Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Elvénülésünk távlatai

| 2009-11-03 | admin |

 

Arra kérem a mostanában kedvetlen olvasót, ha túlságosan megviselte idegeit a nemzetpusztító csődpolitika, s az illatosított kéjgáz, melyet a média sikerpropagandája naponta rápermetez - ne olvassa el ezt a jegyzetet.

      Azokat az idős kortársaimat is óvnám e jegyzet olvasásától, aki­ket ingerel már a címe is, akik személyes sértésnek veszik, ha szembe­sülniük kell azzal a letaglózó valósággal, hogy túlzottan megnőtt a né­pességben az öregek aránya - tehát a társadalom kötelező eltartási ter­he.

      Örülnék viszont, ha olyan politikusok - hivatalnok, szerkesztő, akadémikus, író-művész kiszolgálóikkal együtt - elolvasnák, akik en­nek a történelmi bűnténynek társtettesei - mit szól hozzá a lelkiismeretük? Ha van.

      Alapul véve a viszonyításnál a hazai átlagéletkort, valamint a fo­lyamat időmértékét: a világ leggyorsabban elvénülő országa vagyunk. Ez önmagában nagyobb veszedelem, mint az összes gazdasági bajunk, a dolláradóssággal együtt. Már csupán azért is, mert sem a politika, sem a tudomány, sem a közgondolkozás nem számol vele, sunyi ellendruk­kal hallgat róla a sajtó, a szaksajtó; a társadalom elöregedésének a ve­szedelmei a parlamentben, a közéleti vitákban, a tudományos vizsgála­tokban - programokban-kutatásokban-felmérésekben, a tananyagok­ban, a pártprogramokban úgyszólván szóba sem kerülnek.

      Az alábbi elnagyolt és igen-igen hiányos vázlatnak csupán az a célja, hogy valamelyest jelezze a veszedelmet.

„Szürke veszedelem"

- A magyar társadalom vészes elöregedésének nyilvánvaló oka a negyven év óta gyorsuló iramban fogyatkozó utánpótlás, a népesedé­si csőd. Végképp eltorzult a társadalom korszerkezete: az egészséges korszerkezet korfája egy nem túl széles alapú piramishoz hasonlít (a széles alap a túlszaporodást jelzi), az elöregedés korfája évtizedek so­rán már-már a fejére állított piramishoz kezd hasonlítani, ahogy a nagyszülők-dédszülők korosztálya többségbe kerül az unokák-dédunokák csoportjaihoz képest. Az elvénülés - a „szürke veszedelem" - tehát a tartósan elégtelen születések következménye. (No igen, a tartósan elég­telen születés is — következmény )

- Folyamatosan romlik a keresők és az eltartottak kívánatos aránya, csökkennek a reálbérek, a reálnyugdíjak, romlik tehát az élet­színvonal a hasonló fejlettségű, szervezettségű, de jó korszerkezetű gazdaságokhoz képest. Igaz, kevés a gyermekkorú eltartott, de az idős­korú ellátás-eltartás többszörösét igényli a gyermekkorúnak.

-   Az elöregedés arányában nő a társadalmi rezsi. Nálunk egyébként is igen magas a társadalmi rezsi (az adósságszolgálat évi sok száz milliárdja is növeli), rátelepszik minden termékre, teljesítményre, akár a legkorszerűbb technikát, módszert alkalmazva is - nemzetközi viszonyításban - egyre drágábban termel a társadalom.

- Következésképpen: a külpiacon folyamatosan romlanak a cserearányok. S minthogy az ország a külpiacot nem nélkülözheti, ver­senyképességét csak úgy őrizheti meg, ha ellentételezve a magasabb rezsit, mély szinten tartja a reálbéreket, a reálnyugdíjakat, adóztatással, „megszorításokkal", ha a gyermekes családok megnyomorításával föléli a jövő beruházásait, noha az évtizedek óta fosztogatott maradék jövő­től egyre kevesebbet lehet rabolni. Ha dobra veri mélyen szállított áron a nemzeti vagyon vakarékát is, s újabb kiszolgáltatottságokat kínál fel még lehetséges újabb kölcsönökért, „privatizációs" ügyletekért - tovább nő tehát az unokákra hagyott terhes örökség: a máris visszafizethetet­len adósságtömeg.

- A hatalmat birtokló - lényegében illegitim bitorló - „elit" csak úgy őrizheti mérhetetlen költségeket fölemésztő hatalmát, ha betársul a közéletet végképp elszennyező korrupcióba, s a korrupciót törvényesí­ti.

- A pénz vásárlóértéke az elöregedés arányában folyamatosan morzsolódik, az infláció növekvő nyomását csak a gazdaságot, a vállal­kozást, a munkakedvet, a társadalmi közérzetet sértő-károsító „megszo­rításokkal" lehet valamelyest kivédeni.

„Utánam az özönvíz!"

- A betegségeikkel, megélhetési gondjaikkal küszködő, lét­számban is egyre szaporodó öregek meghatározó tényezői a közvéle­ménynek, s nemigen azon gyötrődnek, mi lesz húsz vagy ötven év múl­va az országgal. (Tisztelet a kevés kivételnek.) Ami nekik hiányzik, azonnal kellene; kapnak minden hazug ígéreten. Ködbe vesznek tehát a távlatok, s - még a hagyományosnál is végletesebben - az „éljünk, a mának" szemlélete uralkodik el.

- Ez a szemlélet mintegy „népi" hátteret ad annak a bűnös po­litikának, amely naponta zúdítja az országra dicsekvéseit, hazug ígére­teit, miközben sandán a nemzeti vagyon teljes elidegenítésére, a nem­zeti jövő teljes kifosztására szánta el magát, mint egy gonosz vénember, aki - megérezve, hogy halála közeleg - elődeitől örökölt minden va­gyonát elissza, elkártyázza, bagóért is dobra veri, csak hogy ne marad­jon semmi érték - de annál több adósság - utódainak, a jogos örökö­söknek. Mondván: „Utánam az özönvíz!"

- A költségvetés bevétele egyre kevésbé követheti a terhek nö­vekményét, forrásai beszűkülnek, eldugulnak a kifosztott országban. (Az elidegenített nemzeti vagyon már nem nemzeti vagyon, új tulajdo­nosai ragaszkodnak garantált nyereségükhöz - a nem garantált hozam szaporítását dörzsölt könyvelőkre bízva, sikerdíjjal megfűszerezve. Vi­szont nyereségüket nem forgatják vissza a termelésbe, ha nem kívánja az érdekük - vagy kiszippantják az országból, vagy tovább „privatizál­nak".) Új adónemeket kell tehát kitalálni, új extraadókkal-járulékokkal terhelni a munkabért. így a munkaadó, a vállalkozó rákényszerül, hogy a munkabérrel még inkább takarékoskodjék - tovább nő a nyilvántar­tott, s a nyilvántartásból már kiszorult munkanélküliség.

- Minthogy a fogyatkozó termelő korosztályok eltartási terhe folyamatosan nő, a nyugdíjrendszer nem stabilizálható. A nyugdíjak ér­tékállóságának megőrzése az elöregedés folyamatában megoldhatatlan.

- A társadalombiztosítás, a betegellátás máris csődhelyzetben vergődik, és nincs rá esély, hogy az elöregedés növekvő nyomása elle­nében a csődhelyzettől szabaduljon. Tehát megvonja a betegellátás, a gyógyszerellátás, a kórházi ellátás egyre több - törvény szerint kötele­ző - szolgáltatását.

- Szűkül a „mentőbázis", ritkulnak a tehetségek.

- Lohad a vállalkozói kedv, elgyávul a kezdeményezés, gyen­gül, sorvad az innováció.

- „Az infrastruktúra egy főre jutó költségei megnövekednek" - olvasom egy külföldi szaktanulmányban.

- Nyomott, szorongó, rossz a társadalmi közérzet. (Lám, idáig elágaznak a sokat emlegetett „magyar pesszimizmus" gyökerei.)

- Az öregek érdekérvényesítésének az átlagnál sokkal jobbak az esélyei, s igyekeznek élni is vele, akár a fiatalság - de kiváltképp a még meg sem születettek - rovására is. Elvénülő társadalom már csak ezért sem lehet ifjúságpárti. Sőt, mint a legnépesebb szavazótábor, me­lyet a pártok körüludvarolnak, bevetik voksaikat az országos politika befolyásolására, elöregítésére is.

- Eljön az idő, amikor a nyugdíjas-korúak és a nyugdíjazásra ké­szülődök - tekintélyüket, közvéleményt teremtő szerepüket is latba vet­ve - többségbe kerülnek a szavazótáborban. S ennek a demokratikus többségnek - lehetnek bizony veszedelmei.

- Rosszfajta feszültségek támadnak a korosztályok között. Ér­dekvédelmi szervezetek, érdekcsoportok felszíthatják ezeket akarva-akaratlanul.

- Jönnek a betelepülők, jönnek a vendégmunkások. Már tudni­illik a világot próbáló vándorhadaknak az a selejtje, amely népét ébe­ren védő ország határát át sem lépheti. Jön tehát a „másság", jön a sok „szép idegen", s az csak később derül ki, amikor már szabadulni sem lehet tőlük, mennyire érdemel tiszteletet ez a „másság", mennyire „szép" ez az idegen.

Egyébként is: a hazai demográfiai vakum, a nemzetközi de­mográfiai túlnyomás közegében - elszigetelhető egyáltalán? Meddig?

Gyógyulás: 40-50 év

      Ki kell térnem legalább egy rövidre fogott utalással arra is, mi­ért a legveszedelmesebb társadalmi kór az elvénülés. Gondoljuk el: a politika, a gazdaság kórjai - számtalan példával igazolja a történelem - irányváltással, megfelelő terápiával, végső esetben forradalommal évek alatt gyógyíthatók. Az erkölcsi züllés gyógyítása már évtizeddel mérhe­tő, de fokozatos könnyebbség kíséri. Az elvénülés lappangási ideje 20-25 év, szövődményei csak ezután jelentkeznek (addig látványosan emelte az „életszínvonalat" a kannibál menü), s gyógyítása, az egészsé­ges korszerkezet helyreállítása - a középidőig évről, évre fokozódó ter­heléssel! - 40-50 év.

      Először: el kell érni a népesség szinten tartását biztosító szüle­tésszámot. Igen szerényen számítva ez ma nálunk évi plusz ötvenezer.

      Ha öt év alatt elérnénk, attól kezdve évi ötvenezer fő ellátásá­val nőne az alsó eltartási teher Évről évre csak nő a teher - a nevelke­dő gyerek még sem a szülőknek, sem a társadalomnak nem „törlesztheti" eltartását -, durva általánosítással tíz év múlva már félmillió, húsz év múlva egy millió az eltartandók többlete. Csak ezután kezdődhet fokról fokra, az évjáratok munkába állásával a mai, szentté avatott „sta­bilizációnál" ezerszer fontosabb népesedési stabilizáció megalapozása, s 40-50 év alatt orvosolhatnánk a halálos kórt, jóvá tehetnénk az elmúlt negyven esztendő — részben erőszakolt, részben önkéntes - népirtásának bűntetteit.

      Ezeket az újabban felkapott szólamokat: „Az a jó, ha fogyunk! Minél kevesebben leszünk, annál jobban élünk!", „Ezen a területen az optimális lakosságszám 6-7 millió", „Elég ötmillió magyar!" - vajon a korlátoltság vagy épp a nagyon is átgondolt „liberális" stratégia terme­li? Vajon tudatosan hallgatják el, hogy ez a kitervelt elvénülés a társa­dalmat évről évre kegyetlenebbül szorítja présbe, nyomorítja el?

      A nyugdíjrendszer, a társadalombiztosítás mai csődje még annak a következménye, ami 1958 és 1978 között hiányzott a születés­számból. Az azóta összehozott népesedési passzívum - legalább két­szerese az előző húsz évinek - még az elkövetkező húsz évben terhe­lődik súlyos következményeivel a társadalomra, már elkerülhetetlenül. Számolnunk kell tehát azzal, hogy a magyar társadalom, már ma is alig elviselhető terheit nem szaporítja a születésszám ötvenezres növelésével, nem vállalja a 20-25 évig növekvő terheléssel járó, s csak 40-45 év múlva elérhető népesedési stabilizációt. Tehát fogyunk to­vább, vénülünk tovább. S a nemzetnek már ma sem nevezhető lakos­ságban a magyar etnikum lélekszáma gyorsuló iramban csökken, majd elvesztve tartását, hirtelen omlik össze, esik szét. S akkor Kölcseyvel így szól a Sors:

Törvényem él. Hazád őscsillagzatja,
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja,
Az ősz apák sírhalminál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és máskeblű nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.

      Ez a hazai „szürke veszedelem" előre kiszámítható menetrend­je. Szükségszerűen érvényesül, ha marad a negyven éve kormányszin­ten gyakorolt, s az utóbbi években felpörgetett népirtó politika, s to­vább erőlteti a már magától is érvényesülő, gyorsuló népfogyatkozást.

1997. VI. 02. 
Fekete Gyula