Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Orbán V. jókívánsága

| 2017-12-31 | sz3rk |

 

 2017. DECEMBER 23. SZOMBAT 07:00 2017. 12. 23. 08:08

 
 
 
 
MEG KELL VÉDENÜNK A KERESZTÉNY KULTÚRÁT
 
 
 
Írta: Orbán Viktor
 
 
 
 
A keresztény világ nagy ünnepét, Krisztus urunk születését várjuk. A
várakozás csöndjében följebb emeljük tekintetünket, eloldódunk a
hétköznapi gondoktól, tágabbra nyílik a lélek horizontja. Ebben a
különleges állapotban végezhetjük el az év végi számvetést, és
gondolhatjuk újra, hogy mi dolgunk lesz a következő évben a világon.
Mi, európaiak – bevallva, bevallatlanul, tudottan vagy tudatlanul –
Krisztus tanítása szerint berendezett kultúrában élünk. Ideidézem
Antall József néhai miniszterelnökünk ismert mondását: Európában még
az ate­ista is keresztény. Mi, magyarok joggal tekintünk magunkra
keresztény nemzetként. Anyanyelvünk, amelyen keresztül megértettük és
alakítottuk a valóságot, nem rokonított egyetlen más európai nemzettel
sem. Ennek értékes következménye is van.
Babitstól tudjuk, keletről hozott jellemünk és a keresztény nyugati
kultúra találkozásából született a magyar szellem. S abból pedig a
magyar világlátás és észjárás, tehetjük hozzá. De sok nehéz­séget,
értetlenséget, magányosságot és időnként az idegenség életérzését is
okozta. Mindazonáltal keresztény mivoltunk, élő hitünk megtartott ezer
esztendőn át Európa közepén. Ezért vállalhatjuk mind a mai napig
anyanyelvű kultúránkat, és büszkék vagyunk arra, hogy nemzetünk
évezredes teljesítményével hozzájárultunk Európa fölemelkedéséhez.
Márk evangéliuma szerint Krisztus második parancsolata így hangzik:
„Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Mostanában sokat emlegetik
Európában ezt a krisztusi parancsot. Azt akarják ezzel szemünkre
hányni, hogy bár kereszténynek valljuk magunkat, mégsem akarjuk, sőt
nem is engedjük, hogy más földrészről érkező milliók betelepülhessenek
Európába.
Elfelejtkeznek azonban a parancsolat második feléről. Márpedig a
tanítás két részből áll: szeretnünk kell a fele­barátainkat, de
szeretnünk kell önmagunkat is. Önmagunkat szeretni azt is jelenti,
hogy vállaljuk és óvjuk mindazt, amik és akik vagyunk. Önmagunkat
szeretni azt jelenti, hogy szeretjük hazánkat, nemzetünket,
családunkat, a magyar kultúrát és az euró­pai civi­lizációt. Ezek
között a keretek között kibontakozott és bontakozhat ki újra és újra a
mi szabadságunk, a magyar szabadság.
 
Évszázadokon át úgy éltünk, hogy tudtuk: a magyar szabadság egyben
Európa szabadságának is záloga. Ezzel a küldetés­tudattal álltuk a
sarat az Oszmán Birodalom hódításakor, ez adott kardot Petőfiék
kezébe, és ez adott bátorságot a pesti srácoknak is. Alaptörvényünk
így mondja ezt: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk
ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és
hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Elismerjük a kereszténység
nemzetmegtartó szerepét.”
Amikor meghúzzuk önazonosságunk határait, akkor a keresztény kultúrát
jelöljük meg büszkeségünk és fenntartó erőnk forrásaként. A
kereszténység kultúra és civilizáció. Benne élünk. Nem arról van szó,
hányan járnak templomba, vagy hányan imádkoznak őszintén. A kultúra a
mindennapok valósága. Ahogy beszélünk, viselkedünk egymással, amilyen
távolságot tartunk egymástól, ahogy közeledünk egymáshoz, ahogy
belépünk ebbe, és ahogy eltávozunk ebből a világból. Az európai
emberek számára a keresztény kultúra határozza meg hétköz­napi
erkölcseinket. Határhelyzetekben ez ad nekünk mércét és irányt. A
keresztény kultúra igazít el bennünket az élet ellentmondásai között.
Meghatározza fölfogásunkat az igazságosság és az igazságtalanság
mivoltáról, a férfi és nő viszonyáról, a családról, a sikerről, a
munkáról és a becsületről.
A mi kultúránk az élet kultú­rája. Kiindulópontunk, életfilozófiánk
alfája és ómegája az élet értéke, minden személy Istentől kapott
méltósága – enélkül az „emberi jogokat” és hasonló modernkori
képződményeket sem tudnánk érté­kelni. Ezért is kérdéses számunkra,
vajon exportálhatók-e másfajta pillérekre épült civilizációk életébe.
Az európai élet fundamentumai most támadás alatt állnak. Az euró­pai
élet magától értetődősége került veszélybe; azok a dolgok, amikre nem
kell reflektálni, csak cselekedni kell őket. A kultúra lényege éppen
abban áll, hogyha nem magától értetődő, mi, emberek elveszítjük a
fogódzóinkat. Nem lesz mibe kapaszkodni, nem lesz mihez igazítani az
óránkat, és tájolni az iránytűnket. Függetlenül attól, hogy járunk-e
templomba vagy sem, s ha igen, melyikbe járunk, nem akarjuk, hogy a
szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy
megsértsük mások érzékenységét.
Nem akarjuk, hogy a karácsonyi vásárainkat átnevezzék, azt meg végképp
nem akarjuk, hogy betonkockák mögé kelljen hátrálni. Nem akarjuk, hogy
megfosszák gyermekeinket a Mikulás- és angyalvárás örömeitől. Nem
akarjuk, hogy elvegyék tőlünk a feltámadás ünnepét. Nem akarjuk, hogy
aggodalom és félelem kísérje az ünnepi istentiszteleteinket. Nem
akarjuk, hogy az újévet köszöntő tömegben zaklassák asszonyainkat,
lányainkat.
Mi, európaiak, keresztények vagyunk. Mindez a miénk, így élünk.
Számunkra eddig természetes volt, hogy Jézus megszületik,
kereszthalált hal érettünk, majd feltámad. Ünnepeink számunkra magától
értetődőek, és azt várjuk tőlük, hogy értelmet adjanak a
hétköznapjainknak. A kultúra hasonlít az emberi test
védekezőrendszeréhez: amíg működik, addig észre sem vesszük. Akkor
tűnik fel és válik fontossá számunkra, amikor meggyengül. Amikor
kereszteket kiretusálnak, amikor II. János Pál pápa szobráról el
akarják távolítani a keresztet, amikor azt akarják, hogy változtassunk
ünnepeink rendjén, akkor minden jóérzésű európai polgár felhördül.
Azok is, akinek keresztény­sége – ahogy azt Juhász Gyula telibe
találta – „csak szenteltvizes pogányság csupán.” De még az is, aki,
mint Oriana Fallaci, „ateista keresztényként” félti Európát.
Ma életünk, világberendezésünk alap­jait célozza a támadás. Euró­pa
immunrendszerét szándékosan gyengítik. Azt akarják, hogy ne azok
legyünk, akik vagyunk. Azt akarják, hogy váljunk azokká, akik nem
akarunk lenni. Azt akarják, hogy keveredjünk össze más világból
érkezett népekkel, és az összekeveredés problémamentessége érdekében
változzunk meg. A karácsonyi gyertyák fényénél jól látható, hogy
amikor a keresztény kultúrát támadják, akkor Euró­pa megszüntetésére
is törekednek. El akarják venni tőlünk a saját életünket, és valami
olyanra akarják cseréltetni velünk, ami nem a mi életünk. Az ed­digi
életünkért cserébe egy új, felvilágosultabb életet ígérnek. Ez azonban
utópia, nem a valóságos életből, hanem elvont, absztrakt filozófiai
okoskodásból párolták le. Az utópiák álmok, amelyek lehetnek
csodálatosak, ezért vonzók, de épp olyan kuszák, kiismerhetetlenek,
homályosak és értelmetlenek, mint az álmok. Nem lehet bennük sem élni,
sem eligazodni.
Nem állíthatjuk, hogy a keresztény kultúra a legtökéletesebb. A
keresztény kultúrának éppen ez a kulcsa: tudatában vagyunk a
tökéletlenségnek, a saját tökéletlenségünknek is, de megtanultunk
ezzel együtt élni, ebből ihletet meríteni és felhajtóerőt nyerni.
Éppen ezért törekszünk évszázadok óta mi, európaiak, arra, hogy jobbá
tegyük a világot. A tökéletlenség adománya ugyanis éppen abban áll,
hogy van lehetőségünk javítani. Ezt a lehetőséget is el akarják venni
tőlünk azok, akik egy szép, új, kevert világ ígéretével most le
akarják bontani mindazt, amiért őseink – ha kellett – a vérüket is
adták, és amit nekünk éppen ezért kötelességünk örökül hagyni.
Egy időre feledésbe merült, de manapság egyre gyakrabban hallom újra,
hogy az Európai Unió alapító atyái hatvan esztendővel ezelőtt
megjelölték az irányt. Európa keresztény lesz, vagy nem lesz, mondta
Robert Schuman. A 2017-es év történelmi feladat elé állította az
európai országokat. Az európai szabad nemzeteknek, a szabad polgárok
által választott nem­zeti kormányoknak új feladatuk adódott: meg kell
védenünk a keresztény kultúrát. Nem mások ellenében, hanem saját
magunk, családjaink, nemzetünk, országaink és a „hazák hazája”, Európa
védelmében.
2017-ben azt is láthattuk, hogy az európai országok vezetői
különbözőképpen állnak a feladathoz. Vannak, akik szerint ez a
probléma nem létezik. Mások úgy vélik, hogy ez maga a haladás. Megint
mások az önfeladás útjára léptek. Vannak olyanok is, akik ölbe ejtett
kézzel várják, hogy majd valaki megoldja helyettük ezt a feladványt.
Magyarország ezeréves történelme bizonyítja, hogy mi nem ilyenek
vagyunk. Mi más utakon járunk. A mi kiindulópontunk mindig is az volt,
hogy jogunk van a saját életünkhöz. És amikor volt erőnk hozzá, akkor
meg is védtük ezt a jogot. Ezért dolgozunk évek óta azért, hogy
Magyarország megerősödjön, és végre ismét a saját lábára állhasson.
A 2018-as évre tekintve annyit mondhatunk, hogy amíg a nemzeti kormány
áll az ország élén, addig okosan, szelíden, de megalkuvás nélkül
dolgozunk azért, hogy hazánk keresztény kultúrájú és magyar ország
maradjon. És mindent megteszünk annak érdekében, hogy Európa is
megmaradjon európainak.
Boldog karácsonyt mindenkinek!