Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

60 éve kezdődtek a kitelepítések - Frigyesy Ágnes felvételei

| 2010-05-20 | admin |

 

Hatvan éve kezdődtek a kitelepítések
A múltat csak úgy tudjuk lezárni, ha rehabilitáljuk az áldozatokat
 
A kommunista diktatúra szervezett formában tudatos támadást indított a magyar társadalom ellen az 1950-es évek elején. A Hortobágyra ártatlanul kitelepített magyar állampolgároktól elkobozták a vagyonukat, a kitelepítést nem előzte meg semmiféle vádemelés, s 12 munkatáborba kényszerítették őket. Mai ismereteink alapján mintegy tízezer embert (más történészi kutatómunkák alapján mintegy tizennégyezer főt) érintett a deportálás – mondta Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke azon a tanácskozáson, melyet 2010. május 18-án szerveztek Budapesten a Hotel Gellért, Tea-Szalonjában.
A deportálások 60. évfordulójára rendezett tudományos konferenciát a Konrad Adenauer Stiftung támogatta.
Hans Kaiser volt miniszter, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodavezetője köszöntő beszédében hangsúlyozta, az embereket tárgyakká degradálták ezekben az években, ennek ellenére ne a düh és szomorúság vezéreljen bennünket, hanem méltósággal emlékezzünk!
Eötvös Péter szintén fontosnak tartotta a kollektív emlékezet ébrentartását, hogy soha ne merülhessenek feledésbe az egykori kommunista jogtiprások. A konferencián átadták a Kollektív Emlékezet Őrzője díjat, melyet idén Hans Kaisernek ítélt a bíráló bizottság.
 
A kommunista elvtársaknak feladatuk volt a
más pártokba való beépülés
 
         Ungváry Krisztián a Kommunisták útja az abszolút hatalomig címmel tartott előadást. A történész rámutatott, hogyan osztotta fel a két nagyhatalom, Sztálin és Churcill Hazánkat, mert nagyon jól tudták, hogy „akié a föld, azé a vallás.” Hangsúlyozta, a Szovjetunióban titkos pártiskolákban képezték ki a második világháború után hazájukba visszaküldött kommunistákat. Az 1945 után a Szovjetunióból hazaküldött kommunista elvtársaknak feladatuk volt a más pártokba való beépülés, a politikai rendőrség és a belügyminisztérium teljeskörű kommunista ellenőrzés alá vonása. Többen két párt-könyvvel rendelkeztek, mint például a kisgazda Ortutay Gyula, a szocdem Marosán György miniszterek, vagy a kisgazdapárti Dinnyés Lajos miniszterelnök. 
         Jávor Béla ügyvéd, író szerint a tragédiák egészen 1918-ig vezethetők vissza, amikor a magyar értelmiség nem volt felkészülve a hatalomátvételre, s miniszterelnöknek azt az Andrássy Gyula grófot nevezték ki, aki egy adott pillanatban átadta a hatalmat a kommunistáknak. Ezekben az években szétverték az egyesületeket, a civil szerveződéseket, az egyházakat, a szerzetesrendeket. Az államosítás a magántulajdon elvételét jelentette.
         A deportált embereket elszigetelték, az otthonaikat elvették, zárt helyekre kényszerítették őket – hangsúlyozta Saád József, az ELTE docense, aki előadásában azzal foglalkozott, milyen maradandó sebeket okoztak ezek az évek az elítélteknek. Kijelentette, a kárvallottak a rendszerváltozás óta jogosultak lennének egy 20 ezer ft-os nyugdíjhoz járó szabadság elvonás utáni összegre, ám a jogosultaknak csupán a 31%-a kapja ezt a járandóságot. Ez is mutatja, mennyire nem rehabilitálták az egykori deportáltakat, üldözötteket és azok családjait.
         A múltat csak úgy tudjuk lezárni, ha rehabilitáljuk az áldozatokat. A kitelepítettek életre szóló sebet szereztek, s még ma is vannak olyanok, akiknek érdekük, hogy ezekről a tragédiákról ne essék szó – mondta előadásában Széchenyi Kinga író. A híres történelmi családból származó, a kitelepítést maga és családja is átélő írónő szerint tizenháromezer személyt telepítettek ki a fővárosból, mely ez később tizennégyezerre duzzadt.
 
Bűn lehetett az is, ha valaki nem szimpatizált a rendszerrel,
vagy ezt feltételezték róla!
 
A kitelepítettek csak a legalantasabb fizikai munkát végezhették, még 94 éves betegeket is vittek el hordágyon, ha osztályellenségnek ítélték. Osztályidegennek kiáltották ki és bűn lehetett az is, ha valaki nem szimpatizált a rendszerrel, vagy ezt feltételezték róla! A kitelepítéseket az ÁVH intézte. Az 1951. májusi határozat értelmében a családokat a lakásuk 24 órán belüli átadására kötelezték. Ezt nevezték a „gyász- és frász napjá”nak és időszakának. Az írónő kutatómunkájára alapozva megállapította, hogy az áldozatokat hajnali 3 és 4 óra között hurcolták el olyan teherautókban, melynek ablakát bemeszelték, hogy se ki se be ne láthasson senki. Általában késő éjjel vagy hajnalban értek a kitelepített helyekre, amikor még mindenki alszik, hogy ne okozzanak riadalmat a lakosság köreiben…
Egy másik dokumentum alapján tízen követtek el öngyilkosságot. A nyugati sajtó felháborodottan írt a témáról, Rákosi azonban válaszában ”humánus megoldásnak” tartotta a kitelepítéseket. Általában több családot kényszerítettek egy lakásba, s a kitelepített lét teljes létbizonytalanságot jelentett, általában diplomás, több nyelvet beszélő intelligens emberek csak fizikai munkát végezhettek. Az 1953-as amnesztiával ezek a tragikus sorsú családok nem mehettek haza, hisz egykori házaikat, otthonaikat elkobozták, hanem vagy földönfutókká váltak, vagy családtagjaik fogadták be őket.
További életükben csak másodrendű állampolgárokként élhettek, s fizikai munkán kívül nem dolgozhatott senki sem a szakmájában. Széchenyi Kinga rámutatott, hogy a kitelepített családok rehabilitációja mindmáig nem történt meg, illetve csak szimbolikus értékű kárpótlásra került sor. Mint mondta, ezeket az embereket a hitük segítette túl ezeken a nehéz éveken, évtizedeken.
         Popély Árpád történész Pozsonyból a szlovákiai magyarság kálváriájáról számolt be. Megrendítő előadásában hangsúlyozta „munkaerő-toborzás” címén két részletben deportálták a magyarságot Csehországba. A Benes-dekrétum alapján karhatalmi erők vették körbe a kijelölt falvakat, ám például Köbölkúton az egész falu megtagadta a távozást, s emiatt puskatussal, durva verésekkel kényszerítették az embereket a fűtetlen vagonokba. Egykori rabszolga vásárokhoz hasonló „árverezést” tartottak, cseh családok válogathattak a munkára kényszerített magyar családok közül… Összesen 44 ezer magyar áldozatot hurcoltak Csehországba, 1947-48-ban több ezren hazaszöktek. 1948-49-ben a deportáltak 90%-a térhetett haza, ám komoly konfliktus-helyeztet okozott, hogy egykori házaikat már cseh lakosok bitorolták… Popély Árpád is aláhúzta, hogy ezeket az áldozatokat mindmáig nem rehabilitálta senki.           
         A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületét 2000-ben alapították a még életben lévő volt kényszermunkások, melynek jelenleg 915 tagja van. Az egyesület célja elsősorban tagjaik érdekvédelme. Erre annál is nagyobb szükség van, mert eddig nem kaptak méltó kárpótlást, sőt a ma is élő és közszereplő elkövetők részéről, akik komoly nyugdíjban részesülnek, még bocsánatkérés sem hangzott el – hangsúlyozta Eötvös Péter elnök a konferencián. A most megalakuló kormánynak tehát bőven lesz tennivalója az egykori politikai üldözöttek, kitelepítettek, Gulágra elhurcoltak, börtönbe vetett, másodrendű állampolgárokká degradált tragikus sorsú magyar emberek rehabilitálása érdekében.