Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

A budapesti Zsidó Világkongresszus margójára – Öntsünk tiszta vizet a pohárba – Horthyról, Szálasiról végre őszintén

| 2014-04-17 | admin |

 

A budapesti Zsidó Világkongresszus margójára – Öntsünk tiszta vizet a pohárba – Horthyról, Szálasiról végre őszintén

Részt vettem világszövetségük Budapesten megrendezett műsorain. Meghallgattam a magyar miniszterelnök, a német külügyminiszter és a többiek előadásait. Többek között a magyar tagozat elnökének nyilatkozatát. A világtalálkozó után meghallgattam azt a riportot is, melyben kifejezték elégedetlenségüket Orbán Viktor beszéde miatt. Oknyomozó történész vagyok. A világ és benne Magyarország zsidóságának ügye ennél fogva nem vallási, nem világnézeti, nem gazdasági és nem faji vonatkozásban érdekel (bár mindegyik kérdésben tudnék érdemben is szólni), hanem mint hivatásos történész akarom helyére tenni a történelemben tetten érhető és dokumentumokkal igazolt eseményeket. Éppen ezért tételenként kronológiai sorrendben felidézem a megtörtént eseményeket, és megjelölöm a forrásokat is, hogy bárki és bárhol a világon utána nézhessen.

 

 
Első tétel:

A Zsidó Világszövetség előadásain számos történelmi valótlanság és rágalom hangzott el, mellyel a hangadó előadók, riportalanyok a magyar nép becsületébe gázoltak. Ezek a rágalmak nemcsak hazugságok, hanem történelem-hamisítások is, melyekkel a kongresszus hivatalos vezetői óriási károkat okoztak magának a zsidóságnak. Ezzel ugyanis újabb bizonyítékot adtak azok kezébe, akik provokációk sorozatos elkövetésével vádolják a zsidók hazai és külföldi vezetőit. Ezzel egyre nagyobb ellenszenvet váltanak ki itthon is és világszerte önmaguk ellen. Éppen ezért közös érdekünk, hogy az ellenszenv fokozása helyett a történelmi tényeket a helyükre tegyem.

 
Második tétel:

Ahhoz hozzászoktunk, hogy a kommunista diktatúra korszakában Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját (1920-1944) fasisztának, antiszemitának bélyegezték. Azóta eddig csak a posztkommunista neoliberális politikai hisztéria merte őt becsmérelni. Köztük van az a zsidó MSZP képviselő, aki Horthy emlékművét vörös festékkel mázolta be és megbecstelenítette (úgy tudom, kivándorolt Izraelbe, példát adva mindazon zsidó elvtársainak, akik az ő szellemében hazánk történelmi igazságait gyalázni akarnák). Mivel az első világháború utáni évtizedekben váltam férfivá, saját életemben tapasztaltam mindazt, amiről írok. És mint a korszakot formáló középosztály tagja hiteles a tanúvallomásom.

 
Harmadik tétel:

A 19. századi történetírás ismeri azt a valóságot, hogy a zsidó nagytőke a kiegyezés után, Ferenc József korában szállta meg az országot. Horthy Miklós ezt a történelmi szituációt örökölte. Ettől függetlenül, nemhogy zsidóellenes volt, hanem épp azt vetették szemére a jobboldali radikálisok, hogy „zsidóbarát”. Annak tartotta Hitler is, és épp ez is oka volt annak, hogy 1944-ben megszállta Magyarországot. A ma élő magyarországi zsidók nagy- és dédszülei úgy tekintettek hazánkra, mint Kelet- és Közép-Európa legbiztosabb menhelyére. Idézem a siracusai egyetem lapjában 1953- ban megjelent Peter Meyer zsidó író The Jews Ein the Soviet Satellites cimű művének sorait:

” …Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország legalább két nemzedéken át, egészen a 2. világháború végéig az ellenállás szigetének bizonyult a Kelet- és Közép-Európát elárasztó mindkét nagy antiszemita hullámmal: a cári Oroszország fél-ázsiai és feudális antiszemitizmusával valamint Németország és Ausztria középosztályának szocio-ökonómiai és nacionalista antiszemitizmusával szemben. Ezen a szigeten a magyarországi zsidók veszély, elnyomás, sőt akadály nélkül éltek és boldogultak; életük a kisebb aggodalmak és alig észrevehető változások között folyt, s úgy látszott, biztonságban van a történelmi események zajlásai közepette. A földbirtokos arisztokráciától vezetett és ellenőrzött magyarok a magyarul beszélő zsidókat “államalkotó’ magyaroknak tekintették, s megengedték nekik, hogy a kereskedelemben, az iparban és az üzleti világban tevékenykedjenek és boldoguljanak. A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók teljes gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak. Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt a sok ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját. A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették.”

(The Jews in the Soviet Satellites,1953.,Syracuse University Press, 379-385..) Sisa István

Negyedik tétel:

Ez az a kor, amiről Szabó Dezső Elsodort falú cím regényében (2. kötet) és oly sok író arról beszél, hogy az ország ütőerén a zsidóság tartja a kezét, mert mindenütt ott van, ahol zsong az élet, és dől a pénz…..

„ …Menj a színházba, a mulatóhelyekre, mindenüvé, ahol élvezetet zabálnak. Kik élveznek? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a városokba, kiket emelt fel a sárból a háború, kiknek csordult teljes dézsával a háború emlője? Kik lettek az élet urai? Zsidók, zsidók, zsidók. Nézd meg, hova omlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek gazdái az elbitangolt udvarházaknak, kiké lesz a szőlő bora, a kalász magva, kik állják körül a föld csecseit? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a bankokba, ahol uralkodik a pénz, a szerkesztőségbe, ahol uralkodik a betű, az üzletekbe, ahol összetorlik a másoktól végzett munka, a központokba, kirendeltségekbe, a trénhez, a gazdasági vállalatokhoz, mindenüvé, ahol biztos az élet és könnyű a haszon. ? Zsidóknak, zsidóknak, zsidóknak…”

Ötödik tétel:

1933–1941: John Flournoy Montgomery volt az USA budapesti nagykövete. Nagy tisztelője volt a magyar népnek, különösen nagyra becsülte Horthy Miklós kormányzónak és a magyar kormánynak ellenállását Hitler ellen. A nagykövet 1947- ben Emlékirataim címen jelentette meg visszaemlékezéseit. Ez a könyv 1993-ban magyar fordításban is megjelent. Ebből állítok most össze egy fontos dokumentációs ciklust. Külön felhívom azoknak a zsidó előadóknak a figyelmét, akik most 2013 májusában épp az ellenkezőjét hirdették.

Bevezetőként Montgomery rövid jellemrajza a kormányzóról, mint az Magyarország, a vonakodó csatlós címen magyarul először 1993-ban megjelent könyvében is olvasható.

“1939. március 15-én a budapesti Királyi Operaházban ünnepséget rendeztek. Hitler éppen ezen a napon foglalta el Csehországot, ami miatt erős feszültség volt érezhető Budapesten - írja az amerikai nagykövet -, ott volt az operai rendezvényen, amikor az ünnepséget megszakították az ütemes „Igazságot Szálasinak!” kiáltások. A nyilaskeresztes tüntetés Horthy és Teleki ellen is irányult. A kiabálás egyre hangosabb lett és ekkor Montgomery vejével megdöbbenve látta, hogy az a kormányzó páholyából jön. Belépve döbbent meg, hogy „ketten vagy hárman feküdtek a padlón. A kormányzó egy másik embert a torkánál ragadott meg, pofozta és azt kiabálta, mint később lefordították nekem: „Képes lennél elárulni a hazádat?” A kormányzó egymaga volt, de uralta a helyzetet. Amikor földre dobtaa férfit, valamit mormolt magában, kezével leporolta ruháját és egy szó nélkül haladt el mellettünk”.

Montgomery nagykövet így emlékezik Horthy Miklósnak a zsidók iránti érzéseiről:

„Szemében a zsidók emberek voltak, mint ahogyan példaképének, Ferenc József császárnak is, akinek uralkodása idején zsidó szülők gyermekei lehettek a vezérkar tagjai, tábornokok és tengernagyok. A kormányzónak az antiszemitizmussal szembeni ellenállását Magyarország prímása, Serédi bíboros és mindkét egyház osztotta. A parlamentben a kormányzónak a kérdésben elfoglalt nézetét nagy hangerővel osztották az arisztokraták is, akik exkluzív klubjukban, a Nemzeti Kaszinóban olyan dalt énekeltek, amelynek refrénje így hangzott: „Nem, nem vagyunk árják…” Ez arra utalt, hogy a magyarok turáni származásúak.”

A zsidótörvényekről ezt írja emlékiratában az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete:

„Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban.”Montgomery így ír a Horthy-korszak azon döntéséről, hogy zsidó menekülteket fogad be:

„Hősi tett volt a kormány részéről, hogy igen sok külföldi, főként lengyel, szlovák és osztrák zsidót engedett be. Már az is elegendő bizonyítéka lett volna bátorságának, ha a kormány – a német nyomással dacolva – saját zsidó polgárait védte volna meg, és ugyanakkor lezárja határait. De Magyarország többet tett, mint amit morálisan el lehetett várni tőle azzal, hogy sajátjain kívül külföldi zsidóknak is menedéket nyújtott.” De még akkor is, amikor már engednie kellett, „Magyarország azt lassabban és méltóságteljesebben tette szomszédjainál.”

Hatodik tétel:

Ami a második világháború korszakát illeti, szintén perdöntő dokumentumok igazolják, hogy mit tett Horthy Miklós sok százezer zsidó életének megmentésére. És most világszerte épp a ma élő zsidók rágalmazzák meg azokat, akik menedéket biztosítottak, sőt megmentették szüleik, nagyszüleik életét. Maguk a nagyhatalmak, különösen Anglia kormánya tudta, hogy a kormányzó mennyire ellenállt a hitleri követeléseknek. Ezért az angolok nem is követelték a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen. Ez ugyanis a német megszállással lett volna egyenlő. Most olyan dokumentumot közlök, melyet az angol külügyminiszt.rium adott ki az 1943-as brit-magyar titkos tárgyalások anyagából C 12035, valamint 15, F.O. 371/34498nyilvántartási számmal (v.ö. Juhász Gyula:Magyar Brit Titkos tárgyalások,1943):

“Namier professzor a zsidó képviselettől (agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800.000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. A zsidók itt – mondta ő - úgy vélik, hogy Németország nem engedi a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné. “Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a Tablet legutóbbi cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára. “Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.” (Kézírás) “E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.”

Hetedik tétel:

Most egy egészen új dokumentumról lesz szó, mely még világosabbá teszi, hogy mit köszönhet a magyar zsidóság Horthy Miklós kormányzónak. Köztudott, hogy a kormányzó 1944 márciusában Hitler kérésére felkereste őt a német főhadiszálláson. Horthynak volt annyi bátorsága, hogy a Führer követeléseinek nemet tudott mondani. Ekkor történt az a megdöbbentő esemény, hogy a kormányzó különvonatát Ausztriában Hitler parancsára feltartóztatták, miközben a német hadsereg megindult Magyarország megszállására. Amikor Horthy 1944. március 23-án megérkezett Budapestre, az országot már elárasztották a Wehrmacht csapatai. Ekkor kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. A nemzetközi politika megdöbbenve figyelte az eseményeket, különösen a zsidókra váró deportálás miatt. Kevesen tudják, hogy az 1938-as Eucharisztikus kongresszus óta szoros kapcsolat jött létre Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa, és Horthy Miklós kormányzó között. Ennek egyik megnyilvánulása az a táviratváltás, ami a magyarországi zsidók sorsáról szólt. A pápa 1944. június 25-én francia nyelvű táviratot küldött a kormányzónak, kérvén őt, ”tegyen meg mindent, ami csak hatalmában áll azért, hogy oly sok szerencsétlen ember legyen megkímélve a további gyásztól és fájdalmaktól…”

Július 1-én Horthy a következő, ugyancsak francia nyelvű választ küldte:

”A legmélyebb megértéssel és köszönettel éppen most kaptam meg Szentséged táviratos üzenetét, és kérem Szentségedet, hogy legyen meggyőződve arról, hogy megteszek mindent, ami részemről lehetséges, legfőképpen azért, hogy érvényre juttassam a humanitárius elvek keresztényi követelményeit. Engedtessen meg nekem még arra kérni Szentségedet, hogy őrizze meg kegyeiben a magyar népet a nehéz megpróbáltatásnak e nehéz óráiban. (v.ö. P. Pierre Blet SJ: XII. Piusz és a második világháború. Bp. 2002. 222.)

Nyolcadik tétel:

Nem volt egész Európában oly bátor államfő, aki meg merte volna tenni azt, amiről most beszámolok. – 1944. március 23. óta Magyarországot Hitler uralta, és a Gestapo terrorja nem engedte a legkisebb ellenállást sem. Horthy kormányzó a hitleri megszállás miatt a lemondást választotta volna, de István fia tragikus halála, valamint a nácik puccsának késleltetése miatt hallgatott azokra, akik benne látták a fékező erőt. Így éreztek a magyar zsidók százezrei is. Tudták ugyanis, hogy míg ő áll az ország élén, viszonylag védve vannak. Ennek egyik megdöbbentő és fényes bizonyítéka Koszorús Ferenc ezredesnek Horthy parancsára végrehajtott manővere volt. Mint a páncélos hadosztály parancsnoka megakadályozta, hogy a gettóba zárt 250.000 budapesti zsidót a Nyugati pályaudvaron várakozó vagonokba zárva a német haláltáborokba hurcolják. A jelek nyilvánvalóvá teszik, hogy épp a kormányzó hőstette miatt életben maradt akkori zsidók mai leszármazottai erről nem tudnak, vagy nem akarnak tudni, sőt az ellenkezőjét állítják. Mivel ezt a magatartást akkora hálátlanságnak, sőt gaztettnek minősítem, ezért biztonság kedvéért az egész történetet felidézem annak az egyedül túlélő Tom Lantos amerikai képviselő méltatásából, aki az Egyesült Államok törvényhozásában Koszorús ezredest és rajta keresztül Horthy Miklóst a budapesti zsidók megmentőjeként magasztalta. Erre 1994. május 26-án került sor, amikor a demokratapárti képviselő ezzel kezdte méltató beszédét:

„Elnök úr, az idén van a magyar holokauszt 50-ik évfordulója. Azért emelkedek ma szólásra, hogy a magyar holokauszt egyik nagy hősének adózzak. Koszorús Ferencnek, aki saját életét is súlyosan veszélyeztetve több ezer magyar zsidót mentett meg a náci haláltáborokba történő deportálástól. 1944 nyarának viharos idején a szövetséges erők Berlinhez közelítettek, míg Hitler felgyorsította a végső megoldás, a zsidó faj elpusztításának végrehajtását. Sok hősi együtt érző és emberséges tettet hajtottak végre abban az időben. El szeretném mondani Koszorús Ferenc ezredes történetét, ami az akkori idők bátor tettei közül az egyik leginkább figyelemre méltó. 1944 júniusában a nácik Európa zsidó lakosságának legnagyobb részét bezárták és likvidálták. Budapesten, Magyarország fővárosában mintegy negyed millió zsidó maradt élve. Budapest még mindig a magyar rendőrség irányítása alatt állt. A nácik úgy vélték, hogy ez az erő nem elég kegyetlen és brutális ahhoz, hogy Budapest jelentős, még élő zsidó lakosságának teljes elpusztítását megfelelően el tudja végezni. Koszorús Ferenc a magyar hadsereg ezredese volt és alá tartozott a Budapesten és körülötte állomásozó első magyar páncélos hadosztály. Megtudta, hogy Baky László államtitkár, a hadseregen kívül valamennyi biztonsági erő vezetője államcsínyt akart végrehajtani, hogy a náciknak teljes mértékben lojális rendőri erővel váltsa fel. Ők azután gondoskodtak volna róla, hogy Magyarországot megtisztítsák az összes, még életben maradt zsidóktól.”

(…)Felmérve a helyzetet, Koszorús ezredes tanácskozott a kormányzóval és megkezdte az előkészületeket Baky és csendőri zászlóaljainak megállítására. 1944. július 5-én 11:30-kor Koszorús ezredes az első páncélos hadosztály egységeit Budapest stratégiai pontjaira parancsolta, lezárva a városba vezető valamennyi utat. 1944. július 6-án 7 órakor már valamennyi egység a helyén volt és Koszorús ezredes tájékoztatta Bakyt, hogyha csendőrsége nem távozik és nem oszlik fel, megsemmisítik őket. 1944. július 7-én Baky kapitulált és kiürítette erőit. Koszorús ezredes páratlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ennek a rendkívüli bátor erőfeszítésnek eredményeként – amire egy különlegesen ingatag helyzetben került sor, nagy kockázat vállalása mellett – Budapestnek a nácik által történő későbbi átvételét 3 és fél hónappal késleltették. Ez a rés több ezer zsidónak tette lehetővé, hogy Budapesten biztonságot találjon és így megmenekültek a biztos kivégzés elől. Lehetővé tette a híres Raoul Wallenbergnek – aki 1944. július 9-én érkezett Budapestre -, hogy sikeres és hatékony mentő küldetését teljesítse. 1944 októberében, miután a németek elfoglalták Budapestet, Koszorús ezredes bujkálni kényszerült, mert ellenkező esetben a Gestapo feltétlenül kivégezte volna.”

Ezek voltak Lantos szavai. Ha tehát Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő – a washingtoni törvényhozás egyetlen holokauszt túlélője, mint gyakran mondták róla – így látta Horthy szerepét, teljes összhangban Montgomery amerikai nagykövettel és azon zsidókkal, akik a volt kormányzót portugáliai emigrációjában anyagilag segítették, akkor nem világos, hogy milyen kifogás emelhető az ellen, hogy a volt kormányzó emlékének a legnagyobb tisztelettel adózzanak e hon polgárai? A magyar zsidóság legfőbb képviselője ugyanis a Magyar Televízióban azt merészelte mondani, hogy számukra elfogadhatatlan, sőt antiszemita jelnek tekintik, ha az ország bármely helységében Horthyról utcát neveznek el, vagy emlékművet emelnek. Ezt olyan bűnnek tekinti, mintha Hitler, vagy Mussolini emlékét örökítenék meg.

Kilencedik tétel:

Még néhány idézet:

A zsidó írónő Lucy S. Dawidowicz Háború a zsidók ellen 1933-1945 (The war against the Jews 1933-1945. Bantam Books, 1981) című könyvében a következőket írja: “1944. március 22-én új magyar kormány alakult Sztójay Döme miniszterelnök vezetésével, aki korábban a magyar nagykövet volt Berlinben. E szerint a tényleges hatalmat Magyarországon az SS és a Birodalmi meghatalmazott, Edmund Veesenmayer gyakorolta.

„1944 októberében, miután a Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi, lett a miniszterelnök, a zsidók ismét német kézre kerültek deportálás céljából. Október 26-ára mintegy 35 ezer zsidó férfit és nőt vittek a táborokba, de mivel Auschwitz ekkorra már megszűnt, ezen zsidók rabszolgamunkára lettek használva. A háborús károk a vasúti szállítást lehetetlenné tették, ezért a németek 27 ezer zsidót gyalog meneteltettek mintegy 160 km távon Ausztria felé. De amikor Szálasi megtudta, hogy ezen menetelés sok halálos áldozatot követel, akkor leállította.” Tudni kell, hogy Szálasi Ferenc a zsidók kiszállításába csak írás ellenében egyezett bele, s hogy a németek munkaszolgálatra viszik őket. Itt tehát Szálasi ismét szembeszállt Hitlerrel a zsidók védelmében.

A volt budapesti amerikai nagykövet, John Montgomery emlékiratai 1991-ben jelentek meg, A kelletlen csatlós címmel, amelyben leírja, hogy “1944 márciusáig Magyarország egymillió zsidó (?) számára volt biztos menedékhely. Hitler haragját a magyarok ellen nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki. Egész Közép-Európában a magyarok bántak legjobban a zsidókkal.”

“Az utolsó csatlós” ez a címe Hőgye Mihály 1985-ben, New Yorkban megjelent könyvének is, amelyben többek között ezt írja: “…a zsidótörvények végső fokon a magyar zsidóság védelmét szolgálták. Mert a zsidótörvényekkel ki lehetett védeni a követeléseket a valóban súlyos következményekkel járó intézkedések elrendelésére anélkül, hogy a zsidóság valóban vitális érdekeinek ártottak volna…” Az amerikai nagykövet itt idézi Anne O’Hare McCormicknak a New York Times 1944. július 15-i számában megjelent írását: „Magyarország javára szól, hogy ameddig Németország meg nem szállta, az ország a Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából menekült zsidók utolsó mentsvára volt Közép-Európában.”

Tizedik tétel:

Ne csodálkozzon senki…..

Összefoglalom az előbbi kilenc tételben megfogalmazott valóságot, mely nem vélemények halmaza, hanem a megtörtént és dokumentált igazság. A történelmet nem írni, hanem élni kell. Én a megélt és saját tapasztalatommal szerzett valóságot rögzítettem. A történetírás, vagy egy kongresszusi felszólalás azáltal válik hitelessé, hogyha mind egészében, mind legapróbb részleteiben fedi a valóságot, akár kellemes, akár sértő ránk nézve. Minden más módszer torzítva adja vissza a valóságban megtörtént eseményeket. Ami magát az antiszemitizmust illeti, azt kell látnunk, hogy világviszonylatban ezt a fogalmat, kifejezést unos-untalan használják. Rosszul értelmezett önvédelemből a zsidóság használja fel legtöbbször, nem gondolva arra, hogy ez olyan fegyver, mely most már egyre többször a használó kezében sül el. Vagyis önpusztító. Különösen abban az esetben, amikor a „fegyvert” ártatlanokkal szemben vetik be. Épp ennek voltunk szemtanúi a Budapesten megrendezett Zsidók Világkongresszusának hetében. Ismerjük a pásztorfiúról szóló tanmesét, aki tréfából azt kiabálta: ”Jön a farkas”. A szomszédok kirohantak a legelőre, hogy megmentsék a nyájat. De, amikor észrevették, hogy a fiú becsapta őket, nem ültek fel a segítségért kiáltozó fiúnak, még akkor sem, amikor tényleg jött a farkas, nem is egyedül, hanem csordában, óriási vérfürdőt rendezve a nyájban. Különben lenne egy tudományos érvekkel megalapozott indítványom magáról az antiszemitizmus fogalmáról. A kifejezés ugyanis önmagában tévedésen alapszik. A fogalom gyöke Noe legidősebb fiának, Sémi-nek nevéhez fűződik. Az ő leszármazottait nevezték semitáknak. Több ezer év alatt Közép Ázsia területét lakták be. Mai szóhasználat segít feloldani a fogalomzavart. Ma ugyanis araboknak nevezzük őket. Ennek egyik törzse, ága alkotja a zsidó népet. Ha tehát szó szerint vennénk az antiszemita kifejezést, az arab-ellenességet jelentene. Ezért írtam a Hitvédelem és Hazaszeretet című könyvemben, hogy a félrevezető, de megszokott antiszemitizmus helyett az a n t i j u d a i z m u s-t használjuk. Egy tudományos konferencián ezt elfogadták, de természetes, hogy ez nem elegendő egy ennyire beidegződött fogalom és kifejezés megváltoztatásához. A történésznek van egy másik lényegbe vágó megjegyzése, melyet külön ajánlok a világ zsidóságáért felelős vezetők figyelmébe. Saját érdeke a zsidóságnak, hogy ne használják az antiszemita kifejezést ok- és alap n.lkül. Most már azokat is antiszemitizmussal vádolják, akik például Israel kormányának, parlamentjének politikáját bírálják. Hova tovább antiszemitának minősül mindenki, aki felháborodva kritizálja Israel „szemet szemért, fogat fogért” magatartását a palesztinokkal szemben. Ez az esztelen és rosszindulatú magatartás vezetett el ahhoz a rágalomhadjárathoz, mely Prohászka püspököt, Horthy kormányzót és a magyar nép számos kiválóságát egyszerűen leantiszemitázza. Holott Kenderesen a kormányzó újratemetésén saját szememmel láttam azt a gyönyörű koszorút, amelyet azok a zsidók tettek a sírjára, akik megmentőjüket látták benne. A szalagon ez volt olvasható: „Köszönjük az életünket.” Az antijudaizmusnak van azonban egy egészen mély teológiai gyökere is. Ezt mint egyháztörténész fűzöm Nyílt levelem legvégére. Az okság elve minden tudományban megkerülhetetlen alaptétel. Jogos a kérdés-feltevés: kivel, hogyan és mikor kezdődött ez a kétezer év óta tartó és soha megszűnni nem akaró ellenszenv? A lavinát Annás és Kaifás főpapok indították el Nagypénteken. Vagyis a zsidók akkori vezetői, akik Jézust halálra ítélték, mondván: ”Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért” (Jn 11,50))….” Majd amikor Pilátus ártatlannak látván Jézust, el akarta bocsátani, a főpapok és az általuk felbőszített tömeg mégis halálos ítéletet követelt. Ekkor hangzott el a következő szóváltás Pilátus és a nép között: Pilátus: ”Én ártatlan vagyok ez igaznak vérontásától. A ti dolgotok. Erre az egész nép így kiáltott: Vére rajtunk és fiainkon” (Mt 27,24-26). Ehhez a bibliafordító ezt a megjegyzést fűzi: ”Ezzel a zsidó nép Isten és a történelem előtt magára vállalta Jézus megölésének felelősségét.”

Az oknyomozó történelem a tényekre és azok pontos ismeretére épül. Péter és Pál, valamint az apostolok már a kezdet kezdetén eme kijelentésre hivatkozva vádolták a főpapokat és a nép vezetőit, hogy ők ölték meg a megváltót, Jézus Krisztust. Ezek szerint ezek a „körülmetélt zsidók” is antiszemiták voltak? Kétezer év óta ezzel magyarázzák meg a gettók kialakítását, a megbélyegzést. Ezt lehet elfogadni, lehet tagadni, de a teológiai-bibliai gyökérzet ettől még érintetlen marad. Az antiszemitizmussal vádolt Prohászka Ottokár püspök élete végén Zsidó testvéreimhez címen egy megszívlelendő dolgozatot írt, mely kéziratban maradt fenn. Arra hívja fel a zsidóság figyelmét, hogy a bolygón a zsidó szindróma csak akkor oldódna fel, ha elfogadnák Jézust a saját prófétáik által megjövendölt messiásnak. Ha akkor nem fogadták el, sőt halálra ítélték, nem jelenti azt, hogy ez mindig így maradjon. Krisztus feltámadása után vált nyilvánvalóvá, hogy „Jézus azt kívánja, hogy mindenki váljék Isten gyermekévé. A vallásos öntudat e fölséges bemutatkozását kereszténységnek hívjuk, s ezt Krisztusnak köszönjük” (v.ö. Barlay Ö. Sz. Antiszemita volt-e Prohászka? Hitvédelem és hazaszeretet 143-151).
+

Ne csodálkozzon senki, különösen ne a zsidók, hogy világszerte egyre forrósodik az antijudaizmus racionális és emocionális vulkánja. Ennek előidézője maga a zsidók vezetőinek és a köréjük fonódó nagyszámú milliomosnak hangadó rétege. Megint eljutottunk odáig, ahová 1917-ben a Huszadik Század főszerkesztője, a kikeresztelkedett zsidó Jászi Oszkár. Ő ugyanis megérezte, hogy az európai zsidóság felett viharfelhők tornyosulnak. Összehívott egy konferenciát (Ő ankétnak nevezte). Több kérdést tett fel, melyre mindenki válaszolhatott. Például: Van-e zsidókérdés? Ha van, miben látja a megoldást; milyen intézkedéseket lát szükségesnek?- Megdöbbentő válaszok hangzottak el szóban és írásban. Legtöbben arra figyelmeztettek, hogy ne irritálják a magyarság önérzetét, mert pattanásig feszült a helyzet. Köztük rabbik is ezen a véleményen voltak….

A holokauszt után megszólalt a felesége révén (Lola zsidó volt) érintett Márai Sándor, aki aggódó prófétaként előre megmondta, hogy a liberalizmus élharcosai között sok zsidó lesz. Mert megtanulták, hogy „minden szabad és lehet, csak mert lehet. Ennél veszélyesebb leckét nem is tanulhattak. S hajlamuk van erre” ( v.ö.: Barlay i.m 112)

Szabó Ervin még pontosabban fogalmaz: a magyar népet legjobban az irritálja, hogy a zsidók legtöbbje a liberálisokra szavaz, még a köznépre nézve sérelmes kérdésben is…. Ezzel eljutottunk a mába, a budapesti Zsidó Világkongresszus hetébe. És itt nevezték megmentőjüket, Horthy Miklós kormányzót fasiszta antiszemitának, akiről ne merjen senki még utcanevet se elnevezni. Ne csodálkozzon senki, ha Ronald- Lauder francia cikkében „vicious antisemite-nek”-nek, aljas antiszemitának rágalmazza a trianoni Magyarország magyarjainak egyik legnagyobb alakját.

2013. Pünkösd