Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

BOMBAZÁPORBAN EURÓPA KULTÚRÁJA

| 2014-02-19 | admin |

 

Dr. Gehrig Oszkár

egyetemi tanár:

 

BOMBAZÁPORBAN EURÓPA KULTÚRÁJA

 

 

 

A VILÁGTÖRTÉNELMI FELELŐSSÉG

 

 

Az európai kontinens nyílt városainak angol-amerikai repülők részéről történt bombázása 1940. óta nemcsak a neves és híres történelmi jelentőségű helyeket sújtotta, hanem nagykiterjedésű kulturális területét is. Az emberi kultúra történetében fordulópont az 1940. január 12-re virradó fekete éjszaka, amikor német területen kimondottan polgári célra dobták az első bombát. A tagadás gonosz szelleme és a világ végzetére törő aljas szenvedélyek a háború pusztításait Európa nagy kultúremlékeitől évszázadokon át, mintegy titkos igéző varázserővel eddig távol tartották, de a korlátokat most már kezdik teljesen lerombolni.

A bombazáporral sújtott kultúremlékek helyzete és alkata kétségtelenül arra enged következtetni, hogy kizárólag rombolási szándék vezette azokat, akik sok esetben mélyrepülésben végezték átkos művüket.

A szellem és a kultúra évezredek óta szüntelen csörgedező forrásának megsemmisítése, sőt elapasztása mindaz, amit itt végeznek; a kontinensen kívül lévő hatalmak a tisztelet törvényét megszegik és csupán a rombolás kedvéért megsemmisítik az ellenfél legszentebb értékeit, olyan értékeket, amelyek a nemzeti megnyilatkozás gyöngyeként már régen és örök időkre, a nemzeti értékeken túl, az egész művelt világ szellemi tulajdonai lettek. Olyan értékek ezek, amelyekre az ú. n. új világot kialkotó erőknek földrészük betelepítésétől a mai napig támaszkodniok és hivatkozniok kellett. Úgy látszik, hogy mindazoknak a fiai, unokái és utódai, akik Hódító Vilmos óta, de különösen az elmúlt század folyamán az anyaföldrészről, a Csatorna mentéről, az Atlanti-óceán túlsó felére vándoroltak, most egy soha nem álmodott méretű gonosztett végrehajtói lettek, amely időtlen időkig ráveti árnyékát országaikra és népeikre.

Ami eddig történt és még mindig történik, arról egyszer majd a világtörténelem ítélőszéke mond ítéletet, de ami már elpusztult, azt nem lehet jóvátenni, az mindörökre elveszett, és az emberiségre gyümölcsözőleg már nem hathat. A kultúrvilág tudja, hogy mindazt, amit századok sértetlenül és élethűen szent örökségképpen hagytak ránk és most romokban és üszkökben hever, azt az utódok soha sem éleszthetik újjá. Ezernyi esetben hiábavaló itt minden restaurálási művészet, a művészi eredetiséget és patinát merev másolatokkal pótolni már nem lehet. Az eredeti műben nemcsak a formát, hanem a minden alkotásban élő lelket is meggyilkolták. Vestigia terrent, a nyomok ijesztenek. Ez a mondás igen találó, ha az utolsó világháború utáni kísérletekre gondolunk (a löweni könyvtár, yperni posztócsarnok), de a heidelbergi várkastély helyreállítása körül folyó vita is még élénken emlékezetünkben él. Nemcsak az egyes sújtott országnak, hanem a világnak is ma már bele kell törődnie abba, hogy a semmiféle hadicselekménnyel nem indokolható, kihívó aljas játék következtében érezhetően sokkal szegényebbek lettünk. Hány európai sors fonódik össze a Sziget népével és különösen az óceánon túli néppel, sorsok, amelyek ismételten találkoztak; a megtermékenyítés soha nem sejtett mértéke pergett itt le akként, hogy a kontinensek között élő kapcsolat sohasem szakadt meg addig; ma első esetben az 1914/18-as háborútól eltérően egy mély szakadék támadt közöttünk, amelynek a most uralkodó felfogás mellett ijesztő méretűvé kell válnia. Vajon azért vándoroltak ki a messzeségbe azok a kivándorlók és mindazok az úttörők, akik ott termőföldet irtottak és az óhazában szerzett tapasztalataikkal jelentős teljesítményeket tudtak végezni, hogy majdan unokáik az ősök kincseként őrzött örökét összetörjék, azt az örökséget, amelyből az újonnan feltárt területek életereje megszakítás nélkül táplálkozott. Vajon ők hagyták-e utódaikra azt a végrendeletet, hogy meggyalázzák és elpusztítsák a szellemileg és kulturálisan még mindig tápláló anyaországot, az óhazát? A világ most azt kérdi, mit vétettek az európai kontinens népei a távoli Amerika ellen, miben veszélyeztették, hogy most részt vesz bölcsőjének elpusztításában? Vajon ez a kezdettől fogva a világmindenséget betöltő galád hálátlanság nem válik-e így kegyetlen, érthetetlen valósággá? Kiszámított taktikával nagy területre szétszórt robbanó- és gyújtóbombákkal nemcsak egy várost, vagy egy ellenséges országot találnak el Európán belül, hanem mindenekelőtt az európai kultúra tagadhatatlan történelmi közösségének bizonyítékait. Árulást követnek el most azok, akik valamikor maguk is az európai gondolatvilág és alkotó tevékenység részesei voltak. Hozzájárulnak a világ szellemi jólétének elpusztításához, az emberiség belső világának szétrombolásához, mintha be akarnák tömni azt a forrást, amelyből maguk is merítettek, jóllehet ezek a férfiak magasabbrendűeknek látszottak a keleti szteppék vad fiainál.

A nyugatról jövő nagy emberáradat, amely évente elvezette az angolszászokat és amerikaiakat a nyugati klasszika és romantika bölcsőihez, Olaszországba és Németországba, de Franciaországba, Hollandiába vagy Európa északi részeibe is, most szerepet változtat; ez a „látogatás” ma a borzalom alakját ölti magára. Ezt látva inkább a szellemek totális megzavarodásáról, mint totális háborúról kellene beszélnünk. A bombatámadások céljai dómok, kastélyok, paloták, múzeumok, könyvtárak, színházak, város- és céhházak, amelyeknek óriási építészeti és kulturális értékük van; ezek világhírű egyetemek, művészeti iskolák és kézműipari alkotások, de nem kímélik meg a kórházakat és a temetőket sem. A romok hosszú lánca végigvonul a Keleti-tengertől messze a Földközi-tengerig, a Balti-tengertől Szicíliáig, Hanzák kultúrájától egészen II. Frigyes császár palermói kultúrájának központjáig. A heidelbergi várkastély klasszikus romjai minden Európa-utazó jenki előtt ismeretesek és a speyeri románstílusú dómban lévő elpusztított császársírok most ezt ezerszeresen felülmúlták. A tűzzel-vassal pusztító Mélac, Crequi és Montclar „hőseivel” az új Franciaország bizonyára nem dicsekszik, de ezek olyan követőkre találtak, akiket a nyugati világ mindörökre és egykor saját maguk is bűnösöknek fog tartani. Az emberiség kulturjavain elkövetett régi nagy gaztettek, mint Herostrates őrült gyújtogatása az ókori Efezusban, a pótolhatatlan alexandriai könyvtár elégetése, Néró római tűzvésze, a puskaporraktárrá lealacsonyított athéni Akropolis Parthenon templomának felrobbantása, vagy a heidelbergi várkastély már említett feldúlása, ezek mind eltörpülnek a ma elkövetett gaztettek mellett. A művelt világnak az említett egyes gaztettekkel szemben érzett iszonyát ismerve, vajon ki talál majd egykor találó szavakat az Európán ma elkövetett tömeges meggyalázás valódi jellemzésére?

Szellemi megzavarodás! Szinte úgy tűnik fel, mintha az európai kultur- és kegyhelyek ellen tomboló vadászatot, ami a háború törvényével és az eddigi nemzetközi jogi felfogással távolról sem egyeztethető össze, borzalmas sportként űznék. Vagy talán merkantilisztikusan használják fel a háborút, mint valamilyen spekulációs eszközt arra, hogy az idegen tulajdonban lévő műkincsek számbeli értékének csökkentésével az időközben felhalmozott saját műkincseik értékét emeljék? Vajon a történtek után ráteheti-e angolszász Európa földjére a lábát és barangolhat-e a romok között anélkül, hogy arcát a szégyenpír ne öntse el? Az azelőtt itt keresett romantikának ő maga vetett véget.

A szellemek megzavarodása! Lehet-e még a kereszténységért folyó küzdelemről beszélni akkor, amikor ma a dómok, templomok és kápolnák százai — közöttük a leghíresebbek — üszkösen merednek az égbe? Ha az imaházak keresztfái ugyanúgy, mint a temetők fejfái, szétzúzva a földön hevernek? Vajon templomgyalázás volt-e valamikor a hitért való küzdelem és a másnyelvű keresztények legbensőbb érzelmeinek megsértése az Istenért való síkraszállást jelentette-e? Krisztus katonája lesz-e az, aki szétrombolja Isten házait, Európa templomait? Egyre megy, akár Észak-Franciaország egyszerű román templomait, Antwerpen újabb szentépületeit, Olaszország sok évszázados katedrálisait, Köln vagy Mainz számos templomát, vagy akár a Keleti-tenger mentén épült téglaóriásokat rombolják szét. Ma már végtelen hosszú a borzalmas lista, megmérhetetlen a műkincsekben elszenvedett veszteség és kimondhatatlan a vallásos emberiség lelki-fájdalma. Az a kísérlet, amellyel az Istenházak szétrombolását a háború kimenetelét eldöntő tényezőnek minősítik, nem más, mint sok millió ember érzésvilágába dúló durva betolakodás, még kevésbé feldicsért „morális fegyver”, hanem kizárólag a vallással eddig nem ismert leggyalázatosabb és legellentmondóbb politikai célzattal való visszaélés, amelynek egyszer, az ilyen Isten ellen szőtt merényletek szellemi-lelki-értelmi szerzőinek teljes megsemmisítéséhez kell vezetnie.

Ahogyan a templomok szétrombolásával nem érintik a hadigazdaságot, ugyanúgy nem sújtják azzal sem, ha könyvtárak és gyűjtemények vagy épületek a bombatámadások céljai, amelyekben a tudósok szorgalma elmúlt korok szellemi kincseit hordta össze, amelyeknek kiaknázása nemzedékek benső megerősítését és irányítását vagy az emberiség hasznát szolgálhatta volna. Ennek a sokrétű és nagy térre elosztott többezer éves európai kultúrának, Európának, az egész világot átölelő tudósszobáknak és mesterműhelyeknek köszönhetik végezetül az igaz értékek, különösen a tengerentúli kontinensek értékei is eredetüket. A washingtoni Capitol kupolája éppen annyira nem képzelhető el Európa nélkül, ahogyan egy dél-amerikai magasabbfokú iskola könyvtára vagy annak tananyaga és módszere sem. Kinek használ az, ha a világ egy híres festmény, egy Van Dyck vagy Rembrandt elpusztulásáról, egy korszakalkotó műalkotás megsemmisítéséről, vagy esetleg a nürnbergi császári várkastély alján lévő Dürer Albrecht-ház szétrombolásáról olvas? Akad-e valaki, aki komolyan azt hiszi, hogy ezzel a „morális” behatással igazolhatja egy fegyvernem erkölcstelen használatát és azt, hogy ezzel bepiszkolt zászlajához szegezheti a győzelmet? Európának, az anyakontinensnek joggal állt el a lélegzete és döbbent meg azon „a polgári lakosságot mint az ellenség akaratfészkét közvetlenül sújtani akaró módszeren és szándékon”, amelyet a lakosság és a nemzet körül ércfalat alkotó harcoló katonák sorfalának átugrásával akarnak megvalósítani, ugyanúgy, ahogyan azt az ősidők barbár hódítói tették. A XX. századnak milyen megdöbbentő visszaélése ez! Amit Európa szívében a harmincéves- és a napoleoni háborús zavarok megkíméltek, azt most esztelenül pusztítják el; így a híres „fair play“ elve gúnyos képmutatássá alacsonyodott le.

Mennyire más volt az, amikor a kontinensek mostani küzdelmét megelőző hadjáratokban a hadiesemények területén, vagy azon az úton, amelyen a kitört harc végigvonul, a hadászati szükségszerűség elkerülhetetlenül elpusztít ugyan némely műértéket és mégis igazi harcos szokás szerint sohasem ment túl a kelleténél. A pusztítás kedvéért való rombolás, vagy a „lelki felmorzsolás” érdekében végzett bombázás éppannyira nem „fair”, mint amennyire veszedelmes játék, mert gyógyíthatatlan sebeket üt és a küzdelmen túl is maradandó gyűlöletet szít a lelkekben. Az 1940. óta történt számtalan bombavetéssel az európai művészeti és kulturhelyeket mint egyetlen egészet találták el. Európának „a valódi értékről vallott felfogása szerint a szellem és a művészet dokumentumai a hatalomért folyó küzdelem körén kívül állnak, vagy legalább is állniok kellene. Ilyen művek valóban nem holt anyagok és ha a fizikai élettől különböznek is, mégis örök élet rejlik bennük. A műalkotás élete új életet kelt pedig mindenkiben, ahogyan évszázadokon át is belőle merítettek”.

Európa a régi kultúra megőrzője és egy újműveltség teremtője a kegyetlenül elrabolt értékek miatti sajgó fájdalmában és szent haragjában csak egységesebbé válik és önmagán fog megerősödni. A veszteségből támad Európának hosszú időre és alkotótettre szóló szent elkötelezettsége. A világtörténelem mindig a világ ítélőszéke marad és hűtlenség és árulás pedig még mindig önmagát, az elkövetőjét sújtotta legjobban.

 

 

ACHEN; a székesegyház. Nagy Károly várkápolnája. Az épület 798-ban készült el, 805-ben szentelték fel. Az egész épület tizenegy évszázaddal hosszabb építészeti műtörténeti munka eredménye. Középpontjában van a kápolna és Károly későbbi templomi kriptája, a „frank“ szellem egyik korai főműve. A gótikus korból származó toldalékok festői módon csoportosulnak a középpontot képező épület köré, amely Ravennára emlékeztet, ahol Theodorik, a mondai Dietrich von Bern San Vitale-ban lévő monumentális síremléke hasonló építmények mintaképéül szolgált. A királykoronázásoknak erről a tiszteletreméltó színhelyéről indult el Európa nagy részének története és művészete.

Ha meg is maradt a tulajdonképpeni várkápolna kifejezően tagolt kupolaterme, a bombatalálattól megrongált részei miatt mégis szembetűnő, hogy mennyire komoly veszélyt jelent a lakosságra.

 

 

 

ESSEN; székesegyház és keresztfolyosó. Az 1000-ik év körül épült. Az Ottók szász császárházának erőteljesen zárt építészeti műemléke ugyanolyan jelentőségű, mint amilyen Nagy Károlynak Achen vagy a száliaknak Speyer. Számos alakítás és későbbi restaurálás ellenére az esseni ősi női alapítvány által épített román keresztfolyosó fennmaradt része és maga a csonka épület az ókori iskolának ugyanazt a formaérzékét mutatja, mint a kétszáz évvel idősebb mintaképe, az acheni székesegyház. Ez a korai időből származó monumentális és nyugalmat árasztó épület borzalmas megcsonkításáig Essen éltető csírája volt.

A templomot, de különösen a kórust, már 1943. januárjában súlyos bombakár érte, március 5-én robbanó- és gyújtóbombák újabb megrázkódtatásokat és károkat okoztak az egész épületben és annak berendezésén (oltárokban, orgonában). De főleg az ősi ünnepélyesen szép keresztfolyosó dőlt romba. A székesegyházon kívül Essen több temploma közül a XI. századba visszanyúló Vásártemplom és az új nagy Gertrudis templom lett a bombák áldozata.

 

 

 

KÖLN; St. Maria im Kapitol; magas korával (VII. század) kitűnő és előkelő templomalapítás. A j elenlegi templom lényegében a XI. század közepétől származó egységes stílusú építmény. A román művészeti stílusra való törekvés benne érte el tökéletességét és ennek a stílusnak az Alpoktól északra lévő egyik legszebb díszes helysége. A középkornak csak kevés építményével hasonlítható össze alapterve: a lóhereszerűen szétágazó alap csodálatosan felfelé ívelő kórusa az ívelt központi épület köti össze a főhajóval. Ez a különleges megoldás később a kölni román építményeknek, például a Nagy-Szent-Márton és Szent Apostolok (ugyancsak szétrombolva) templomában jutott újból kifejezésre: ez az ú. n. hármas kagylóboltozat rajnakölni típusa. A tulajdonképpeni épületen kívül a Maria im Kapitolban mindenekelőtt a nagy értékű szentélykorlát és a hangulatos keresztfolyosó szenvedett súlyos kárt. Nagy a sorozata azoknak a híres művészetileg és történelmileg jelentős templomoknak, amelyek a bombaháború áldozatai lettek. A nevezett főépítményhez járulnak még a Szent Gereon (lásd alant), a Szent Ursula, a Minoriták temploma, Szent Mária békesség temploma, a köln-kalki kegykápolna és több más templom.

 

 

 

PALERMO, a La Magione temploma, Matteo d’Aiello alapította 1161-ben a ciszterciták számára. 1193-ban IV. Henrik rendház céljára (mansio) a német barátoknak adta át. Homlokzatát 1921-ben újból helyreállították, falai között a XII. századból származó festménymaradványokat felmutató értékes famennyezet van. Kőlapok jelölik meg a XV. században ott élt német lovagok sírjait. A régi keresztfolyosó fennmaradt részei még jó karban voltak.

 

 

PALERMO; a Dóm. A dóm a mórok által mecsetté alakított ősi templom helyén épült, amelyet 1185-ben szenteltek fel. Eredetileg román stílusban épült, azonban sok századon keresztül tovább építettek rajta. A legősibb részének jellegét egyedülálló díszítményeivel leginkább a keleti vagy a kórusoldal mutatja. II. Frigyes, († 1250) a monda birodalmába bevonult nagy császár jelentős sírtemplomát ma romok veszik körül. Palermo templomaiból romokban hever többek között a San Francesco d’Assisi keresztfolyosójával, a S. Crispino a Cispiniano és az Oratorio di S. Lorenzo temploma.

 

 

KÖLN; Templer vagy az Overstolz, Rheingasse 8. Egyik legrégibb fennmaradt patriciusház; még román stílusban épült a XIII. század elején (1220 körül). Homlokzata széles lépcsőzetes oromzatot (megújított) mutat, hátsó oromzata kőkereszt ablakaival pedig szintén a XIII. századból származó épülethez tartozik. Értékes példaképe a német és európai polgári házépítészet gyermekkorának. Kölnben többek között a következő értékes világi épületeket pusztították el: a Kádár-céhházat, a reneszánsz jelentős épülete; gondoljunk csak a bolsevisták által elpusztított rigai Schwarzhäupter-házra; továbbá a XVI. század végéről származó jellegzetes Fegyvercsarnokot is teljesen romba döntötték.

 

 

 

KÖLN; Szent Gereon. Köln és távoli német vidékek legtiszteletreméltóbb Istenháza. Tízsarkú középső épülete — alsó részeiben — a IV. századból származik a korai keresztény építkezés alapján: 1200. után építették fel és az egészet a gótikus korig állandóan bővítették. Belső berendezésének nagy értéke és nagy történelmi jelentősége van. (A XI. századból származó ősi kripta mozaikpadlózata.) Szt. Gereon, a rajnai metropolisnak a Dóm és Maria im Kapitol mellett jellegzetességénél fogva egyik főműve annyira leégett, hogy magát a kőanyagot is elpusztítottnak kell tekintenünk.

 

 

 

NÁPOLY; a Dóm. Szent Januárius (St. Gennaro) templomához hasonlóképpen ez is világhírű. Első Anjou Károly az V. századból származó püspöki templom helyén kezdte meg 1272-ben az építkezést, amelyet a XIV. század elején francia befolyás alatt, mint háromhajós bazilikát, — lapos tetejű középhajóval — fejeztek be. 1456-ban egy földrengés után újból felépült és különösen a XVII. és XVIII. században régi jellegzetességének megóvásával többször restaurálták. Hogy milyen kárt okoztak a bombák az épületben és belső berendezésén, azt a képek világosan mutatják. Nápolyban sajnos nemcsak ezt a templomot érte bombakár (lásd alant).

 

 

 

LÜBECK; Marienkirche. Kilátás a magas kórusról a nyugati tornyokra. Lübecknek a „Keleti tenger“ egykori királynőjének” legpazarabb templomi épülete. Az épület háromhajós gótikus bazilika, kóruskörfolyosóval és kápolnakoszorúval. A westfáliai mintájú román csarnoktemplom helyén egy toronnyal kezdték meg építését és 1251. után a francia-flandriai katedrálisok mintájához simulva, (Gent, Brügge) Oroszlán Henrik lübecki dómjához hasonlóan, két toronnyal fejezték be. Magasra törő, világos szerkesztésű, kiforrott téglaépület-stílus. Számos nyitott ív veszi körül a kórust és a hajót. A lübecki St. Marien Északkelet-Németország és a keleti-tengeri vidék majdnem minden nagy templomának mintaképe lett; így Lüneburg, Schwerin, Wissmar, Doberan, Rostock, Stralsund, de Malmö, Riga, Reval és Dorpat templomainak is. Belső berendezése rendkívül értékes és európai neves mesterektől származó képekben és festményekben igen gazdag. Minden elveszett akkor, amikor az 1942. március 29-re virradó éjszakán mélyrepülők végzetes rakományukat reázúdították az épületre és ezenkívül a Dómot, St. Petrit és a világi építőművészet pótolhatatlan műveit tartalmukkal együtt rommá és hamuvá változtatták.

 

 

 

KÖLN; A Szent Péter Dóm. A Kölni Dóm sokkal több, mint egy régi és jelentős város püspöki székháza, elsősorban német nemzeti szent ereklye. A világ tizenkét leghíresebb építménye közé tartozik. 1943. június hó 28-ról 29-ére virradó éjszaka most már ezt az épületet is elérték és kárt okozták benne az angolszász bombatámadások. Egy ilyen monumentális művészi építménynek és egy ilyen kivételes kulturhelyiségnek a megtámadását nyugodtan aljas gyalázatnak bélyegezhetünk meg.

A kölni dómépítmények közül a harmadik és az Ottók által épített legrégibb dóm helyén építették fel mai alakjában. Az ünnepélyes alapkőletétel Konrád von Hochstaden püspöksége alatt, 1248. augusztus 15-én folyt le. A XIII. századtól a XlV-ik századig építették a magasan álló, feledhetetlenül szép kórust, (a francia példák önálló német fejlődési formájában) a nyugati szárnyat és a torony homlokzatát. A régi kölni képek, nem utolsó sorban a brüggei Memlings Ursulaschrein János képei mutatják jellemzően Köln városi vonalait a feltörő dómmal. A XIX. században a román művészi mozgalom hatása alatt, az újból megtalált középkori eredeti tervek alapján 1842—1880-ig befejezték a dóm építését, Németország legnagyobb és legszebb öthajós templomát, amelynek kórusában valamikor a Szent Háromkirály ereklyét helyezték el. A történelemnek és a művészetnek milyen számos neve fűződik ehhez az építményhez.

Képünk a dóm szétrombolt északi hajóját mutatja. Romok hevernek a földön. Elpusztult a keresztelő kápolna, a régi szobrok ledőltek, tönkrement az orgona és ezzel elnémult a templom orgonistája is...

 

 

 

MÜNCHEN; a Frauenkirche. München hatalmas jellegzetes épülete. A kettőstornyú Frauenkirche jellegzetes toronybúbjaival az 1943. március 10-re virradó éjjel lefolyt támadás alkalmával súlyosan megrongálódott. Belső és külső képe igen hatásos. A hatalmas késői gótikus csarnoképítmény egy délnémet téglaóriás, melynek jellegzetességei a XV. század nagy formái, amellyel München a késői középkor óbajor városi plébániáinak sorozatát fejezte be. Építője állítólag Jörg Ganghofer. A München képére jellemző sisakszerű kupolatetővel ellátott tornyokat már az 1500. után származó képeken is láthatjuk. A képzőművészet és a festőművészet számos műve díszíti a kedvelt épületnek az utóbbi időben sok hozzáértéssel és költséggel helyreállított ünnepélyes hangulatot árasztó szép csarnokát.

 

 

 

MAINZ; dómkeresztfolyosó. A mainzi Szt. Martin és a Szt. István dóm, mint a soktornyú három román császári dóm közül az egyik Speyer és Worms mellett környezetével gyönyörű példája a német városok képét kiemelő templomnak. Az utolsó évtizedekben a pusztulással fenyegető, de kiváló technikai ügyességgel megmentett épület az 1942-ben Mainz ellen intézett légitámadások folyamán súlyosan megrongálódott. A legtöbbet szenvedett az emeletes gótikus keresztfolyosó, mely teljesen leégett. Más domborműveken kívül itt volt Frauenlob Henrik síremléke is. Híres és történelmi nevezetességű templomokban az eddig „arany Mainz“ ellenséges támadás következtében a következő templomokat vesztette el: a még részben Johannis- és St. Kristóf templomot, a gót St. Quintin és a Karmelita templomot.

 

 

 

NÜRNBERG; a Vámcsarnok. 1498—1502-ig Hans Beheim építette. Előbb gabonatár volt, 1572-től pedig vámépület. Nürnbergnek a késő középkorból származó hasonló épületei közül építészetileg legnagyobb épülete. Ez a most kiégett épület valamikor a városnak messziről látható helyén állt és világosan tagolt tömegének nyugodt nagysága és súlya minden látogatóra mély benyomást tett. Jellegzetes az összefont hátívekből álló oromdíszítménye. Az egyik kapu boltívén egy Kraft Ádámnak tulajdonított címerdomborművet látunk. Nürnbergben 1943. elején elpusztították, vagy súlyosan megrongálták továbbá a régi császárvár részeit, az állatkertkaput, az erődítmények egyes részeivel, ezenkívül a gót Szt. Leonhard templomot és a Nürnberg közelében levő Kraftshofot. A Dürerházat külön említjük meg.

 

 

 

NÜRNBERG; Dürer Albrecht háza az állatkert kapujánál. A ház késői gótikus fatornácos, favázas épület, melyet az egész világ ismer és a belőle kisugárzó áhítatos hangulat tett híressé. Nürnberg látogatója, a világ bármely részéből jött is, nem kerülte el. A külső rongálásokon kívül rá kell mutatnunk a belső helyiségek elpusztulására is, amelyekben egykor a mester, akinek művészete az egész világ tulajdonává lett, halhatatlan műveit alkotta.

 

 

 

MARSALA; la chiesa del Collegio. Ez a világos és nemes méretű reneszánsz templom, a súlyosan sújtott Szicília legmesszebb kinyúló nyugati csücskén fekvő kikötőváros dísze, 1941. március 1-e óta romokban hever.

 

 

NÁPOLY; az I. Umberto korzón lévő Szt. Péter Marteire templom. Ennek a barokk építménynek mind a külseje, mind a belseje súlyosan megrongálódott. Képünkön az összerombolt gazdag művakolattal ellátott hajó-ívboltozaton át a kupolát látjuk.

 

 

CATANIA; R. Capella Lolligiata. Ennek a Szicília keleti partján Siracusa és Messina mellett a legjelentősebb történelmi és műemlékekben oly gazdag városnak íveit barokk-homlokzatú egyházi építményét éppannyira nem kímélték meg, mint Catania teljesen szétrombolt gótikus Mária templomát.

 

 

NÁPOLY; San Filippo Neri, vagy dei Gerolomini. A híres nápolyi templomok közül már több, mint egy tucatot pusztítottak el. A dei Gerolomini templom 1592—1619-ig épült barokképület, melynek homlokzatát 1780-ban Fuga Ferdinánd állította helyre. Híres mesterektől származó gazdag díszítményeket rejtett magában. (1943. február 20-án megsemmisült.)

 

 

MAINZ; a választófejedelem kastélya. Alaprajzában és építményében igen tagolt és a reneszánsz idejétől — 1627 körül — egészen a XVIII. század végéig építgettek a ránk maradt részeken. Az épület ritka tiszta és előkelő kultúrát testesít meg. A finom vörös homokkőből alkotott külsőhöz járul gazdag belső berendezése, melyet híres mesterek, mint Zick Januárius alkottak. Utóbbi festette a két emeleten átnyúló zenei előadások részére szánt „akadémiaterem“ napos mennyezet-festményét. Ezek a műkincsek, a rokokóstílusban készült művakolat-mennyezetek mind megsemmisültek. A vörös kőfalak a heidelbergi Ottheinrich épület módján merednek az égbe. Kiégtek és bedőltek továbbá a gyönyörű mainzi udvarok, mind nemes barokképület a bassenheimi, elzi és schönborni udvar, a Knebel-féle udvar 1600 körül származó reneszánsz erkélyével, az ugyancsak reneszánsz öreg gimnázium és a választófejedelem barokk udvari istállója (ókori múzeum).

 

 

 

GÉNUA; SS. Annunciata del Vastato. A város egyik főtemploma. Ezt a háromhajós márványoszlopos bejáratú oszlopbazilikát szép arányaival és kupolájával 1587-ben Giacomo della Porta építette. A XVII. században gazdagon díszítették Carlone és más mesterektől származó freskókkal, valamint dús aranyozással és építészeti díszrészekkel.

Alig van városa a kontinensnek, amelyet ennyire megraboltak volna műkincseitől és főleg templomaitól. Az ember megborzad a felsorolás hallatára és ezért elég, ha főpéldának az SS. Annunciatát említjük meg.

 

 

 

TORINO; Palazzo Turinetti di Pertengo, az S. Carlo téren 1942. november 20-án pusztult el. Az S. Carlo teret övező torinói palotákkal különösen értékes építmények pusztultak el. A caraglioi márki palazzojában székelő zeneakadémia mellett nem kevésbé fontos gróf Turinetti palotája. Egy ezeknél még idősebb épületet 1700. körül Borra építész teljesen átépített. A felső emelet falain díszfestmények maradványait láthatjuk.

 

 

GÉNUA; Palazzo Verde, ex Serra (attualmente Campanella). Sok barokk templomán kívül Génuának büszkesége szép palotái. Ahogyan minden nagyobb olasz város — Milánó, Velence, Firenze vagy Róma — sajátos különleges palotatípust termelt ki, ugyanúgy nem utolsó helyen fejlesztette ki palotatípusát Génua sem. Különösen íves palotái tűnnek ki gazdag belső díszítményeikkel. Mint a génuai nemesség hagyatékát, gyönyörű műveket emelt itt a reneszánsz és barokk. A génuai nemesi paloták nagy mestere Galeazzo Alessi (szül. Perugiába 1512-ben † 1572) egy Michalangelo követő. Eredetileg Alessitől származik a most elpusztított Palazzo Verde, amelyet azután a XVIII. század végén Charles de Wailly és Andrea Tagliafico épített át és egy különösen szép rokokó teremmel gazdagított. Mindig is említésre méltó volt műértékeinek gazdagsága, amelyet Génua palotáiban felhalmozott. Különösen Rubens és Van Dyck által génuai tartózkodásaik alkalmával festett számos génuai nemzetség képe díszíti palotáit.

 

 

GÉNUA; Palazzo Bianco. Épült 1565-69-ig (a szemben lévő Palazzo Rossoval ellentétben „fehér” palotának nevezik). Valamikor a Brignole-Sale család tulajdonában volt és homlokzatának tagolása különösen szép arányokat mutat. Az elmúlt század vége óta képtárrá alakítva (a régi Pinakothek székhelye) európai hírű múzeum lett; a génuai honi kulturemlékeken kívül (Kolumbus, Garibaldi stb. emlékek) kiváló olasz, spanyol és holland mesterek műveit őrzik itt.

 

 

 

TORINO; egyetem, lépcsőház és a Palazzo della R. Universita (könyvtár). 1942. december 9-re virradó éjjel pusztult el. A torinói egyetemet 1713-ban Ant. Ricca génuai mester építette, a könyvtárt pedig 1720-ban Amadeus Victor alapította.

 

 

 

 

 

MANNHEIM; a kastély. A hatalmas épület az egész városon uralkodik és a választófejedelem barokképítményeinek egyik első műve. Az alaprajzterv magában foglalja a nagy díszudvart, több mellékudvart, a pavilont, a várkápolnát és a könyvtárt. A francia Hardouin-Mansart palotastílusában 1720—1760-ig épült kastélyon híres mesterek dolgoztak és ezek között Cosmas Damian Asam festő és Egell szobrász. Újabban egy gazdag múzeumot helyeztek el benne, amelynek egyik részletét, a német fajancok termét mutatjuk be. A kastélynak nagy része, a középépület és a nyugati szárny, valamint az értékes belsejű vártemplom pusztult el és semmisült meg.

 

 

 

MÜNSTER (Westfália); Merveldt gróf kastélya. Ennek az építészeti műemlékekben olyan gazdag és történelmileg olyan jelentős városnak jellegzetességei az ú. n. „udvarok”, a nagy és majdnem kizárólag késői barokk stílusban épült westfáliai nemesi városi kastélyok, amelyet a Westfália tájait oly elragadóan élénkítő víz mellett elterülő kastélyok egészítenek ki. Különösen finoman tervezett épületnek számít a Merveldt grófok díszudvarral ellátott münsteri városi kastélya, amely ma már csak rom. Elpusztultak vagy súlyosan megrongálódtak J. K. Schlaun nagy barokk építőmester művei közül a münsteri várkastély (1768-73-ig) lovagi lakával, Romberg báró híres udvara (1781.) ezenfelül az országos múzeum, továbbá a régi dóm, templomok és egy kolostor, sőt még a város temetője is.

 

 

 

KASSEL; Országos könyvtár, azelőtt Muzeum Fridericianum. 1941. szeptember 8-án éjjel pusztult el. Hatalmas késői barokk épület oszlopos középprisalittal, amelyet II. Frigyes tartománygróf S. L. du Ry építőmester által 1769-1779. építtetett és első nyilvános országos múzeumnak rendeztette be. Ez az épület már magán viseli az észak-német barokkra jellemző szigorú klasszikus formákat. Később ide helyezték a többszázezer kötetből álló országos könyvtárt egyedülálló kincseivel, ahol valamikor a Grimm testvérek, Jakab és Vilmos alkotta legszebb műveit. A pusztító tűzvész ugyancsak súlyosan megrongálta a Muzeum Fridericianumhoz csatlakozó, az empire-korból származó értékes berendezésű ú. n. kasseli vörös palotát is. Súlyosan érinti Kassel városát a régi St. Martin templom elvesztése is, amely a XIV. századból származó magas háromhajós gótikus csarnoképítmény volt.

 

 

 

EMDEN; evangélikus templom. A bájos, építészetében holland jellegű és impozáns szép városházáról híres város bombatámadások révén 1940. óta már sok kárt szenvedett. A polgári építőművészet gyöngyein kívül templomok is, többek között a XVIII. századból származó jellegzetes evangélikus terem vagy Prédikációs templom is a bombatámadások áldozata lett. Figyelemreméltó az épület csinos téglatechnikája, a foglalatot képező világos homokkő részekkel, amely egészében megőrzi a déli németországi-németalföldi vonást. A partvidék építészetének igazi tanúja.

 

 

 

BERLIN; Szt. Hedvig templom. A berlini püspöki templomot néhány évvel ezelőtt avatták székesegyházzá és kiváló helyén, az 1941-ben egyszer már elpusztított Operaház mellett áll. A Hedvig templom alapítása Nagy Frigyes eszméjére vezethető vissza és Legeay tervei szerint, a római Pantheon mintájára, körépületi stílusban 1747-73-ig épült. Porticus oromzatát sok nagy alakot ábrázoló dombormű díszíti, amely a napkeleti bölcsek hódolatát ábrázolja. Belsejét újabban nagy költséggel építették át, úgyhogy éppen ez a reprezentatív templom Berlin részére különös jelentőségű volt. Az 1943. március 1-én történt teljes elpusztulása ezért mindenütt igen fájdalmas feltűnést keltett.

 

 

 

GÉNUA; az elpusztított tőzsde. Az elpusztult palotákkal egyenértékű érzékeny vesztesége Génuának a szétrombolt tőzsde. A Piazza Banchin álló Loggia de Banchi vagy Borsa kettősoszlopokon ívelő egykor nyitott árkádjaival és az egésznek szinte kockaszerű felépítésével a nyilvános kereskedelmi életet szembeötlő módon kifejezően különösen szerencsés és jellegzetes változata a génuai épülettípusnak.

 

 

 

KARLSRUHE; Az őrgrófi palota a Rondel-téren, épült 1809-1811. Alkotója a klasszicizmus délnyugat-német főképviselője, Friedrich Weinbrenner (1766-1826). Az 1940. szeptember 3-ra virradó éjjel lefolyt bombatámadás alkalmával a szép térnek ez a szinte teljesen fennmaradt és Weinbrenner által egységesen keresztülvitt alkotása rommá lett. Figyelemreméltóak voltak a teret szegélyező épületek udvarai is. Weinbrenner klasszikus művészetét szigorúnak és komolynak mondhatjuk, felületképzésében előkelő, takarékos, de díszeiben mégis finom lelkű, alaprajzaiban szellemes és városépítészeti tervezésében nagyvonalú. A Rondel tér körüli palotán kívül Weinbrenner más jelentős művei is elvesztek és pedig az Országos Iparcsarnok, Városkapuházak és mások. Az 1715-ben ernyőszerűen kisugárzó alaprajz szerint épülő Karlsruhe városának eddig olyan egyöntetűen ható jellegét a pusztulással most érzékenyen zavarták meg.

 

 

 

SÉVRES; Páris mellet: A porcelán-kézműipar. Az 1943. tavaszán Páris ellen indított nappali légitámadás folyamán a világhírű sevresi porcelán-kézműipar ellenséges bombatalálat következtében teljesen elpusztult. A már 1738-ban alapított és 1756-ban Vincennesből ide telepített kézműipar hosszú és jelentős története során egy nem kevésbé fontos „kerámiai múzeumot“ is foglalt magában (1805-től). Ha betekintünk a kézműipar termeibe és a most elpusztult vitrinekbe, fogalmat alkothatunk arról a kulturális veszteségről, amelyet Franciaországon kívül messze földön is mélyen sajnálnak.