Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Hírlevél

| 2017-03-02 | admin |

 

 ARCÉL – Ujváry Gábor

 
Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, s az elmúlt év októbere óta a három kutatócsoport munkáját összefogó intézetvezetőként a Horthy-kori kutatócsoportot is irányítja.
 
Már egészen ifjan, általános iskolás korában is érdeklődött a történelem iránt, egyetemi évei mégis az irodalomtörténet bűvkörében teltek. Ebbe valószínűleg belejátszott az az erős indíttatás is, amit az egykori cisztercita – de akkorra már József Attila nevét viselő – fővárosi gimnázium legendás hírű magyartanárától, Vasbányai Ferenctől kapott. Az irodalomtörténet iránti elköteleződése okai között családi szálak is tetten érhetők, hiszen festőművész édesapja a népi írók legtöbbjével baráti viszonyt ápolt, így kisgyermekkorában személyesen is találkozott Tamási Áronnal, Szabó Pállal, Kodolányi Jánossal, Sinka Istvánnal, Féja Gézával. Az ELTE harmadévfolyamos növendékeként az egyetemen tapasztalt pezsgő, szellemi élet hatására fordult a történelem felé. „Már akkor is a két világháború közti időszak érdekelt. Azóta is ez maradt a fő kutatási területem"– mondta.
Friss diplomásként 1984-ben az Országos Széchényi Könyvtárban helyezkedett el, s az úgynevezett fölöspéldányokkal foglalkozott. Mint fogalmazott: „megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ország legelső könyvtárában össze-vissza hányva vannak azok a könyvek, amelyeket évtizedekkel korábban az arisztokrata családok, vagy a különböző egyházi intézmények könyvtáraiból államosítottak. Még ősnyomtatványok is akadtak közöttük. Ezeknek a könyveknek a címleírását végeztem, amit érdekes munkának tartottam, hiszen alapos könyvismeretre tehettem szert".
Ujváry Gábor 1987-ben az ELTE Szaklevéltárában főlevéltáros lett, a rendszerváltás esztendejében pedig elvállalta a megbízott igazgatói állást. Szakmai karrierje következő állomása a Művelődési és Közoktatási Minisztérium volt, ahol német ösztöndíjügyekkel foglalkozott, de a szíve visszahúzta a korábbi szakterülete felé, s 1992-ben a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa lett. Két évvel később kinevezték a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettesének, ahol 1998-ig dolgozott. Ekkor az első Orbán-kormány alatt felállított Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában a művészeti ügyekért és a nemzeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság titkárságvezetője lett, főosztályvezetői besorolással.
Vezetésével jött létre 2000-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet, amely 1920 és 1948 között már létezett, s Ujváry Gábor ezt, a nagy múltú intézetet alapította újra. E kapcsán kérdésünkre elmondta: „az 1526 és 1918 közötti időszak tekintetében Bécsben őrzik a magyar történelmi források ha mennyiségben nem is, de értékekben csaknem felét, így az egykori császárváros kikerülhetetlen a hazai kutatók számára. Munkájukat segítendő hoztuk létre az intézetet. 2002 elején visszahívtak Budapestre, hogy vállaljam el az akkor megalakuló Balassi Bálint Intézet főigazgatói állását" – mondta Újváry Gábor, akit Magyar Bálint 2004-ben menesztett. Még ebben az évben a Kodolányi János Főiskola docense, 2006-ban tanára, 2012-ben tudományos rektorhelyettese, 2013-ban pedig tanszékvezető főiskolai tanára lett. A VERITAS Történetkutató Intézetnél a kutatócsoport-vezetői állást 2014 júniusától látta el, tavaly október elsejétől pedig intézetvezető lett.
Tudományos és tanári, szakmai hitvallását így foglalta össze: „a történészeknek el kell fogadniuk, hogy egymás mellett többféle igazság is létezik, hiszen egy konkrét eseményt sokféleképpen lehet értelmezni. Ezek az igazságok pedig egymásnak akár még ellent is mondhatnak. A történésznek természetesen lehet véleménye, de azt a szakma szabályai alapján kell kialakítania, s megvédenie. Nagyon fontosak az elsődleges források. Minél többet össze kell ezekből gyűjteni, azokat ütköztetni kell, s ez alapján lehet csak levonni a következtetéseket. A források alapos ismerete tehát mindennek az alapja. De ez a szakma nagyfokú alázatot is követel, hiszen el kell fogadni, hogy másoknak más lehet a véleményük".
 
 
Konferencia hazánk sorsfordító esztendőiről
Kállay Miklós miniszterelnökségének mérlege
 
A Kállay-kormány megalakulásának hetvenötödik s a miniszterelnök halálának félszázadik évfordulója alkalmából a VERITAS Történetkutató Intézet, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár konferenciát tart. A „Magyarország sorsfordító esztendői: Kállay Miklós miniszterelnökségének mérlege" címmel a budapesti Vajdahunyadvárban március 10-én, 9 órai kezdettel megrendezendő tudományos tanácskozáson a helyszűke miatt előzetes regisztráció nyomán lehet részt venni. Jelentkezni intézetünk honlapján, (http://www.veritasintezet.hu/hu) március 6-a éjfélig lehet.
A Boross Péter volt miniszterelnök és Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntője után a Kállay-kormány bel- és külpolitikai törekvéseit tekintik át az előadók. Szó lesz a titkos diplomáciáról, a hírszerzésről, valamint a kiugrási kísérletről, amely kapcsán az egyik előadó egy kevésbé ismert tényről is beszélni fog, nevezetesen arról, hogy Kállay Miklós Szlovákia vezetőivel közös kiugrás megszervezésére tett kísérletet. Ezen kívül a brit Titkos Hírszerző Szolgálat és Kállay kapcsolata, valamint a svájci színtér reményein, illúzióin túl az ötven évvel ezelőtt elhunyt miniszterelnökhöz köthető titkos pénzalap is szóba kerül.
 
 
VERITAS-est
A magyarországi németség radikalizálódása az 1930-as évektől
 
A hazai németség szempontjából tragikusnak mondható esztendőket előkészítő időszakkal, az 1930-as évekkel foglalkozott a VERITAS-est februári előadása, ahol Ujváry Gábor moderálása mellett két történész, Marchut Réka és Orosz László a korabeli legnagyobb létszámú magyarországi kisebbség sorsát vázolta fel. Elkerülhető lett volna a '30-as évek nemzetiszocialista irányú elmozdulása, a náci Németország beavatkozása, majd a háború utáni kitelepítés? Az okokkal, a háttérrel és a folyamatok hiteles bemutatásával foglalkozott az előadás.
 
Bővebben
 
Következő VERITAS-est március 7-én
 
2017. március 7-én, kedden 18 órakor rendezzük a VERITAS-estek sorozat huszonnegyedik vitáját a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utca 29–31. alatti épület Aulájában, a „Munkásőrség története 1957-1989" címmel. A témát Zinner Tibor, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltárvezetőjének moderálása mellett Illésfalvi Péter hadtörténész, muzeológus (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) és Kiss Dávid történész, tudományos munkatárs (VERITAS) mutatják be.
 
 
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
 
Hetven évvel ezelőtt, 1947. február 25-én, a kommunistákkal szembeni bátor kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A Parlament ezt a napot 2000-ben, az első Orbán-kormány hivatali időszaka alatt, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Az első megemlékezést 2001-ben tartották.
Annak ellenére, hogy Kovács Bélát megillette a képviselői mentelmi jog, a szovjet hatóságok ezt figyelmen kívül hagyták, letartóztatták, s rögvest a Szovjetunióba hurcolták. Köztársaság-ellenes összeesküvéssel vádolták. A Szabad Nép tudósítása szerint a kisgazda politikus „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében". Kovács Bélát ártatlanul húsz évre ítélték. Először a GULÁG-on tartották fogva, majd 1951. szeptember 25-én az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai börtönébe került. Az ÁVH jászberényi börtönébe 1955-ben szállították, hogy 1956. január 18-án a BM Budapesti Központi Börtönébe vigyék. Több mint nyolcévnyi raboskodás után, innen engedték szabadon.
Kovács Béla demonstratív letartóztatása és fogvatartása az állampárti diktatúra kiépítésének egyik első, de jelentős lépése volt, ezáltal vált a demokrácia és szabadságjogok semmibevételének jelképévé.
 
 
Emlékév a GULAG áldozatai tiszteletére
 
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, rövidítve GULÁG-GUPVI Emlékévvé nyilvánította a kormány a 2015-ös esztendőt, majd ezt 2017. február 25-ig meghosszabbította. A kabinet az embertelenségek áldozatai előtt kívánta leróni a kegyeletét.
A GULÁG táborainak rabjai bányákban, vasút- és útépítéseken dolgoztak, de ők ásták ki a Fehér-tenger Csatornát is. Mindezt embertelen körülmények között, megfelelő szerszámok, élelmezés és ruházat nélkül. Sztálin rémuralma alatt a GULÁG táboraiban körülbelül húszmillió ember halt meg. Szovjet munkatáborokba a becslések szerint 700.000 magyar embert hurcoltak el. A rabság során közel 300.000-en meghaltak. Az életben maradottak az ötvenes évek első felében jöhettek haza. Sokan azonban még a büntetés lejárta után sem térhettek családjukhoz. A magyar határon ugyanis az államvédelmi hatóság emberei fogadták őket, s egy részüket azonnal internálták, vagy börtönbe vetették. Akiket pedig hazaengedtek, titoktartásra kötelezték. A rendszerváltásig hallgatniuk kellett mindarról, ami velük történt.
Rétvári Bence szerint az embertelenségek áldozatai előtt tisztelgő emlékév programjai Magyarország legkisebb településeire is eljutottak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kijelentette: az emlékév során a határon túli magyarságot is megszólították, minden olyan elszakított nemzetrész közösségeit bevonták, ahonnan a GULÁG-ra hurcoltak magyarokat.
Az emlékév eseményeiből a VERITAS Történetkutató Intézet is kivette a részét. Minden magyarlakta területen, még a szovjetek által nem érintett délvidéki területeken is, bemutatták azt a kiállítást, amely korabeli fényképek és dokumentumok felhasználásával ábrázolta a szörnyűségeket. A magyaron túl angol és német nyelven is megírt kísérőszövegekkel ellátott tárlat létrehozása során a VERITAS Történetkutató Intézet szorosan együttműködött a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Magyarság Házával. A VERITAS történészei ezen kívül számos előadást is tartottak.
 
 
Könyvbemutató
A GULAG rabtelepei
 
Sokatmondó, beszédes cím. A szerző, Menczer Gusztáv, ki maga is megjárta Sztálin poklát, vagyis a GULÁG rabtelepeit, nem csak személyes élményeit, de egész korosztályának tapasztalatait vetette papírra. A tíz évvel ezelőtt megjelent könyv újrakiadásával a Századvég Kiadó egyrészt az áldozatok előtt szeretne fejet hajtani, másrészt egy hiteles ember életén keresztül szeretné bemutatni a mai kor ifjúságának mindazt, amire a kötet alcímében is utal, hogyan működött és milyen volt a „bolsevizmus népirtásának színtere".
 
Bővebben
 
 
A budapesti Munkásőrség 1957-ben
 
Fővárosi helytörténészek előtt, Budapest Főváros Levéltárában tartott előadást Kiss Dávid, a budapesti munkásőrség 1957-es tevékenységéről.
A történész a munkásőrség előzményeként említette, hogy a szovjet vezetők már 1956. október 24-én, vagyis a forradalom kitörésének másnapján azt javasolták a magyar pártvezetésnek, hogy hozzon létre munkásalakulatokat. Ez a kezdeményezés akkor kudarcba fulladt. A szabadságharc leverése után azonban a Kádár János által vezetett Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány visszatért az ötlethez, s megvalósította azt. Már november 7-én, vagyis parlamenti eskütételük napján döntött a nemzetőrség megszűntetéséről, valamint az új kormányhoz hű munkásalakulatok felállításáról. Ennek megfelelően a budapesti kerületi rendőri erők és a karhatalmi egységek mellett kezdetben rendező gárdaalakulatok szerveződtek, amelyek létszáma a fővárosban november 10-én 420 fő, december 24-én pedig 792 fő volt.
Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága november 21-én foglalkozott a fegyveres szervek újjáalakításával. Elhatározták, hogy a Munkásőrséget lassú ütemben hozzák létre. A szervezésért Münnich Ferenc, Czinege Lajos és Kovács Imre lett a felelős. A Rendező Gárdát, amelyet az előadó a szerveződő munkásőrség alapjának nevezett, az Ideiglenes Intéző Bizottság a december 11-i ülésén a karhatalmi parancsnokság alá rendelte. A történész ezt a határozatot a november 21-i kiegészítésének nevezte. Kiss Dávid úgy vélte, a hatalom ekkor még csak a gyárakban szervezkedett. 1957. január 8-án azonban már a külön működő gárdák összefogása volt a cél, valamint az, hogy az új fegyveres erő a pártszerveknek legyen alárendelve. Ezt mutatja az is, hogy a Munkásőrség Országos Parancsnokát az MSZMP KB javaslata alapján a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevezhette ki. Helyi szervei az illetékes rendőrkapitánysághoz tartoztak, de az illetékes Intéző Bizottság rendelkezhetett velük. Kívánságára a kapitányságok kötelesek voltak bevetni ezt a fegyveres testületet.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957/13. törvényerejű rendelete és a február 18-i dátummal kiadott 3075/1957. számú kormányhatározat a fontosabb objektumok védelmében, a közrend biztosításában, valamint a katasztrófavédelemben határozta meg a feladatokat. A Munkásőrséget a kormány alá rendelték, Halas Lajos személyében a Minisztertanács nevezte ki a parancsnokát. A budapesti kerületek, és a megyéken belül a fontosabb egységek élére 1957. március 1. és 15-e között nevezték ki a parancsnokokat. Ekkor már 21.420 munkásőr teljesített szolgálatot. Az ünnep előtt a karhatalommal együtt járőröztek, objektumokat őriztek, plakátokat szedtek le, az üzemekből eltávolították a hatalomnak nem tetsző személyeket, fegyvereket gyűjtöttek össze. A MÚK-ra válaszul a Munkásőrség is kiadta a jelszavát, ami a HUKUK volt. Ez a következőt jelentette: „Ha újra kezditek, újra kaptok!" Budapesten egyetlen jelentősebb esemény a Petőfi-szobornál történt, ahol 20-30 fő koszorúzott, elénekelték a Himnuszt és a Szózatot, többen csatlakoztak is hozzájuk, de ezt követően az I. karhatalmi ezred lezárta és kiürítette a teret, majd több embert elfogtak.
Az előadó kiért a munkásőrség 1957. május 1-i feladataira is. Azzal kezdte, hogy az ünnepet megelőzően a pártvezetők részvételével több gyárban is munkásgyűléseket tartottak. A forgatókönyv értelmében a munka ünnepének központi rendezvényét a Hősök terén tartották. A kerületi párttagok öt helyen gyülekeztek. Oszlopban indultak a gyűlés színhelyére, amelyet négy irányból közelítettek meg. A Hősök terén Kádár János mondott beszédet, ezt követően a város különböző részein szabadidős programokat szervezetek. A résztvevők száma nagyjából 150−200 ezer fő lehetett, pontos adataik a pártszerveknek sem voltak. A történész szerint az ünnepség koreográfiájában az 1947-es parasztnapok adhatták a mintát. Mint fogalmazott: „Halas Lajos már április 18-án meghatározta a feladatokat. A felvonuló egységeket két csoportba osztotta. Az első parancsnokának Cserni Józsefet nevezte ki. A menet sorrendje a következő lett: XXI. kerület két századdal. A többi kerület csak egy-eggyel menetelt: IV., VIII., IX., X., II., V. és a MÉMOSZ. Az oszlop elején rendőrzenekar haladt, a munkásőrök pedig énekeltek. A Bajcsy-Zsilinszky úton gyülekeztek, innen a Kodály körönd, Gorkij fasor útvonalon haladtak végig és a Szépművészeti Múzeum mögötti Sztálin téren sorakoztak fel. A második felvonuló csoport parancsnoka Sós Dezső volt. Ők a következő sorrendben vonultak fel, mindegyik kerület egy-egy századdal: XIII., III., VI., VII., XI., XIV., XIX., XXII. és a Vasas zászlóalj. A Belgrád rakparton gyülekeztek, innen az Ajtósi Dürer sorra indultak, ahol megvárták a felvonuló egységeket. A felvonuló egységek mellett voltak úgynevezett rendező egységek is, összesen öt csoportban. Ők reggel, a városon átvonulva vették birtokba a helyszínt. Mindezen felül a kerületi pártházakat is egy-egy rajjal őrizték. A Munkásőrség biztosító alakulatai egyébként sorfalat állva, és így folyosót alkotva osztották fel a Hősök teret. Ennek az volt a lényege, hogy egy kisebb területen ne tartózkodjon túl sok ünneplő, illetve a kialakított folyosón egy adott területre rövid idő alatt lehetett nagyobb erőt vezényelni. Az ünnepség rendben lezajlott. Lényeges megemlíteni, hogy a hatalom a későbbiekben legalább 4−500 ezernyi felvonulóról beszélt, ezzel szemben 150−200 ezren lehettek jelen az eseményen" – mondta Kiss Dávid.
 
 
Februári hírek, röviden
 
2017. február 12.
 
Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetemen „Magyarország a második világháborúban" címmel tartott előadást, a fővárosi Szabadság téren található Szabó Dezső Katakombaszínházban.
 
2017. február 10.
 
A mai nemzedékeknek kötelessége az emlékezés és emlékeztetés az őseiket, elődeiket ért szörnyűségekre, hogy végre tisztán láthassanak azok is, akik nem akartak vagy nem akarnak tisztán látni – jelentette ki Bárdos Gyula, a CSEMADOK Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség elnöke a „Magyarok a Szovjetunió táboraiban – 1944-1956" című kiállítás pozsonyi megnyitóján.
 
Bővebben
 
2017. február 5.
 
Orosz László „Kisebbségpolitika a Horthy-korszakban" címmel tartott előadást a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetem keretében. A trianoni trauma nemzetiségpolitikai következményeiről beszélt, de áttekintette a nemzetiségi kérdés történeti előzményeit is, egyebek mellett a magyar nemzet fogalmának alakulását és a dualizmus korának kisebbségpolitikai törvényalkotását. Minthogy Trianon után a csonkaországbeli kisebbségi kérdés jószerével az ún. „németkérdésre" szűkült le, az előadó a magyar kisebbségpolitikai irányvonal motivációin, mozgásterén és elmozdulásain túl sorra vette a hazai németség radikalizálódásának fontosabb állomásait is.
 
Bővebben
 
Kapcsolat
www.veritasintezet.hu
Leiratkozás
 
 
Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, s az elmúlt év októbere óta a három kutatócsoport munkáját összefogó intézetvezetőként a Horthy-kori kutatócsoportot is irányítja.
 
 
 
Már egészen ifjan, általános iskolás korában is érdeklődött a történelem iránt, egyetemi évei mégis az irodalomtörténet bűvkörében teltek. Ebbe valószínűleg belejátszott az az erős indíttatás is, amit az egykori cisztercita – de akkorra már József Attila nevét viselő – fővárosi gimnázium legendás hírű magyartanárától, Vasbányai Ferenctől kapott. Az irodalomtörténet iránti elköteleződése okai között családi szálak is tetten érhetők, hiszen festőművész édesapja a népi írók legtöbbjével baráti viszonyt ápolt, így kisgyermekkorában személyesen is találkozott Tamási Áronnal, Szabó Pállal, Kodolányi Jánossal, Sinka Istvánnal, Féja Gézával. Az ELTE harmadévfolyamos növendékeként az egyetemen tapasztalt pezsgő, szellemi élet hatására fordult a történelem felé. „Már akkor is a két világháború közti időszak érdekelt. Azóta is ez maradt a fő kutatási területem”– mondta.
 
Friss diplomásként 1984-ben az Országos Széchényi Könyvtárban helyezkedett el, s az úgynevezett fölöspéldányokkal foglalkozott. Mint fogalmazott: „megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ország legelső könyvtárában össze-vissza hányva vannak azok a könyvek, amelyeket évtizedekkel korábban az arisztokrata családok, vagy a különböző egyházi intézmények könyvtáraiból államosítottak. Még ősnyomtatványok is akadtak közöttük. Ezeknek a könyveknek a címleírását végeztem, amit érdekes munkának tartottam, hiszen alapos könyvismeretre tehettem szert”.
 
Ujváry Gábor 1987-ben az ELTE Szaklevéltárában főlevéltáros lett, a rendszerváltás esztendejében pedig elvállalta a megbízott igazgatói állást. Szakmai karrierje következő állomása a Művelődési és Közoktatási Minisztérium volt, ahol német ösztöndíjügyekkel foglalkozott, de a szíve visszahúzta a korábbi szakterülete felé, s 1992-ben a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa lett. Két évvel később kinevezték a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettesének, ahol 1998-ig dolgozott. Ekkor az első Orbán-kormány alatt felállított Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában a művészeti ügyekért és a nemzeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság titkárságvezetője lett, főosztályvezetői besorolással.
 
Vezetésével jött létre 2000-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet, amely 1920 és 1948 között már létezett, s Ujváry Gábor ezt, a nagy múltú intézetet alapította újra. E kapcsán kérdésünkre elmondta: „az 1526 és 1918 közötti időszak tekintetében Bécsben őrzik a magyar történelmi források ha mennyiségben nem is, de értékekben csaknem felét, így az egykori császárváros kikerülhetetlen a hazai kutatók számára. Munkájukat segítendő hoztuk létre az intézetet. 2002 elején visszahívtak Budapestre, hogy vállaljam el az akkor megalakuló Balassi Bálint Intézet főigazgatói állását” – mondta Újváry Gábor, akit Magyar Bálint 2004-ben menesztett. Még ebben az évben a Kodolányi János Főiskola docense, 2006-ban tanára, 2012-ben tudományos rektorhelyettese, 2013-ban pedig tanszékvezető főiskolai tanára lett. A VERITAS Történetkutató Intézetnél a kutatócsoport-vezetői állást 2014 júniusától látta el, tavaly október elsejétől pedig intézetvezető lett.
 
Tudományos és tanári, szakmai hitvallását így foglalta össze: „a történészeknek el kell fogadniuk, hogy egymás mellett többféle igazság is létezik, hiszen egy konkrét eseményt sokféleképpen lehet értelmezni. Ezek az igazságok pedig egymásnak akár még ellent is mondhatnak. A történésznek természetesen lehet véleménye, de azt a szakma szabályai alapján kell kialakítania, s megvédenie. Nagyon fontosak az elsődleges források. Minél többet össze kell ezekből gyűjteni, azokat ütköztetni kell, s ez alapján lehet csak levonni a következtetéseket. A források alapos ismerete tehát mindennek az alapja. De ez a szakma nagyfokú alázatot is követel, hiszen el kell fogadni, hogy másoknak más lehet a véleményük”.