Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Erdélyi újságírókBrüsszelben - Titkos feljelentés Tőkés László ellen

| 2010-12-13 | admin |

 


Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2010. december 7-én Brüsszelben:
- Tőkés László EP-képviselő meghívására az idei év utolsó brüsszeli munkahetén erdélyi újságírók küldöttsége tett munkalátogatást az Európai Parlamentben. Az Erdélyi Napló, a Reggeli Újság, a Háromszék és a Székely Hírmondó újságírói mellett meghívást kapott Bakk-Dávid Tímea, a Transindex hírportál szerkesztője is, annak elismeréseképpen, hogy éppen nemrégen nyerte el a 2010. Európai Év Újságírója romániai díját.

December 7-én a hazai magyar sajtó képviselői – egyebek mellett – a Magyar Néppárti Delegáció ülésén is részt vettek, melyen Gyürk András küldöttségvezető köszöntötte és Tőkés László mutatta be őket.

A zsúfolt munkanapon került sor az Unióhoz tartozó országok néppárti parlamenti csoportjainak és az EP néppárti frakciójának XIII. csúcstalálkozójára, melynek rendjén – többek között – Győri Enikő külügyi államtitkárnő tartott előadást a soron következő magyar EU-Elnökség terveiről és prioritásairól. Magyarország egy „erős Európában” érdekelt – hangsúlyozta –, melyben mindenek fölött „az emberi tényező” érvényesül. Kormánya elsőbbséget élvező témái között – egyebek mellett – a következőket jelölte meg: demográfiai helyzet és családpolitikai kérdések; a kulturális sokszínűség, a szociális befogadás, a gazdasági növekedés, valamint a fenntartható fejlődés, a kis- és középvállalatok és a munkahelyteremtés, a roma stratégia, az Alapjogi Charta végrehajtása, valamint az európai integráció folytatásának problémakörei.

Felszólalásában Tőkés László külön is gratulált a magyar Elnökség soknyelvűségre és kulturális sokszínűségre vonatkozó programjához, melyben az erdélyi magyarság kiváltképpen érdekelt. Az e tárgyban legutóbb megrendezett budapesti nemzetközi konferencia, továbbá Nagyszeben előző, valamint Pécs idei európai kulturális fővárosok szerepének és üzenetének méltatása kapcsán erdélyi képviselőnk a regionális kulturális együttműködést fontos stabilitási tényezőnek ítélte, melyre a feszültségekkel terhes Kelet- és Közép-Európában igen nagy szükség van.

Gvido Kres szlovéniai parlamenti frakcióvezető a magyarországi szlovén kisebbség problémáira hívta fel az államtitkárnő figyelmét.

Jean-Pierre Audy francia néppárti EP-képviselő Horvátország példájával szemléltette, hogy az utóbbi időszakban mennyire lelanyhult a további országok európai csatlakozása iránti lelkesedés. Emiatt kommunikációs „offenzívát” sürgetett, Európa újraegyesítésének folytatása érdekében.

A délután folyamán Tőkés László EP-alelnök a következő látogatókat, illetve küldöttségeket fogadta hivatalában:

·          Markus Meckel evangélikus lelkipásztort, a volt német Demokratikus Köztársaság utolsó – rendszerváltó – külügyminiszterét;

·          Fatma El Zahra Etman egyiptomi EU-nagykövetasszonyt – a legutóbbi egyiptomi országos választások kapcsán;

·          A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének küldöttségét, Matkovits Kretz Eleonóra elnökasszony vezetésével;

·          Dr. Tóth Miklós jogász-teológust, a Magyar Református Egyházak Egyetemes Zsinatának elnökségi tagját;

Délután a Romániai Néppárti Delegáció Theodor Stolojan elnökletével tartotta heti ülését, melyen erdélyi képviselőnkkel együtt Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnök is részt vett. Tőkés László EMNT-elnöki minőségében bejelentette, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szombati küldöttgyűlése új part, az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását kezdeményezte. Ugyanakkor felajánlotta, hogy magyar részről készséggel támogatják Romániának a schengeni övezetbe való 2011 – márciusi felvételét –, amit több ország, köztük Franciaország és Hollandia is ellenez.

Képviselőnk felvetését Marian-Jean Marinescu EP-képviselő váratlanul durva támadással „viszonozta” Jerzy Buzek legutóbbi támogató levele, valamint a „december elsejei gyásznap” kifejezésének használata kapcsán. Miként a vita során kiderült, augusztus folyamán a román politikus titkos levélben tett feljelentést a lengyel EP-elnöknél erdélyi képviselőnk ellen.

A napi program másik fontos rendezvényére a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek Szervezetének (UMPO), valamint az Afrikai Jogok Monitorközpontjának szervezésében, Ana Gomes EP-képviselő védnökségével került sor az Európai Parlamentben – Etiópiáról, az ország antidemokratikus rendszeréről és polgárháborús viszonyairól. Megnyitó beszédében Tőkés László alelnök síkra szállt a hatóságok által „terroristáknak” bélyegzett lázadó kisebbségek, illetve Ogaden tartomány megtizedelt és földjükről elűzött lakói védelmében – Európa és az Egyesült Államok közös fellépését sürgetve a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében. „Etiópia népét nem szabad sorsára hagyni, miként 1956-ban a magyarokat vagy 1968-ban a cseheket!” – hangoztatta erdélyi képviselőnk beszédében.

 

                                                                                                                                                                                                                                                              Továbbította: Frigyesy Ágnes