Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Egy székely góbé verse

| 2017-08-17 | sz3rk |

 

 

 
 Széllyes Sándor: Apám házassága
 
 
Kedves vendégsereg, segítsenek nekem,
 
Becsületszavamra megállott az eszem.
 
A sógorasszonyom, illetve az ángyom…
 
De nem is az ángyom, mert a keresztlányom…
 
Sőt ha úgy számítom, a nagynéném lenne,
 
Aki most maguknak egyet énekelne.
 
Unokatestvérem az anyai ágon…
 
S mégis a nagynéném, hogyha jól megrágom,
 
Sőt, ha kiszámítom, anyósnak is talál…
 
Sehogy se értem, rúgja meg a halál!
 
Úgy történt a dolog – hogy megértsék végül –,
 
Egy szép özvegyasszonyt vettem feleségül.
 
Ez eddig jól is van, csípje meg a kánya,
 
De hát volt neki egy férjhez adó lánya.
 
Ha a lányt veszem el, semmi hiba nincsen,
 
De a szerelemnek, tudják, szeme nincsen,
 
Elvettem az anyját, gondolom, nem bánom,
 
Legalább egyúttal van egy szép nagy lányom.
 
Még e se volt hiba, de a múlt ősz végén
 
Édesapám özvegyember lévén,
 
Addig is el szokott hozzánk látogatni,
 
De akkor el kezdett sűrűn járogatni.
 
S mit nem ád az Isten, egy szép téli napon,
 
Ünneplőgúnyában fordul bé a kapun.
 
Kopogtat az ajtón, aztán szégyenlősen
 
Leül félfelivel s pisolyog erősen,
 
Nem gondoltam rosszra, de szúrta a szemem,
 
Amint ott ravaszul festonkodott nekem,
 
S egy félóra múlva kimotyogja végül:
 
A mostohalányom kéri feleségül.
 
Mikor helyrejöttem, mondom az apámnak,
 
Hogy az ilyen viccet hagyja a kutyának.
 
Azt mondja, nem viccel, hát nem vettem észre?
 
A lány is benne van, biztosra jött készre!
 
Hát nem láttam semmit? Hol tartom a szemem?
 
Látszik, hogy öregszem, s nem fog már az eszem.
 
Szóval emígy dorgál, s én a számat tátom,
 
Béjő a leány is, irul-pirul, látom,
 
Hát, ha én ezt tudom, csapjon meg a guta!
 
S azt mondja az asszony, hogy ő biza tudta,
 
S mit mind csodálkozom, oda is ígérte,
 
A keresztlevelet aznap ki is kérte,
 
Szombaton esküsznek, már a jövő héten,
 
S pontosan így is lett, megesküdtek szépen.
 
Én is ott voltam az apám lakodalmán,
 
Mert a dolgot kicsit jobban meggondolván,
 
Rájöttem, hogy ebben nincsen semmi furcsa,
 
S így lett anyám nekem a lányom, a Julcsa.
 
Igen, de egy évre lett egy kicsi fiunk,
 
Azt se tudtuk, vajon hova tegyük magunk.
 
Apám is módfelett büszkélkedett rája,
 
Hogy immár neki is van egy unokája.
 
Nőtt is a kislegény, mint nyáron a körte,
 
Látszott, hogy az eszit tőlem örökölte.
 
De alig szakadt el három bugyogója,
 
Mikor apámékhoz lepakolt a gólya.
 
Most bogozd ki, Sándor, most váltson az eszed,
 
Hogy ezt a gyereket vajon hova teszed!
 
Hogyha úgy számítom, a testvérem lenne,
 
Mert az apámnak is része vagyon benne.
 
A lányom után meg, kinek apja vagyok,
 
A saját ecsémnek a nagyapja vagyok.
 
De mivel neki is az apám az apja,
 
Így saját magamnak lettem a nagyapja.
 
Az apám az édesfiának a veje,
 
A fiam pediglen, szegény kicsi feje,
 
Sógora lett ekképp saját nagyapjának,
 
S mostohatestvére édes nagyanyjának.
 
Tóth Erzsébet pedig, ki most következik,
 
Szintén rokonságom, vegyék, ahogy veszik,
 
Mert ezt kibogozni én már úgysem merem,
 
Bogozzák ki maguk s üzenjék meg nekem!
 
A címemet tudják, Széllyes Sándor vagyok,
 
Ki saját magamnak a nagyapja vagyok!