Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Jó összefoglaló a Magyar Nemzeti Bank magyarellenes működésérő­l

| 2010-06-07 | admin |

 

Ágoston Balázs Jó összefoglaló a Magyar Nemzeti Bank magyarellenes működéséről.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/igy_bankolnak_az_mnbben.html



Így bankolnak az MNB-ben



Jegybankokat a történelmi újkor hajnalán uralkodói akarat vagy törvényhozás létesített. Gyakori volt a banki visszaélés az aranyat helyettesítő papírokkal, amiből sok súlyos csőd keletkezett. Az uralkodó vagy a törvényhozás ezért megtiltotta aranyhelyettesítő bankjegyek kibocsátását másnak, mint az általa kijelölt banknak. Ez az egy lett a jegybank, jelezve, hogy fő tevékenysége a bankjegykibocsátás. A jegybank hivatalos elnevezése utal az országra, ahol működését kifejti (Bank of England, Deutsche Reichsbank, Magyar Nemzeti Bank stb.).


A jegybankok fokozatosan az adott országok bankjai tevékenységének fő irányítójává, szabályozójává váltak. Gondoskodnak a forgalomba kerülő pénz szükséges mennyiségéről, a pénzérték belső és külső stabilitásáról. A kormányokkal együttműködve független intézményként elősegítik a gazdaság fenntartható fejlődését, az adott ország felhasználható nemzeti jövedelmének gyarapodását. A Magyar Nemzeti Bank az ismételt központi jegybankká válása, 1991 óta ezen feladatok ellátásával alig hozható kapcsolatba. Ehelyett még veszteséges kereskedelmi banki tevékenységet is folytatott. A pénzforgalmon és hiteléleten keresztül inkább gátolta, mint serkentette a fenntartható fejlődést, a hazai pénz stabilitásáról – mind belföldön, mind az árfolyam tekintetében – nem gondoskodott.


A múlt felelevenítése után különösen érdekes annak vizsgálata, hogy ma, válságos körülmények közepette miként végzi feladatát; javít vagy tovább ront a visszaeső és stagnáló hazai gazdaság állapotán. Cégekéhez hasonlóan a bankok tevékenységéről is azok mérlege ad értékelhető látleletet. E látleletek köznapi értelmezésében a hazai szakirodalom idáig nem jeleskedett. A közvélemény a banki élet hétköznapjairól vajmi kevés ismerettel rendelkezik, annak ellenére, hogy – kiváltképpen a jegybank ügyei – közvetlenül is képesek a mindennapok, az élet minőségének alapos befolyásolására. Hiányoznak a banki történések napi politikai feldolgozásai is, pedig ezek néha nagyobb hatással vannak a politikára, mint némely több százezres utcai tüntetés vagy médiainvázió.


Tekintsük át ezek után a jegybank mérlegét ilyen szemmel. Mindenekelőtt feltűnően nagy összegű devizatartalékokat találunk a jegybanki aktívák oldalán. A 35 milliárd euró impozáns összeg, hisz megközelíti a hazai nemzeti jövedelem 40 százalékát. Akár büszkék is lehetnénk erre. A tartalék azonban szinte holt tőke, fedezet, hogy bármikor eleget tudjon tenni az ország a külföldi fizetési kötelezettségeinek. A készenlét miatt ezzel a tőkével nem is lehet sokat keresni, tartósan nem lehet lekötni, és a devizakamatok elenyészőek. A helyzet siralmas, ha a devizatartalékot mint holt tőkét nézzük, de még több az ok a bánatra, ha annak forrásait is kutatni kezdjük. E készletnek csak kisebb része származik abból, hogy manapság (kényszerűségből) kevesebbet importálunk, mint exportálunk, tehát a külkereskedelem devizát termel, amelyet elad a jegybanknak. A készlet nagyobb része drága hitelekből származik, amelyeket a piacon vagy az IMF–EU-kettőstől vettük fel. A devizakészlet egésze tehát már nem egy alig jövedelmező tőketest; súlyos kiadást jelent, amelynek mértéke eléri az éves uniós befizetésünket. A devizatartalék költségei tehát csökkentik az elosztható nemzeti jövedelmet.

A bankmérleg másik oldalán is találunk furcsaságokat. A legfontosabb, hogy a hazai – tulajdonosaik szerint külföldi – kereskedelmi bankok rengeteg pénzt tartanak rövid (kéthetes) lejárattal a jegybankban. A betétekre a jegybank kamatot fizet, visszafizetésüket az állam szavatolja, hisz a jegybank 100 százalékos állami tulajdon. Az összeg nőttön nő, mára elérte a 4500 milliárd forintot (cca. 17 mil liárd euró). Mind az eszközoldalon felhalmozott devizatartalékokra, mind a forrásoldalon kamatozó betétként fogadott kereskedelmi banki pénzekre igaz: ma a jegybank óriási tőkét köt le, amelynek együttes mértéke eléri az éves GDP felét. Történik mindez akkor, amikor a magyar gazdaság és a háztartások forráshiánytól fuldokolnak, csődbe jutnak, felszámolásra kerülnek. Ez a jegybanki magatartás aligha lenne a követendő példa a pénzügyi szakkönyvekben.


Meg kell még fejteni azt is, hogy kinek szolgál a jegybank, ha nem a magyar gazdaságnak és a háztartásoknak. A mérlegben erre is van válasz. A tartalék a jegybank vagyona, a kereskedelmi bankok rövid betétei pedig a tartozása. Utóbbit, ha kérik, vissza kell fizetni. A bankok ma nem hitelezik a gazdaságot, inkább a jegybankba teszik a pénzüket. Várnak, hogy valaki (a magyarok) rendbe tegyék a gazdaságot. Ebben ők nem kívánnak szerepet vállalni, egygrammnyi kockázatot viselni. Ha beindul a növekedés, és csökkennek a kockázatok, esetleg „kimennek” a gazdaságba; ha nem, akkor fogják magukat, és elhagyják az országot, ám előtte devizára váltanak. 17 milliárd eurónak a tartalékból már meg is van a helye.


A jegybank – azon túl, hogy a szűkös hazai tőkeforrásokból aránytalanul sokat köt le, ami sokba kerül – nem a magyar gazdaság és a háztartások érdekét szolgálja, noha ezek az irdatlan költségek kényszerű viselői. Ezenfelül saját mérlegébe olyan csapdát épített, amelynek fedele bármikor ránk zárulhat, romba döntheti a forintot, és illúzióvá teheti a gazdasági kilábalást. Ekképpen bankolnak a jegybankban nálunk.



Boros Imre