Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

BÖJTE CSABA SZAVAI

| 2019-03-12 | sz3rk |

 

 Nem mindennapi beszélgetés...

 
 
Jelenleg Romániában 57 ezer állami gondozott gyerek van. Magyarországon körülbelül húszezer. Tragikusan nagy számok. Az okokat kell megszüntetni vagy enyhíteni – mondta a Demokratának Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, akivel a gyermek- és családvédelem aktuális problémái mellett a közelgő csíksomlyói pápalátogatásról is beszélgettünk.
 
– Nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját. Hogy élte meg?
 
– Nem estem kétségbe. A gyerekeknek sokszor mondom, hogy nagyon szeretem tavasszal az epret. Azután jön a cseresznye, a meggy, a barack, a szilva, ősszel a szőlő, az alma, a körte, a dió. Mindennek megvan a maga ideje. A Jóisten jól megterítette az asztalunkat. Olyan ez, mint az ember élete. Csodálatos dolog hatévesnek lenni, bújócskázni, kergetőzni. A tizenhat éves lány élete is gyönyörű, az első bálján táncol, kipirul. Nagyon izgalmas huszonöt évesen családot alapítani, nagy döntéseket hozni. Ez is egy hatalmas ajándéka Istennek. A felnőttkor munkás éveinek is megvan a maguk szépsége. És hatvan év fölött is van tennivaló bőven: visszanézni, számot vetni, a dolgokat rendbe rakni, és mindazt a tapasztalatot, amit az ember élete során megszerzett, megosztani. Egy bölcs ember nem akar egész életében fagyasztott epret enni.
 
– Sokan mégis elkeserednek, ahogy múlnak az évek.
– Meg vagyok győződve arról, hogy Isten minden életkornak felkínálja a maga örömét, ízét és zamatát.
– Az első döntést még fiatalon hozta meg. Miért választotta a szerzetesi hivatást?
– Azt gondoltam, ha lúd, akkor már legyen kövér.
 
– Ezt hogy érti?
 
– A hetvenes-nyolcvanas években Erdélyben rengeteg probléma volt. Akkoriban, de talán ma sincs másként, három dolog közül választhatott az ember: az első, hogy összepakol és elmegy. Ezt ma is sokan választják. A másik lehetőség, hogy homokba dugja a fejét. Meggyőzi magát arról, hogy nem is olyan rossz ez a világ, és szépen elvegyül a középszerűségben. A harmadikat választottam.
 
– Éspedig?
 
– Munkaruhát vettem magamra, és elkezdtem kijavítani, rendbe tenni, formálni a környezetemet. Jobbá tenni körülöttem a világot. Úgy éreztem, szerzetes papként tudnék a legtöbbet tenni a népemért. Jó dolog másokért élni.
 
– A lemondásért cserébe bőségesen kárpótolta a Jóisten: kevés embernek van ennyi gyereke. Hány gyermekről gondoskodnak jelenleg?
 
– Huszonöt év alatt több mint hatezer gyereket fogadtunk be, jelenleg kétezeregyszáz gyermeket gondozunk.
 
– Ez nem lehetett könnyű. Meg kellett teremteni a feltételeket.
 
– Ahová az Isten báránykát ad, ad legelőt is. Először csak egy nagyobb edény kellett. Azután egy lakás. Ma összesen 83 helységben, körülbelül háromszáz munkatárssal dolgozom, emellett folyamatosan jönnek az önkéntesek is. Van, aki egy hétre, van, aki hosszabb időre, fél évre, egy évre. Olyan is van, aki egyszer eljött hozzánk, és nálunk maradt: immár nyolc éve önkénteskedik. Mindenkit szívesen látunk: úgy gondolom, nemcsak a gyerekekről szól ez a történet, hanem mindannyiunkról.
 
– Nem lehetett könnyű létrehozni és fenntartani ezt a szervezetet.
 
– Ahogy a táncban a lovag a hölgyet vezeti, úgy vezetett engem is a Jóisten az úton.
 
– Hogy kezdődött?
 
– Minden lépésről lépésre alakult ki. A kilencvenes években Romániában összeomlott a gazdaság. Csőd csőd hátán, elbocsátások, gyárbezárások, óriási munkanélküliség. Összedőlt az ipar, emberek tömegei kerültek az utcára. A családok elszegényedtek, az utcagyerekek ott tébláboltak a templom előtt. Ők sem tudták, hogy mit akarnak, bevallom, az elején én sem. Meghívtam őket egy teára, azután egy ebédre, végül el sem tudtam volna őket zavarni. Nálunk ragadtak.
 
– Mire a legbüszkébb?
 
– Arra, hogy ajtót tudtam nyitni. Be tudtam fogadni sokszor roma nemzetiségű gyerekeket is. Nyitottaknak kell lennünk a befogadásra. Ahogy a férj befogadja az asszonyt, az asszony a gyermeket, a család a többi rokont. Ha ez jól sikerül, mindenki gazdagabb lesz. Engem az igenek tettek Böjte Csabává. Ha nemet mondtam volna a gyerekekre, ma nem ismerne senki.
 
– Vannak újabb tervei?
 
– Az állami gyermekvédelem és a család között próbáltunk különböző árnyalatokat létrehozni. Ilyenek a napközi otthonok, vagy a családi ellátás. De úgy érzem, ez ma már nem elég. A gyermekvédelemről egyre inkább áttevődik a hangsúly a családvédelemre. Családakadémiát kell szervezni, sokakat meg kell tanítani a családi életre.
 
– Mire gondol?
 
– Meg kellene tanítani élni az embereket. Egy édesanya hívott, hogy karácsonykor megverte a férje, azóta a gyerekeket is veri. Arra kért, hogy fogadjam be. Én befogadhatom, és húsz évig szolgálhatom őket. De nem ez a megoldás.
 
– Hanem?
 
– Sokszor láttam, hogy mi történik. Az asszony elmegy a rendőrségre, az ügy a törvényszéken folytatódik. A bíróság végül úgy dönt, megvonja az apától a láthatást. A férj ettől még jobban elzüllik, sodródik, egyre lejjebb csúszik.
 
– Lehet ezen segíteni?
 
– Úgy érzem, a börtön és a civil élet közé kellene még egy intézmény, egy férfiakadémia, ahol jó szándékkal megtanítanák a családfőt reggel felkelni, munkába menni, becsületesen megélni, és persze az alkoholról leszokni. A társadalomnak az az érdeke, hogy segítsen ezeken a bajban lévő embereken, hogy megtalálják a visszautat az életbe. Jelenleg Romániában 57 ezer állami gondozott gyerek van. Magyarországon körülbelül húszezer. Tragikusan nagy számok. Az okokat kell megszüntetni vagy enyhíteni.
 
– Éspedig?
 
– Ha sok a baleset egy útszakaszon, akkor új táblákat raknak ki, lámpát a kereszteződésbe, záróvonalat festenek fel, és ezzel elérik, hogy kevesebb legyen a karambol. Ugyanez igaz a társadalomra is. Túl sok a válás, az erőszak, a veszekedés. Húszezer fegyház-, illetve börtönlakó van Magyarországon. Hihetetlen nagy szám.
 
– Kétségkívül aggasztó. Mi a teendő?
 
– Elő kell venni a tízparancsolatot, és elmagyarázni, hogy az együttélésnek is vannak szabályai, amiket be kell tartani. Ha repülőt tervez az ember, akkor nem árt, ha előtte tanulmányozza az aerodinamika törvényeit. Ha valaki családot akar alapítani, néhány alapvető együttélési szabályra fel kellene hívni a figyelmet.
 
– Ez lenne a család, illetve az iskola feladata. Nem jut elég idő a nevelésre?
 
– A statisztikai adatok szerint napi nyolc percet beszél a szülő a gyermekével. Ez nem túl hosszú idő. Csak utasításokra, számonkérésekre marad energia. A csomagolással nagyon sokat foglalkozunk, de a benne lévő ajándékkal nem. A családod, a feleséged, a gyermeked az életed célja. Az utolsó ítéleten sem a diplománk, sem a ruhánk, sem az állásunk, az autónk vagy a házunk nem fog szembejönni velünk. Az örök életet a szeretteinkkel kell leélnünk, és az egy hosszadalmas idő, a végtelen, ezért jó, ha már itt a földön összebarátkozunk, megszeretjük egymást, és fontossá válunk egymás számára.
 
– Ezt is tanulni kell?
 
– Ha nem tudok úszni, félelmetesnek tűnik a víz. Ha viszont jól úszom, ki sem tudnak csalogatni a tóból vagy a medencéből a forró nyári melegben. Aki nem szokott hozzá, annak a tanulás vagy a munka kellemetlen, ijesztő dolog. Öt-hat évvel ezelőtt írtam egy levelet. Akkor hívott meg Hende Csaba egy beszélgetésre. Abban a tervben (Szent István-terv) azt vázoltam fel, hogy nem segélyt kellene adni a bajban lévő embereknek, hanem munkát, mert ez nem elsősorban szociális, sokkal inkább pedagógiai kérdés. Ha meg lehet tanítani egy gyereket ötven percig figyelni, az órán jelentkezni, ha mondani akar valamit, ugyanígy egy felnőttet is meg lehet tanítani, hogy reggel fölkeljen, megmosakodjon, munkába menjen. Magyarországon elindult a közmunkaprogram, és kezdetben sok kritika érte a média részéről, de mára az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint hetvenszázalékos eredményt értek el.
 
– Így igaz. Amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr egymillió új munkahelyet ígért, sokan nem hitték el, hogy ez lehetséges, mert ehhez munkavállalók is kellettek.
 
– Akik elkezdték a közmunkaprogramot, azoknak a hetven százaléka ma már adófizető állampolgár. Ez egy hihetetlen győzelem, amit közigazgatási döntésekkel értek el. A hajléktalanoknak is valami értelmes életet kellene mutatni, és hinni abban, hogy a szeretet segítségével újra lehet terveztetni az életüket.
 
– Ehhez hit kell. Hinni kell a sikerben.
 
– Jézus az öreg Nikodémusnak, a fari­zeu­sok közé tartozó tekintélyes zsidónak azt mondta: újjá kell születni. Ami eddig volt, az nem sikerült. Azt is mondhatta volna, ha újjászületsz, a következő félidő már a tiéd lesz. A kilencvenes években süllyedt a hajó, gyerekeket mentettünk. Ma más a helyzet. Ma a családokat kell megmenteni és egyben tartani.
 
– Milyen gyógyszert írna fel?
 
– Ha én lennék a magyar nemzet orvosa, és receptet kellene írnom a bajokra, egyetlen szót írnék: gyermek. Nemcsak azért fontos a gyermek, hogy eggyel többen legyünk. Látom, hogy aki gyermekek között él, vidámabb, jobb kedvű, és olyan erő fakad belőle, amin ő maga is csodálkozik. A gyereket nem darabszámban kell mérni. A gyermek orvosság, doppingszer, örömforrás. És mindenekelőtt jövő.
 
– A mai fiatalok viszont mintha félnének a családalapítástól.
 
– A statisztikák azt mutatják, hogy nem a szándékkal van a baj.
 
– Hanem?
 
– A felelősségvállalással, a döntéssel. Az egyik ismerősöm már tíz éve udvarol egy nőnek. Mondtam neki, már letépted az összes szirmot a margarétáról, ideje lenne dönteni. A negyven év alatti férfiak hetven százalékának nincs gyermeke. Amikor azt írtam, hogy az az ember, aki nem vállal gyermeket, vagyis nem tud az élet mellett dönteni, valamilyen értelemben torzó, vagyis befejezetlen, kaptam hideget-meleget. Szükségünk van arra, hogy kiteljesedjünk, és vállaljuk a felelősséget, a döntéseink súlyát és az élet terhét. Ezt lehet úgy is, hogy vér szerinti gyermeket vállal valaki, de lehet úgy is, ahogy Szent József a kis Jézust a Mennyei Atya akaratából örökbe fogadta. Én ebben a józsefi értelemben apának érzem magam.
 
– Nyugat-Európában a liberalizmus térhódításával a gyermekellenesség is felerősödött. Az USA egyes államaiban pedig kifejezetten abortuszt segítő, támogató törvényeket hoznak. Mi ennek az oka?
 
– A fő oka a túlzott fogyasztás. Egyszerűbben, természetesebben kellene élnünk. Egyre többet vásárolunk, aminek következtében egyre több kacatot gyártanak. Ez a nyugati világra fokozottan igaz. Mi a dévai gyermekmentő szervezetet a lehulló morzsákból tartjuk fenn. Akkor lenne jövőnk, ha az emberek tudatosan visszafognák magukat az anyagi javak habzsolásától. A történelem folyamán a nagy gondolkodók, Konfuciusztól a buddhizmus tanain át Szent Ferencig az egyszerűséget hirdették. Arra is volt példa, hogy az anyagi javakat a köztereken elégették. Amikor az emberek valamilyen szinten tisztázni tudták viszonyukat az anyagi javakkal, akkor az emberiség életében új jövő bontakozott ki. Amikor viszont a habzsolás, a luxuscikkek, a szórakozás, az úrhatnámság uralkodott el az emberiségen, abból háborúk lettek, dekadencia és halál. Tanulni kell a nyugat hanyatlásából, és az anyagi javakhoz való viszonyunkat rendeznünk kell. A javak Isten ajándékai, de ha túl nagy a batyu, nem bírjuk cipelni.
 
– Nagy a kísértés, és minden a fogyasztásról szól…
 
– Budai Ilona balladája jó példa arra, hogy ennek mi a vége. A szívtelen anya a gyerekeit rakja le, a kincset pedig viszi tovább, cipeli, míg végül ott áll az erdőben egyedül… Inkább a kincsesládikót kellene leraknunk, a gyerekeink kezét viszont ne engedjük el!
 
– Kapott ajándékot is a Jóistentől a hatvanadik születésnapjára. Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat. Még nem járt pápa a magyarság bölcsőjében.
 
– A pünkösdi búcsú előtti vasárnap ráadásul épp gyermeknap lesz. Azt gondolom, a gondviselés műve, hogy épp gyermeknapon jön Csíksomlyóra a pápa.
 
– Ez azért nem lehetett a véletlen műve. Ferenc pápa Szent Ferenc nevét vette fel, ön pedig ferences rendi szerzetes. Ki kezdeményezte ezt a látogatást?
 
– Az államelnök, illetve az érsek atya. Igaz, a gyerekeink is írtak levelet Ferenc pápának, amire a Szentatya válaszolt is. Levelezés lett belőle, a gyerekek több levélben kérték, hogy jöjjön el hozzánk. Én nem is írtam alá ezeket a leveleket. De Isten útjai kifürkészhetetlenek.
 
– Izgalmas élmény vár arra, aki az idén egy héttel meghosszabbítja a csíksomlyói zarándoklatot, és már június elsején Székelyföldre látogat.
 
– Azt mondják, ahol a pápa szíve dobog, ott dobog az egyház szíve. Sok mindent csináltunk mi már Székelyföldön, de olyan még nem volt, hogy a világ vezető lapjainak a címlapjára felkerüljön egy székelyföldi fotó. Ferenc pápa egy olyan reflektort irányít Csíksomlyóra, amire eddig még nem volt példa.