Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

A Magyar Nemzet tudósító

| 2019-05-17 | sz3rk |

 

 A Magyar Nemzet tudósítójának háttérbeszélgetések során a korabeli politika alakítói közül többen megerősítették Fenyő politikai térvesztését. Perczel Tamás videóvallomásban fejtette ki, hogy a vállalkozó a kormányzó pártoktól eltávolodva egy választási párt létrehozásán gondolkodott.

 
Minderről lapunknak úgy fogalmaztak: amikor Horn Gyula miniszterelnök értesült erről, csak annyit mondott, „levesszük a kezünket erről az emberről”. Ez fontos kijelentés volt, hiszen Horn környezete szerint korábban három nagy hatalmú üzletember – Fenyő, Princz és egy másik bankár – rendszeresen előszobázott a szocialista miniszterelnöknél.
 
A legbeszédesebb azonban a már idézett Perczel Tamásnak az Élet és Irodalomban (ÉS) Fenyő meggyilkolása után kilenc nappal (!) megjelent publicisztikája. Úgy tudjuk, az írás fellelhető a nyomozati anyagban is.
 
A pszichológus leírja, hogy Fenyő elszabadult hajóágyúnak számított 1998-ra, amit ugye a hadihajós regula szerint azonnal a tengerbe kell lökni. A Vico állami támogatás nélkül nyereséges volt, óriási befolyással a közvéleményre, a cég és így Fenyő erejének, súlyának növekedésével egyre nőtt a tőle való félelem is.
 
„Ez az egy kézben összpontosuló erő, különösen ha a kéz szeszélyes, kiszámíthatatlan, ambiciózus emberé, akinek stratégiai döntését nem a hűség és a lojalitás határozza meg, bizony állandó fenyegetést jelent” – fogalmazott Perczel az ÉS-ben.
 
A pszichológus másik, ma már mellbevágó megállapítása, hogy „politikai gyilkosságra valószínűleg senki sem gondolt eredetileg, de az egyre sűrűbben és egyre magasabb szintről érkező cáfolatok felkelthetik a gyanút”. Perczel akkori állításai mellett a gyilkosság politikai háttere még ma is rendre visszaköszön a tanúvallomásokban.