Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Jordániában keresztények csodálatos énekben magasztalják Magyarországot – magyarul

| 2018-02-27 | sz3rk |

 

 

 

A VilagHelyzete szerkesztősége Jordániából kapta ezt a kincset. „A kultúránkat és tájainkat dicsérő, magyar nyelven előadott mű szerzője és előadója Tomeh Jbara, a Szeretet forrása kórus vezetője, aki civil foglalkozását tekintve a Jordániai Karitász katolikus segélyszervezet egyik vezetője.
 
Ebben a minőségében látogatott az év elején William Shomali jordániai püspök társaságában Magyarországra, ahol beszámoltak a hazájuk és a Közel-Kelet keresztény közösségeinek helyzetéről, nehézségeiről és arról a munkáról, amivel a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam terrorszervezet elől elmenekült keresztény családokat támogatják.
 
Tomeh, a felemelő dal előadó-szerzője elmondta, hogy az ihletet számára a magyar kultúra gazdagsága, az ország szépsége adta, és az az együttérző szeretet, amivel a magyarok kiállnak az üldözött, szenvedő keresztények mellett.
 
Közös küldetésünk a közel-keleti keresztény közösségek megmentése, a menekültek hazatérésének és megmaradásának segítése, amiért a jövőben a támogatási programok keretében együtt kívánnak dolgozni magyarok és jordániai keresztények.”...