Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Magyar Hírlap.....

| 2011-12-12 | admin |

 

Nincs kapuzárási pánik Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A rendszerváltás táján az első független lapok között volt - ha nem az első volt - a Kapu. A főszerkesztő már akkor is Brády Zoltán volt, aki azóta is fáradhatatlan lelkesedéssel dolgozik csapatával. Egy kis múltidéző csevelyt, helyzetjelentést kértünk a főszerkesztőtől. Ez lett belőle.

Brády Zoltán: Orbán fejét is a víz alá akarják nyomni néhány jó kezdeményezése miatt

– Amikor 1988-ban először megjelent a Kapu, kíméletlen, tabukat nem ismerő őszintesége mindenkit meglepett. Addig nem volt, mert nem lehetett ilyen hang a sajtóban…

– Nem is azt mondták, hogy őszinte, hanem azt, hogy durva. Volt egy irodalmi műhelyünk a Vasas ifjúsági házban, ahol fiatalokat okítottam írásra, gondolkodásra, ilyesmire. Egyszer azt ígértem nekik, hogy újságot csinálunk, s aztán kérdezgették is folyton, na mikor lesz már meg végre az az újság! Tudni kell, minden évben beadtam egy kérelmet Lakatos Ernőhöz, a párt agitprop osztályának vezetőjéhez, hivatalos engedélyt kértem egy független lapra. Mindannyiszor elutasított.

– Mikor volt ez?

– A folyamat már a hetvenes évek elején elkezdődött. Aztán eljött az 1988-as év, s Grósz Károly és Berecz János is meghallotta egy főszerkesztői tájékoztatón, hogy független lapot akarok. Legyintett egyet, és azt mondta, jól van, csináljátok. Röhej, de tényleg egy legyintés volt az egész.

– Igen, de sokan emlékeznek rá, hogy már az első szám kiverte a biztosítékot az ’56-os megtorlás kivégzettjeinek névsorával…

– Rosszul tudja, ez a második szám volt. Állítólag Kádár is megdöbbenve olvasta végig. Meg is zavarodott utána. No nem álltunk le, a harmadik számban a rettenetes hírű recski munkatábor rabjainak s áldozataink a névsorát közöltük. Furcsa dolog következett ekkor. Megjelentek a szerkesztőségben az ötvenes évek híres kommunistái, bűnbánó lélekkel. Mindenekelőtt Farkas Vladimir, a hírhedt ávós tiszt, Rákosi honvédelmi miniszterének, Farkas Mihálynak a fia. Azt mondta, érdekes dolgokat tudna írni. Írjon, mondtam neki, de csak nevekkel együtt. Leírta a neveket is. Amikor aztán közeledett a rendszerváltás, s a pártközpont meg a Belügyminisztérium megsemmisítette a legértékesebb iratait, a papírokat szállító sofőrök lekaptak néhány stócot a rakomány tetejéről, s elhozták nekünk. Így jutottunk hozzá a legértékesebb anyagainkhoz.

– Hogy tudták megúszni mindezt?

– Már nem volt olyan feszes a gyeplő. A néhány vidéki párttitkár még így is felvásárolta az ottani lapszámokat, s elégette. De kitoltunk velük, mert amikor ezt meghallottuk, gyorsan utánnyomattunk egy mennyiséget.

– Túl a leleplezésen, a feltáráson, a kíméletlen őszinteségen, mi hajtotta akkor a Kapu kollektíváját?

– Hogy végre magyarok lehettünk. Ez addig tilos volt. Elsősorban internacionalistának kellett lennie az embernek, s csak másodsorban lehetett magyar. És akkor is csak csendesen. Megjegyzem, ma ugyanez a helyzet, elsősorban európainak kell lennünk, s csak utána érezhetjük magunkat magyarnak. Ha érezhetjük egyáltalán, mert ma szégyen és megvetés övezi azt, aki vállalja a magyarságát. Ha jobban belegondolok, akkor Horthy idején lehetett valaki nyíltan, megvetés és következmények nélkül magyar Magyarországon. Mondom ezt én, aki egyébként magát a magyarkodást nem szeretem, nem is engedtem ilyen hangú írásokat megjelenni a lapban.

– Mit remélt a rendszerváltástól, és mi valósult meg ebből?

– Olyan sokat nem remélhettem. Zömében a régi focistákat láttam a pályán, csak már nem a piros, hanem zöld, kék meg ilyen-olyan mezben.

– Mitől siklott ki az egész?

– A pénz mint kegyetlen nagyúr átvette a hatalmat a szakma s egyáltalán: az életünk felett. Még mindig kevés a lap, kevés a rádió és a televíziós csatorna a hazafias oldalon. De nem is ez a nagy baj, hanem az, hogy az a kevés sem tart össze. Ezt is a pénznek, s a pénz által felerősített egyéni ambícióknak köszönhetjük. És egyre manipulálhatóbbak az emberek, mert egyre alacsonyabb és alacsonyabb műveltségi szintre süllyed az ország népe, ideértve a diplomásokat is. Hoffmann Rózsa próbál tenni ez ellen, de jellemző módon nemcsak a liberális oldalon, de még a Fideszben is el akarják gáncsolni.

– Nem túlzott pesszimizmus ez?

– Miért lenne az? Magyarország kulturális nagyhatalom volt. Kassa, Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár, Szabadka, s folytathatnám még a híres nagy, hazai, magyar szívű kultúrcentrumok sorát és ragyogó teljesítményeiket. Budapest nem tartozott ide, mert jellemzően német és zsidó város volt, több német és jiddis nyelvű lappal s színházzal, mint magyarral. Trianon szorította a magyar érzelmű, magyar töltetű kultúrát Budapestre, azóta dúlnak a harcok népiesek és urbánusok között.

– Hogy állnak ma a népiesek?

– Rosszul. A másik oldal és annak politikai holdudvara zseniálisan megszervezte magát, ezt el kell ismerni. A minap veszélyben forgott az euró. Nem telt el sok idő, máris megjelent a brit sajtóban egy hosszú cikk, amely szerint a magyarok miatt van minden. Ezt persze nem a britek találták ki, itthonról megy ki a tömény hazaárulás. Mi viszont szerényen tűrünk. Orbán fejét is a víz alá akarják nyomni néhány jó kezdeményezése miatt. Vannak, akik azt kérdezik erre, hogy ha így fest a dolog, miért nem fordulunk az arabokhoz, a kínaiakhoz vagy az oroszokhoz. Elfelejtik azonban, hogy aki pénzt ad, az előbb-utóbb kér is érte valamit.

– Mit lehetne tenni?

– Ami megint eszembe jut, az az összefogás. Nem is olyan rossz kezdeményezés a visegrádi négyek intézménye, valahol itt kellene keresni a megoldást.

– Na jó, de a legtöbb szomszédunk gyűlöl bennünket!

– Igen, de meg kell értenie minden itt élő népnek, hogy már nemcsak a piacainkat, földjeinket, a vízkészletünket fenyegeti veszély, de a vallásunkat is. Ha nem tudná, pél­dául Boszniából hamarosan megindul az al-Dzsazíra televízió magyar adása. Nemcsak a magyarságunk van veszélyben, de a kereszténységünk is, Európában a vallásgyakorlók 47 százaléka már iszlám hitű.

– Eduardo Rózsa Flores is Allahot dicsérte egy-egy versében, pedig ő a Kapu főmunkatársa volt…

– Az igaz, de emellett minden vasárnap ministrált egy katolikus templomban. Nem mindennapi ember volt, bár ő teljesen más pályán mozgott. Egyfajta összevisszaság és titok jellemezte, de nagyszerűen írt, ezért szerettük. Rajta keresztül jutottunk hozzá Gyurcsány őszödi beszédének felvételéhez. Elküldtem tíz jobboldali főszerkesztőnek is, egyik sem merte leközölni. Flores nem akart államcsínyt Bolíviában, nem is tudják ezt bizonyítani az ottani bíróságok. Ilyenformán igazolódni látszik az a sejtés, hogy az őszödi beszéd okozta a végzetét. Elvtárs üzent elvtársnak. Innen, oda. Szívességi alapon ment a dolog.

– Túl sokat tudott…

– Hogyne. És mondom, zűrzavar volt körülötte. Ő mondta el, hogy szerveztek egy kiképzőtábort a délszláv háború idején Magyarországon, közel a határhoz. Motoros sárkányokkal repültek volna be a szerb légtérbe a kiképzett önkéntesek, s vissza akartak foglalni a Vajdaságból egy 80-100 kilométernyi sávot. Szerintem nagy hülyeség volt már maga a készülődés is, de legalább tenni akartak valamit. Flores azt mondta, végül is a CIA leállította őket.

– Ezt aligha hiszi el élő ember…

– Micsoda?! Mi filmet is akartunk csinálni belőle, de bejött a szerkesztőségbe a katonai elhárítás, és leállított bennünket.

– Ha úgy tetszik, a Kapu is oka annak, hogy az embereket érdekelni kezdték a társadalmi kérdések. Ma mintha újra közömbös volna a nép.

– Igen, mert olyan az ország a sok privatizációs visszaélés, a sok be nem váltott ígéret után, mintha átsöpört volna rajta egy tengerár. Vagyis mintha olyan katasztrófa történt volna, amelynek természetesen nincsenek felelősei. Noha az emberek szeme láttára lopták itt szét a nemzet érté­keit ilyen-olyan globalista cégek s hazai helytartóik. A dolgoknak viszont nincsenek következményeik. És ez ma már így van az élet minden területén, tessék megnézni a súlyos bűnügyeket követő bírósági ítéleteket! Elvették ennek a népnek az igazságba, erkölcsiségbe vetett hitét.

– Az új kormány sem képes ezen változtatni?

– Ez lenne a cél, mert hit nélkül semmire sem megyünk. A Fideszben azonban sok a csinovnyik…

– Van erre egy modern kifejezés: hatalomtechnikus.

– Nevezze, ahogy akarja. Volt olyan iránymutatása és kezdeményezése Orbán Viktornak, amelyet nemhogy megkontrázott volna ez a középszinten helyet foglaló hivatalnokréteg, de a visszájára fordított! Nehéz helyzetben van a kormányfő, és azok is, akik mellette állnak.

– A mai ifjakra miért nem tud számítani?

– Iskoláinkban lebutított, a munkanélküliségtől rettegő s bankhitelekben vergődő fiataloktól ne várjon forradalmat. Eszükbe sem jut még egy picike lázadás sem.

– Támogatja ez a kabinet a Kaput?

– Még sohasem folyamodtam pártokhoz vagy kormányokhoz támogatásért. Legalábbis baloldalról nem. Az első Orbán-kormány idején kértem egy kis pénzt, s a felelős beosztású kormányzati hivatalnok azt mondta: rendben, de a felét vissza kell csúsztatnod. Hülye vagy?! - kérdeztem megdöbbenve. Ez benne lesz különben az interjúban? Mindegy, tavaly azonban az NKA adott egy kis támogatást, s ez igen jól jön nekünk.

– Mi lett a korábbi hirdetőikkel, miért pártoltak el a Kaputól?

– Nem pártoltak el. Azt, hogy mi ment ebben az országban a kis- és közepes vállalkozások szintjén az elmúlt nyolc év alatt, talán mi éreztük a legjobban. Természetesen csak magyar cégek hirdettek nálunk. Ám az ötven százalékuk már 2009-re tönkrement, de a maradék ötven százalék is olyan helyzetbe jutott, hogy nem is gondolhatott a hirdetésre. Ez tragédia, nemcsak a Kapunak, de az egész nemzetnek.

– Hogy stílszerű legyek: be tudná zárni a Kaput?

– Az lehetetlen. A megadás nálam ismeretlen fogalom. Először is: nemsokára huszonöt évesek leszünk.
Aztán: rengeteg szerző ír hozzánk, naponta 80-100 kéziratot is kapok, ezeket az anyagokat más lapok nemigen közölnék le. Nem szélsőséges hangú írások, de vesébe látóak. A harmadik pedig, hogy várjuk azt a pillanatot, amikor szégyen és megtorlás nélkül lehetünk magyarok. Elvégre ezért indítottuk a lapot.

Sinkovics Ferenc