkedett. Krantz ezeket indo-európaiaknak nevezi, akik megakadályozták az afro-ázsiaiak északi irányú terjeszkedését. A népszaporulatot, a bőségesebb élelmezést itt is a tönkölybúza termesztése tette lehetővé. Palesztina és Délkelet-Anatólia 400 km-re van egymástól, a százötven év nem mutatkozik elég időnek ahhoz, hogy a Palesztinából elinduló népesség elérje Anatólia e területét, de nem kizárható. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy az eredményesebb búzatermesztés módjának tudománya jutott el Anatóliába, vagy azt helyiek ismerték fel.
 
A tönkölybúza harmadik központja a Kaukázus alatti, míg a negyedik a Fekete-tenger északkeleti partvidéke feletti térség volt. E területekről is elindultak a terjeszkedések, nem sokkal az előző kettő után. Magyar szempontból azonban a Délkelet-Anatóliából elinduló népesség terjeszkedését kell követnünk, akiket Krantz “indo-európai”-nak nevez. Ha e térségben keressük a Kárpát-medencét benépesítő földművesek őseit, akkor inkább az afro-ázsiaiakra, vagy a kettő keverékére kell gondolni, akik az Égei-tenger szigetein át, Kr.e. 7100 táján léptek Európa földjére, azaz a Balkán délkeleti csücskére. Innen terjeszkedtek tovább északra a Balkán, majd Ukrajna vidékeire. A Dinári- és Balkán-hegységet kettéválasztó Vardar és Morava folyók völgyében terjeszkedő főág a Kárpát-medence irányába vonult. Erdély területét Kr.e. 6400, míg Dunántúlt Kr.e. 6050 táján érték el. A Nagyalföldet, néhány kezdetleges gazdálkodásra alkalmas területet kivéve, kemény talaja miatt kikerülték, írja Krantz.
 
A Balkánon az indo-európaiak megjelenésével kezdetét vette az állatok háziasítása, ami rövid időn belül a Tiszántúlon élő halász-vadász őslakók körében is elterjedt, ez viszont lehetővé tette a nagyobb népszaporulatot. Krantz nem foglalkozik a Tiszántúl népsűrűségével, de e sorok írójának az a gyanúja, hogy lényegesen magasabb lehetett az átlag állattartó vidékek népsűrűségénél. Ha nem így lett volna, a jövevények között biztos akadtak volna olyanok, akik felcserélték volna a nehéz földművelést a könnyebb pásztorélettel.
 
Krantz a Tiszántúl pásztornépét 12 törzsbe vagy nemzetségbe sorolja. Északon, ahol a legszélesebb, négy nemzetség élt. Alattuk – bár keskenyebb területen – szintén négy, azok alatt három, és legalul egy nemzetség helyezkedett el egy délfelé szűkülő (Délvidék) háromszögben. Nyelvüket Krantz "uráli", azaz "magyar" nyelvnek nevezi. Krantz az általa felállított, és minden európai nyelv kialakulására következetesen használt szabályok alapján arra az álláspontra jutott, hogy az urálinak nevezett nyelvek kialakulásának helye nem az Urál vidéke volt, hanem a Kárpát-medence, azon belül pedig a Tiszántúl. Erről Krantz könyve 11. oldalán a következőket írja:
 
"Általában úgy vélekednek, hogy az uráli magyarok keletről jöttek Magyarországra Kr.u. a 9. században. Ezzel szemben úgy találom, hogy a többi, uráli nyelveket beszélők terjeszkedtek Magyarországról az ellenkező irányban, sokkal korábban.". (It is usually stated that the Uralic Magyars moved into Hungary from an eastern source in the 9th Century A.D.. I find instead that all the other Uralic speakers expanded out of Hungary in the opposite direction, and at a much earlier date.).
 
Krantz meg is jegyzi könyve 72. oldalán, amennyiben ezen új felismerés megállja a helyét, úgy „a magyar nyelv Európa legősibb helyhez kötött nyelve” („Hungarian (Magyar) is actually the oldest in-place language in all of Europe”), kialakulása az átmeneti kőkorba (mezolitikum) vezethető vissza. A rokon nyelvű népek innen vándoroltak ki, és nem fordítva. A terjeszkedés Kr.e. 6200 táján kezdődött északnyugat, észak és északkeleti irányban. Miután az északi ág elérte a Balti-tengert, ők is északkeleti irányba folytatták útjukat, mígnem elérték mai elhelyezkedésüket. Elképzelhető, hogy e Kárpát-medencéből elvándorló népek valamelyike megőrizte az őshaza emlékét, s visszaköltözésüket a Csodaszarvasmonda örökítette volna meg? Hunor és Magyar őseik földjére igyekeztek vissza, ahol velük azonos nyelvű népet találtak. Elgondolkoztató!
 
 
 
Radics Géza