Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Dec 1

| 2018-12-09 | sz3rk |

 

 ROMÁNIA: ZÁSZLÓKKAL TAKART VALÓSÁG

Fábián Tibor
A napokban az egyik kolozsvári kollégám határ menti magyar fürdőhelyek után
kérdezősködött. Mint mondta, semmi esetre sem szeretné az országban tölteni
december elsejét. Inkább hosszú hétvégére megy, és csak akkor tér haza, ha
lecsillapodtak a centenáriumi kedélyek.
Hozzá hason­lóan nagyon sok erdélyi magyar alig várja, hogy minél hamarabb
december 2-a legyen. Addig azonban még egy nagyon hosszúnak ígérkező
december elseje is ránk köszönt. Amivel mi nem tudunk és nem is akarunk mit
kezdeni. Jobb híján azt emlegetjük majd, hogy az AIDS világnapja van aznap.
Bármennyire is hangsúlyozza a román történetírás, nem az 1228
gyulafehérvári küldött szava, közfelkiáltása nyomott bármit is a latba 1918
december elsején, hanem az első világháború győzteseinek akarata. Ilyen a
történelem, a győztesek ünnepelnek.
Tisztelnénk is a mások érzelmeit, ha ők is elfogadnánk a miénket, ha nem
tennék fel minduntalan az értetlenkedést játszó, dölyfös kérdést a többségi
politikumban és sajtóban: a romániai magyarok miért nem ünnepelnek? Egy
olyan nemzet kérdése ez, amely nem ismeri a kisebbségi létből eredő
mindennapos nehézségeket. A száz év magányt. Képtelen felfogni, hogy ami
neki ünnep, az a másiknak a fájdalom és a gyász napja. Nincs empátiája,
hiszen nem ismeri a saját, kisebbségbe szakadt nemzettársait sem. Éljenek
akár Magyarországon, Ukrajnában, Szerbiában vagy másutt. Nem véletlenül
egyre többször emlegetett példa Romániában is a magyar kormány
nemzetpolitikája.
Azt is számtalanszor leírtuk már, milyen állapotban várja az egyesülés
századik évfordulóját Románia. Oldalakat írtunk tele egyrészt a
kisebbségeket érő jogsértésekről, másrészt arról, hogy mit kapott az ország
Erdéllyel – és száz év alatt mit sikerült mindehhez hozzátennie. Időnként a
többségi társadalom is ráeszmél: azonkívül, hogy az ország román föld lett,
nincs mit ünnepelni. A bekebelezés, a birtokba vétel, a nemzetiségi arányok
megváltoztatásának tényén túl nem tudtak mit hozzátenni Erdélyhez.
A tények magukért beszélnek. Szimbólumaiért, anyanyelvhasználatért naponta
vegzált magyarokról és önkormányzatokról olvasunk híreket. Autópályák híján
Erdély és Románia ma közlekedési értelemben a káosz, a dugók és a halálutak
országa. Egy kiüresedő ország, amely az egyik legrosszabb helyen áll a
kivándorlás kérdésében. Ma Európa tele van azokkal a románokkal, mintegy
négymillióval, akiknek nem elég az, amit ez az ország a hétköznapjain
nyújt. Az ország, amely kis híján saját centenáriumát is lekéste, ezért az
egyesülés ünneplését kényszerűen kitolták 2020-ig.
Mi várható december elsején? Mindenekelőtt az, hogy ellepi a trikolór és az
ország különböző részeiből érkező ünneplő tömeg a 65 ezres kisvárost, az
egykori erdélyi fővárost. A gyulafehérvári szállodákat egy éve lefoglalták,
már a lepukkant panellakásokat is több száz euróért adják ki élelmes
tulajdonosaik pár éjszakára. A város egy grandió­zus centenáriumi
emlékművel gazdagodik, aminek láttán Mark Zuckerberg is boldogan dörzsölné
a tenyerét, merthogy a Facebook-szoborként elhíresült alkotás a közösségi
oldal F betűjét formázza. Milyen eredeti. Csakúgy, mint az egyik nagyváradi
centenáriumi projekt, ahol új ócskapia­cot építettek a régi helyébe, Piac
100 néven.
Romániában ilyenkor ingyen ételt és ingyen zászlót is osztanak az ünneplő
tömegnek. Persze valahogy a kolbászos babfőzelékért mindig többen állnak
sorba. Elvégre üres gyomorral nem jó ünnepelni. Még az egyesülést sem. Azt
is megszokhattuk, hogy a román nemzeti ünnepekre sötét árnyékként vetül a
magyarellenesség, amely mindig kifakad valamilyen formában, a politikusok
beszédeiben vagy a szélsőséges szervezetek provokációiban. Ami így a békés
együttélés hirdetése helyett a magyarellenes ellenségképet vetíti ki.
Kérdés, vajon mennyire hozza lázba a száz év ünneplése az országban maradt
románokat? Az biztos, a melldöngetős nacionalista kártya kijátszása a
legtöbbször feledtetni tudja a többséggel az ország helyzetét. De csak egy
napra. Mert december másodikán mindenki úgy ébred, mint egy hosszúra nyúlt
átmulatott éjszaka után, amikor hitetlenkedve tekint rá vissza a valóság a
tükörből.
Jobbára ez jellemezte a centenáriumi évet. Egy ország megkétszerezésének
sikertörténete és a rideg, cseppet sem irigylésre méltó jelen nem éppen
harmonikus találkozása. Hiába a végtelenített mennyiségű kultúr- és
folklórműsor, a belvárosi épületeket valósággal eltakaró trikolórerdő, az
állandó jelleggel újrakavart magyarellenesség, mert a lényegi kérdésre a
román politikum képtelen választ megfogalmazni: mit adott Románia
Erdélynek, az erdélyieknek az eltelt száz év alatt? Röviden: mit
köszönhetünk Romániának?
A folyamatos kormányválság, a politikai elit állóháborúja, a nagymértékű
népességfogyás okozta munkaerőhiány, az elavult, meg nem épített utak és
vasút okozta valóság kijózanítólag hat, bármilyen hosszúra nyúlik is a
centenárium.
Románia tehát úgy ünnepel, hogy a valóságot egy időre letakarják az
épületnagyságú trikolórokkal, de várhatóan másnap mindenki fejfájással
ébred majd. Erre a macska­jajra pedig egyelőre senki nem tudja, mi a
hatékony orvosság.
*A szerző újságíró, Nagyvárad*