Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Velünk élő turanizmusok

| 2014-04-17 | admin |

 

Velünk élő turanizmusok

…egy disznópörzsölés meghitt tüze jobban tudna egyesíteni, mint egy országégés?- Döbrentei Kornél
Alapvető különbség áll fenn azon nemzetek közt, amelyek emlékeznek kezdeteikre és azok között, amelyek nem. E tény az utóbbi esetben a megosztottságot, míg az előbbi esetben az összetartozást erősíti.- Pierre Nora

A magyar gondolkodástörténet gazdag készlete számos komplett készletürítést és mélyreható termékfrissítést élhetett már meg a mind finomodó történeti emlékezet szerint. A nacionalizmusok kora óta átfogó igényű politikai paradigmáink közül kevés vészelhetett át emberöltőket, azok is döntően összeházasítások, teljes vérátömlesztések vagy plasztikai átalakítások árán. A hatóképesség és népszerűség együttes margóján azonban akadtak kontinuus létezést és szinte sértetlen beltartalmat mutatók. A politikai töltetű turanizmusok például száz évre is visszatekintő múlttal büszkélkedhetnek politikai gondolkodástörténetünkben.

Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) legújabb kiadványa feleleveníti a második világháború előtti konjunktúrájuk teoretikus jellemzőit, hogy azokat jelenünk meghatározó turanizmusaival összevethesse, továbbá az egyre fokozódó médiavisszhangú Kurultáj-összejövetelre alapozva keresi és elemzi a kiadódó turanizmus-körkép kapcsolódásait a hazai pártpolitika koordinátarendszeréhez.

A kiadvány első felében a téma aktualitását indokoljuk meg, azután visszapillantunk az eszmekör múltbeli inkarnációira, végül a kortárs változat elődjeihez való azonosságait és attól való eltéréseit keressük.

Hátszeles időszerűség
Régi honfoglalás

Régi honfoglalás

Egy félidős kormányciklus szüntelen és visszatérő hibáival együtt is rezignáltan pangó nyári uborkaszezonjában a „hun-türk tudatú népek” immár ismétlődő „világtalálkozójának” újabb fordulója készül (a naptárban hozzá felzárkózó hűséges oldalkocsijával: a Magyarok Országos Gyűlésével). Miben áll mégis különössége? Abban legalábbis bizonyosan, hogy az állam (illetve rajta keresztül a hatalom jelenlegi birtokosai) két oldalról is patronálja. Úgy fest, a szubkulturális, de mégis önindító társadalmi kezdeményezés idén „megérett” rá, hogy a politika regnáló irányítói félhivatalosan is, de támogassák.

Egyik oldalról elég csak megemlíteni a 70 millió forintnyi állami szubvenciót[1] és a rendezvény védnöksége mellett játszott intézményes szerepeket. Utóbbiak körében miniszteri biztosi[2] és parlamenti alelnöki[3] reprezentáció, vagy éppen az esemény beharangozó tájékoztatójának befogadása a Fidesz hathatós támogatásával tető alá hozott közösségi központba (Polgárok Háza).

Másik oldalról pedig a biztosan kézben tartott közmédiarendszer és a kormányzó párthoz lojális sajtóvilág példásan komponált kortesszolgálatait érdemes említeni. A szóbajövő kormányközeli sajtóorgánumok és közmédia-adók e téren igazán kitettek magukért, amikor májustól júliusig átlagosan hetenkénti rendszerességgel vették médiafelületükre:

- a közeledő Kurultájt,
- a lelkes pártoló körökben ikonikus főszervezőjét,
- továbbá valamilyen megemlítési apropójául szolgáló eseményt[4].

Gyorstérkép az „előharcosokról” – turanizmusok 1945-öt megelőzően

A következőkben az eszme és a mozgalom XX. század első felét meghatározó megjelenési formáit mutatjuk be röviden, ezen leporolási műveletünknek több indoka is van. Egyfelől összehasonlításunk viszonyítási alanyaiként okvetlenül szemügyre kellett vegyük ideológiai anatómiájukat. Másfelől a mindennapok hazai közélete is „provokálólag” hatott: a jelenleg proaktív (önjelölt és delegált) kultúrharcosok részéről épp a II. világháborút megelőző korszak lett kitéve a történelmi múlt módszeres politikai felülvizsgálatának, egyúttal a redukcionista népszerűsítésnek. A szóban forgó időszak célzatosan felrajzolható képével pedig legitimációs és reprezentációs eszköz, amely miközben referenciákkal látja el az érdeklődő (vagy csak kéretlenül megszólított) politikai nagyközönséget, a nosztalgiahullámot felügyelő politikai erők oldalán (a mindig hosszabb szavatossági idejű) szimbolikus tőkét is segíti felhalmozni. Nem utolsósorban úgy találhatjuk, hogy a politikai téridőbe zárt turanizmus-fajták kisarjadásához akkor is – ma is – biztos és előnyös feltételhálót szőttek a politikai körülmények.

A turanizmus-alakzatokat felbukkanásuk és helyzetkötött érvényességeik szerint a vonatkozó feldolgozások alapján[5] három nagyobb időszakra osztottuk.

    A századelő világégéssel is kísért mintegy két évtizedében kihajtott magyar turanizmus változó bizonysággal, változó számú „keleti testvérnépet” nevezett meg, amelyekkel kulturális és gazdasági kapcsolatok felvételét és ápolását sürgette. Tette mindezt a „fajrokonságunkon alapuló együvétartozás” hiedelme alapján – a turanizmust pedig ezen népek „faji eszmévé nőtt nemzeti öntudataként” határozta meg, egyfajta „szintétikus erőként”[6]. A különféle nyomdatermékekben és társaskörökben jelentkező orientalisztikus érdeklődés („turánológia”)[7] markánsan politizáló szereplőinek vízióiban a turanizmus külön-jelentőséggel is bírt: mindent megtalálni véltek benne ahhoz, hogy az az „igazi magyarság-eszmények felgyújtója”, de akár a „társadalmi problémák megoldója”, a „nemzeti sors irányítója” is lehessen. A rokonnépek elképzelt kézfogójának konkrét önvédelmi szerepét pedig a régóta rettegett „pánszlávizmus” ellensúlyozásában-kivédésében látták.
    Az ellenforradalmi visszacsapással induló ’20-as évek – egyebek mellett – már más szavakat használ az öndefinícióra: „hittel és akarattal acélosított faji ellenállás”. Emellett az újsütetű politikai problémakatalógus láttán az akkori turanizmus más értékeket is észrevesz magában. A magyarság az egygyökerűnek gondolt népek „turáni lándzsájának” Európa testébe fúródó „hegye” lévén, híd-szerepét domborítaná ki Kelet és Nyugat között. Továbbá megfelelő szövetségbe kapaszkodásuk esetére a magyarokat tenné meg a „turáni népek tanítómesterének”. A trianoni folyományokra tekintettel a revíziós gondolat recepciója is hamar megtörténik: egy harmincas évekbe nyúló ambiciózus megfogalmazás szerint például „történelmi és vérségi alapon is jogunk van” „Középeurópa” területeire, hogy a többszázmilliós „hatalmas turáni gyűrű drágaköve Európában az integer Magyarország” lehessen. Dátumszerűen ehhez az évtizedhez kötődik a turanizmusok több korszakot átívelő egyszeregyének szóba foglalása is – egy olyan alapvető útmutatás, ami az instrumentalizálás (prekoncepcionális történelemfeszegetés) célzott politikai hasznát is leszögezi. E szerint a fő feladat a „rokonsági fokozatok és kapcsolatok felderítésével fényt vetni multunk homályos századaira s ezzel emelni faji öntudatunkat, hazafias buzgalmunkat”.
    A ’30-as évek válságszülően elbizonytalanodó kontinentális légköre – a maga helyén – kétségtelenül bizonyos prosperitást hoz a turanizmusok számára. A glóbusz zavaros-zivataros előjelű jövőjébe többük szerint a „turáni ember” hozhat fényt – legelőször is a sajátjai számára. A világ végeredményben egy „turáni faji alapon felépített új társadalmi rendért” kiált, amelyet az önkéntes összeállású rokon nemzetek valósíthatnának meg, békés egymás mellett élésben a tőlük különbözőkkel. Ehhez előfeltétel idehaza a „nemzet teljes turanizálása”, hogy „faj-átmentés” céljából a „Keletbe visszakapcsolódjunk”. A nemzetkarakter-diskurzusokat is folytató, új intézményi megoldásokkal kacérkodó, bűnbakképzésben is excelláló évtized politikai hangsúlyai közt a meghirdetett egykorú (NB: politikai) turanizmus immár „minden igaz, céltudatos, fajmagyar politika” gránittalapzatának, a „nemzeti érdek” garanciájának tekintette érvényesülését, és a gyakorlatba ültethetőségnek kijáró tervszerűséggel gyártott politikai koncepciókat. Ha olykor nagyralátó (már-már vakmerő és a fantasztikum világában is bejáratos) elképzeléseivel nem is, de a fogalom tágan formálható jelentésudvarával ezidőtájt a turanizmus a kibomló népi mozgalomban is kelt (mérsékelt) rokonszenveket. Módosulatainak ekkori jellegzetessége (a pánszlávizmus rémének „örököseként”) a kommunista/szovjet- és forradalom-veszély elleni célkitűzés lesz, és hogy a mozgalom a korszakban az ideológiai címkék modernitásban fogant őstípusához is köthető legyen, következzék még egy zengzetes deklaráció 1937-ből: „Jobboldali pártjaink, irányzataink [...] szerves egysége, összegző, átfogó, világos magyar képlete a turániság.” (Kiemelés tőlünk)

Amennyire a vonatkozó szakirodalom alapján megítélhető, a kivonatosan jellemzett turanizmusok népszerűségük csúcsán sem tudtak önálló és ütőképes indulóvá válni a politikai eszmék versenyében. Ellenben például sajátszerű frazeológiájukkal az akkori közéleti vitáknak jegyzett és hivatkozott részei lettek és a kor számottevő politizálói is reflektáltak rájuk. Alig meglepő módon különösen felvizezett, „feslett” változataik köreiken belülről is[8] kiváltottak támadásokat. Azután a sokáig kurzustörténész Szekfű Gyula a politikai programajánlatok 1930-as évekbeli piacán kifejezetten orientációs zsákutca (Schlett István) kitaposóinak találta a „turáni fogalommal összekapcsolt, igen kiterjedt nemzeti illúziótömeg” apostolait, akik – egyik lingvista kollégája szerint – „romantikus ellentudósokat” és „délibábos nyelvészeket” tömörítenek soraikban. Elrugaszkodottabb hipotézisekkel operáló képviselőiken pedig előszeretettel élcelődött a politikai konkurencia. Míg Vázsonyi Vilmos például még „futurániakként” ugratta őket, a korabeli közírászat könyörtelen (és egyik legműveltebb) lángpallosa valósággal élve boncolta az „Ázsia pusztáit behonrajongó”, „mesés valótlanságok ópiumát szívó” „turáni ordasok, podlupka-puhító ősvallásúak, túlbaltiak és huj! huj!-osan mongoloidák” gyülekezetét. Maga is kizárólagosságigényű politikai próféta lévén, ködösítő, figyelemelvonó haszontalanságaik miatt csak „kártékony és elpusztítandó” „bódult bogarakat” látott „a hülye, akaratlan, tétlen álmodozó s az ezeken élősködő szélhámos” két fajtájában[9].

Ezek után visszatérhetünk jelenünkbe, hogy a turanizmus legfrissebb formációira vessünk néhány elemző pillantást. Az egyébként olykor vetélkedő eszmehordozók erősen szétfolyó – hivatási és eszmekidolgozottsági értelemben vett – „amatőrizmusa” miatt valamilyen objektív szempontból kitüntetett aktorokat kellett válasszunk tanulmányozásra. Elszigetelt lakásegyetemeken és eldugott művelődési házakban tartott haknik szereplői helyett ezért részint a köztudatban való elterjesztés pillanatnyi nyerteseihez, részint a valamelyes intézményesség kritériumainak megfelelő egyik jelentékeny orgánumukhoz fordultunk[10].

A Kurultáj és „magyar hangjai”

A legutóbbi hónapok híráramában reflektorfényt kapó Kurultáj rendezvénye mára összeforrott emblematikus főszervezőjével, akiben ezáltal egyre ismertebb szóvivőjét is tisztelheti a jelenkori turanizmus. Így a Kurultáj – minden vallott szándéka ellenére – konglomerált kínálatához és aggregált látogatótömegeihez egyazon megszemélyesített figura rendelhető: aki előtte és utána elsősorban beszél majd helyettük, nemcsak hozzájuk. Vizsgált további referenciánk pedig a történeti turanizmusokhoz némi kontinuitással is bíró Turán című folyóirat, „a magyar eredetkutatással foglalkozó tudományok lapja”[11]. Ez utóbbit a kurrens turanizmusok politikai ideológiájának megértéséhez, továbbá a Kurultájok intern fogadtatásáról is igyekeztünk kikérdezni.

Mi tehát a Kurultáj szándékolt rendeltetése és üzenete? A Kurultáj névválasztásával is sokatmondó: a szó „sztyeppei lovas nomád népek” törzsi gyűlését jelenti. Gyorsan fogalommá vált idehaza, és a bugaci pusztán látszik tartósan berendezkedni. Lebonyolításában egy keleti kulturális-őstörténeti nexusaink tudatát tükröző rekvizitumokba öltöző és azokat kampányszerűen közszemlére tevő („élő történelemkönyv”) szervezett szabadtéri seregszemle háromnapos programsorozatát jelenti. „A magyarság nagy ünnepének”, egyben „a hun-türk tudatú népek legnagyobb találkozójának” hirdeti magát, egyik megálmodója szavai szerint pedig már első alkalommal is „a tudomány, a lelkes hazaszeretet és a hagyományőrzés együttműködésének és egy egységes Magyarország előképét” nyújtotta a résztvevők számára[12]. A Kurultáj megrendezéséért (a Magyar-Turán Alapítványon keresztül) felelő Turán Szövetségnek ugyancsak vezéralakja Bíró András Zsolt, akinek vonatkozó tevékenysége megkerülhetetlen forrás az érdeklődő számára. A Kurultájokhoz kapcsolódó interjúk és rezümék leggyakoribb visszatérő megszólalójaként a rendezvény spiritus rector-ának tekinthető. Az antropológus-humánbiológus a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatómunkatársa, „mellesleg hétszeres magyar judobajnok”. Korántsem egy technikai tájékoztatásra szorítkozó egydimenziós fesztiválfőnök, hiszen folyamatosan rendre referál magyarságtörténeti nézeteiről[13], valamint világnézeti állásfoglalásokkal is szolgál. Ezekben eredetkérdés, útibeszámoló, moralizáló intelem és szakmai ismeretterjesztés keveredik egymással – és elbeszélésmódjában bevallása szerint „a tudós kénytelen különválasztani a történelem egyszerűsített magyarázatát a tudományos eredmények nyers prezentációtól”. (Visszatérően hangsúlyt fektet az „önjelölt, polihisztor-kutatók” őstörténeti „sci-fi”-irodalmától való elhatárolódásra.) Mindenesetre közléseiben a szemléletformálás didaktikus szándéka állandó és explicit kísérőelem.

Bíró András Zsolt turanizmusának, mint politikai gondolkodási formának, a következő attribútumait találhatjuk. A jelenben kárhoztatnia kell a „multikulturális agymosást”, továbbá a „globalizmus darálómalmait és a megosztók tevékenységét”[14], amelyek deformálják vagy el is elsorvasztják a „nemzettudatot” és a „nemzeti kultúrát”[15]. Mind az elégedetlenség és felelősbeazonosítás, mind az elérendő célokat illetően megmarad a kultúra és a társadalomlélektan terrénumain belül, hiszen régi-új „magyar identitástudat”, „jövőbe vetett hit” és „egészséges önbizalom”[16] kialakítását szorgalmazza a „magyarság” számára. Ennek érdekében a megoldást „a magyarság gyökereinek és történelmének valóságos alapokon nyugvó, hiteles bemutatásában”[17], ezen keresztül pedig „saját igazi múltunkhoz való visszatalálásunkban” látja. Felhasználandó eszközként a „kulturálisan rokon népekkel”, „illetve más történelmi szálakon is felállítható rokonság mentén” való kapcsolattartást nevezi meg. És ezen a ponton nyúlna túl a magánszerveződések korlátozott hatáskörein, és kizárólag a szuverén, a mindenkori államhatalom befolyási kompetenciájába tartozó hatáskörért kiált: „gyökeres paradigmaváltásra a külpolitikában”, „nemzetstratégiai jelentőségű fordulat” gyanánt[18]. A turáni néptestvéreink országaival létrehozható partnerségnek mindjárt reálpolitikai hasznát is felcsillantja: ugyan „az üzleti beruházásokat nem rokonsági szimpátia alapján kötik a mai világban, azonban az ilyen szimpátiák segítségével, s a kapcsolatok ápolásával jelentősen nőnek az esélyek az együttműködésre” – utal a szóban forgó főleg közép-ázsiai (fejlődő) országok fokozódó gazdasági potenciáljára és elkölcsönözhető tőkeerejére.

A helyenként merőben absztrakt és általános, ám annál határozottabban vallott elgondolás cselekvési oldalához ő és társai a Kurultájjal és más hasonló kezdeményezésekkel[19] tenné hozzá a magáét. Némi szemléleti csúszkálással a „magyarságerősítő” Kurultájon „bő egy évezredet szeretnének visszaugrani a múltba”, ezzel más mellett „olyan összekötő kapcsokat keresni, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja”. Az pedig az autonómiájára is ügyelő politikai természetű entitás megnyugvásos megállapításának hat, hogy miközben harmadik alkalommal ülhetik meg „ünnepüket”, a hazai kulturális évadok térképén egyre rikítóbb és kövérebb dekorszeggel szereplő Kurultáj „megőrizte függetlenségét és pártok felettiségét, ugyanakkor kivívta azt a rangot, hogy minden nagyobb nemzeti elkötelezettségű mozgalom és párt egyaránt támogatja”[20].

Ne feledjük azonban: a Kurultáj üzenete tolmácsolásának van egy másik formálisan hivatott szereplője (Lezsák Sándor) is. A rendezvény „politikai védnökeként” egy, a nagypolitikából, méghozzá a hatalmat birtokló politikai erőtől érkező vezető politikai tisztségviselő, aki látszólag egy alkalmi beutazó turista ebbe a világba. De emlékezzünk: ő ehhez vízumát már a kezdetek kezdetén megszerezte, és Országgyűlés-alelnöki, pártkorifeusi (Fidesz/Nemzeti Fórum) minőségében a szóban forgó alternatív politikai jamboree szemszögéből ő egy akkreditált idegen, egy diplomata[21]. aki hivatalos titulusai folytán különleges státust élvez, jelenléte egy hivatalé (is), nem (csak) egy magánemberé. Jelen esetben talán előbb volt visszajáró és befogadott vendég, és csak később érkezett hozzá szűken vett politikai otthonának szentesítő helyeslése. Mindazonáltal a nagyközönség számára mégiscsak elsőrendűen az állam embere. Hallgassuk hát az ő interpretációját a Kurultáj rendeltetéséről: álláspontja szerint „a globális fenyegetettség jelen nagy történelmi korszakában” nagyfontosságú „az ősi hagyomány- és szokásrend őrzése, származástudatunk és a nemzeti ethosz erősítése a jövő érdekében”[22]. Minthogy a meghívott népekkel a „rokontudat közös kincsünk, vétek lenne egymás javára nem kihasználni”. Ennélfogva szükséges „a múltat is a nemzeti emlékezetbe visszahódítani”, amihez a továbbiakban elengedhetetlen lesz, hogy rátermett történészek „a »kincses kelet« értékeit feltárják, és bizonyítsák azt, ami a szívünkben él, agyunkban van”. A kormányzat szempontjából pedig jelentős eszközértékkel bír, hogy: a „Kurultaj ösztönzi a magyarság őstörténete kutatásának reneszánszát, és a hun-türk tudatú népek közti kapcsolat erősítésével az Orbán-kormány keleti nyitást meghirdető külpolitikáját is támogatja”.

Bíró András Zsolt és Lezsák Sándor gondolatmeneteiben láthatjuk tehát az eszmei kapcsokat, de az eltérő szerepminőségükből fakadó eltérő prioritásokat is a politikai cselekvés terén.

További turanizmusok

A Kurultáj kontextusában térünk még ki vázlatosan két további turanizmus-aktorra. Az egyik voltaképpen egy, az első hazai Kurultájból leváló csoport nagyon hasonló össznépi találkozója (Bíró A. Zs. szerint a „Kurultáj utánzata”), amely mégsem mondható ellen-rendezvénynek. A rendszerint a Kurultájokat szorosan követő ikerrendezvény, a Magyarok Országos Gyűlése a Kárpát-medencére koncentrál, és az egyéni utat választó Magyarok Szövetsége (MSZ) szervezi. A „magyar nemzet társadalmi önszerveződésének az elindítására és megalkotására” vállalkozó egyesület állt sokáig a Turán folyóirat érdeklődési homlokterében is[23], kiváltva szerkesztőségi hűségnyilatkozatokat is a MSZ politikai vállalásaihoz kapcsolódóan. Megnyilatkozásaikban egyöntetűen igyekeztek „hangsúlyozottabban keresni a mának szóló üzeneteket”, amibe a politikai pártok értékelése is beletartozott. A 2010-es választási kampányban a lap imigyen foglalt állást: „a jó megoldást eredményező elv – MSZ és Jobbik-program”. Jó előre üdvözölték, hogy „mostantól legalább magyar ellenzéke lesz a magyarnak”, majd a felálló új kormányzat láttán az MSZ „irányváltását” olvashatták másutt: „a nemzeti kormány törekvéseit teljes erővel támogatjuk”[24]. Ami pedig az eszmei vázat illeti: a „világuralomra törő neoliberális pénzhatalom” ellenében kívánják „a magyar történelmet másként tudók”, „a nemzetben gondolkodók” összefogását, méghozzá „Magyarország és a magyarság megérdemelt újbóli feltámadásáért”, a „magyar reneszánszért”. A különbejáratú „turáni” internacionalizmusban pedig még „a válságokkal megbirkózni nem tudó ENSZ és a folyamatos válságokkal küszködő Európai Unió” lehetséges alternatíváját is látják.

Közös jegyek és egyéni vonások

Láthattuk, hogy a politikai turanizmusokra is jellemző a politikai helyzethez és a korhoz kötöttség, bár igen hasonló gondolkodási képlet mentén igenlik a „turániságot”. Visszaköszönő elemnek tetszik a saját csoportot kikezdő és sanyargató, a „pedigrés” csoporttagokra ránehezedő idegen világ(szellem), amellyel szemben igyekeznének önvédelmi reflexre rándulni. Gyógymódjaik sémája szerint a kulcs a gyökereiből táplálkozó jövő. Először tehát a (részben mások merénylete folytán) eltépett gyökerek előhívó kiásása szükséges. Közbeeső közös vonásként azonban nem holmi tabula rasa régészetbe fognak, hanem kutatni induló megismerő elméjük a végkövetkeztetés biztos tudatában emel csákányt, hiszen csak a kívánatos eredményt végre-valahára igazoló leletekre hegyezi a figyelmét. A látásmódjukkal azonosulók összegyűjtése révén az egység, az erő, az egészségesen tisztult tudat kollektív állapotára tennének szert, amelyben már mehet minden a maga útján: a kiüresedés/elfajulás veszélye elhárult, a túlélés – és idővel a felvirágzás – garantált. A folyamathoz katalizáló segítségül hívott rokon nemzetekben pedig kimagasló lélekszámuk vagy politikai elitjük respektábilis teljesítménye esetén mentornak megnyerhető példaképet, a magyarságnak tulajdonított szenvedéstörténetet idéző félgyarmati státus esetén azért nemritkán szellemi-kulturális gyámságunkra szoruló sorstársat látnak. A tárgyalt turanizmusok szemszögéből feltétlenül megállapítható, hogy gondolati konstrukcióikban a II. világháború előtti formális elődjeik – mint szellemi nagyszüleik – nyomdokain járnak, még, ha ezt öntudatlanul teszik is. Ennyiben az aktuális politikai munkamegosztásban betöltött szerepük és politikai karakterük is a hajdani zászlóhordozókhoz analóg módon alakul – nota bene alkotmányos intézmények és politikai támogatottságok módfelett hasonló konstellációjában.

Ugyan politikai mozgalmakként konkrét pártcsaládhoz nem kötődtek, a politika hivatalos szereplőit időről-időre „bevizsgálták” és preferenciális sorba állították. Komolyan azonban csak a hozzájuk közelálló világnézeti tömbbe tartozónak érzettekkel foglalkoztak – ebbe a körbe a két világháború között a „jobboldali”, manapság a „nemzeti” pártokat sorolták. Jelenünkben gesztusaival a Kurultáj a hivatalban lévő kormányt[25], a Jobbik pedig a Kurultájt[26] részesíti kitüntető figyelemben.

Akárhogy is, úgy találhatjuk, hogy határozott vonásokat mutató politikai-identitásipari[27] szubkultúrát termelnek ki maguk köré. A Kurultáj látogatóinak összlétszáma már százezrekre rúg, a politizált fogyasztói potenciáljuk egyre növekszik[28], az alternatív történetkutató „magyarságtudományok” kulturális cikkeinek kelendőségéhez pedig (az egyre banálisabban növekvő forgalmú és kínálatú bolthálózatok mellett) elég a kapcsolódó kiadványok-relikviák népszerűségét és emeletes árfolyamait észrevenni például a használt- és antikvár termékek kereskedelmében.

[1] Ld. pl. Német Dániel: Hagyományőrzés tudományosan. Magyar Hírlap 2012. június 15.

[2] dr. Keskeny Ernő miniszteri biztos, a Külügyminisztérium Kelet-Európai és Közép-Ázsiai Főosztályának vezetője

[3] Lezsák Sándor személye kapcsán érintőlegesen megemlítendő, hogy a biennális hagyományőrző rendezvény visszatérő védnökeként egyben a helyszínül szolgáló települések egyéni választókerületi (Bács-Kiskun megye 3. vk.-i) képviselője; emellett fia a lovas kaszkadőr-bemutatók állandó fellépője.

[4] Csak az írott és az elektronikus média évnegyednyi terméséből: Tolcsvai L. László: Közép-Ázsiba zarándokol az ősök fája. Magyar Nemzet 2012. május 2. 15. o.; Nagy [Áron]: Életfát állítanak a kazahsztáni magyarok. Magyar Nemzet 2012. május 23. 17. o.; Obersovszky Péter szűk 4 perces interjúja Bíró András Zsolttal. M1 – Ma Reggel 2012. május 25.; Szentesi Zöldi László bő 10 perces stúdióbeszélgetése Bíró András Zsolttal. Echo TV – Időrosta 2012. május 27.; Nagy Áron egészoldalas interjúja Bíró András Zsolttal. Magyar Nemzet 2012. május 29. 5. o.; Német Dániel: Hagyományőrzés tudományosan. Magyar Hírlap 2012. június 15. 13. o.; 2012. június 30-i MTI közlemény az mno.hu-n Hunok lepik el Bugacot címmel. http://mno.hu/grund/hunok-lepik-el-bugacot-1087715; Berek Patrícia 9 perces interjúja Bíró András Zsolttal. MR1-Kossuth Rádió – Vasárnapi Újság 2012. július 1.; Szabó Anett 11 perces interjúja Bíró András Zsolttal. Hír TV – Rájátszás 2012. július 11.; Bíró András Zsolt 2 perces megszólaltatása Beregi Nagy Edit riportjában. Lánchíd Rádió – Esti Híradó. 2012. július 17.; Nagy Áron: Nomád harcosok Bugacon. Magyar Nemzet 2012. július 18. 17. o.; Máté T. Gyula interjúja Lezsák Sándorral. Magyar Hírlap 2012. július 28. 13-14. o.; Huszonhat nemzetet várnak. Interjú Szakács Árpáddal. Magyar Hírlap 2012. augusztus. 1. 13. o.; Molnár Pál 10 perces interjúja Bíró András Zsolttal. MR1-Kossuth Rádió – Vasárnapi Újság 2012. augusztus 5.; Sinkovics Ferenc: Kurultáj. Magyar Hírlap 2012. augusztus. 6. 8. o.

[5] Eligazító szakirodalmunk Szendrei László: A turanizmus. Definíciók és értelmezések 1910-től a II. világháborúig. Máriabesnyő-Gödöllő. 2010. Attraktor. (A könyv törzstanulmánya forrásközlés nélkül előzőleg már megjelent: Turán Új XII. évf. 2009/3. sz. július–szeptember. 50-91. o.) és Ablonczy Balázs: „Lándzsahegy”, néprokonság, small talk. Turanizmus és keleti gondolat a két világháború közötti magyar külpolitikai gondolkodásban. IN Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. A VI. Hungarológiai Kongresszus, Debrecen, 2006. aug. 22-26. szimpóziumának anyaga. szerk. Pritz Pál. Bp. 2006. Magyar Történettudományi Társulat. 87-106. o. voltak, dolgozatunk történeti részének gerincét belőlük nyertük. Az eredeti helyesírással idézett, de külön meg nem jelölt korabeli kifejezéseket javarészt ezekből merítettük.

[6] Ehhez ld. Paikert Alajos szerkesztői köszöntőjének általános programadását a Turán c. magyar őstörténeti folyóirat 1913-as első számából: „a mai civilisatio legszebb és legigazibb fegyvereivel magunknak és testvéreinknek szellemi, erkölcsi és anyagi előrehaladást biztosítani a világ művelt népei között. [/] Kutatni és felvirágoztatni szeretettel és sikerrel Turánt, Európában és Ázsiában, Dévénytől Tokióig, multban, jelenben és jövőben, barátokat és szövetségeseket szerezve magunk és az egész világ javára.” (Közli Turán Új V. évf. 2002/2. sz. március–április. 4. o. – kiemelések tőlünk)

[7] Meghatározó szellemi körletük a Turáni Társaság volt, amelynek – amellett, hogy tevékenységét és tekintélyes összejöveteleit jeles tudós férfiak cégérezték – folytatólagos működését szintén folytatólagos állami szubvenció (és erkölcsi helyeslés) segítette; bátran feljegyezhetjük: 1918-19 forradalmi kísérleteinek kabinetjei alatt is.

[8] Teleki Pál figyelemreméltó módon tudott disztingválni a kvalifikált kutatói megközelítések „standard munkái” és „a tudomány keretein kívül eső czélok és remények” között. Meggyőzően ki is mutatta a zászlóra tűzött kifejezésről: egyfelől, hogy „tájrajzi fogalom”, amely geográfiailag Közép-Ázsiának egyenarculatú „sivatag- és steppe-vidékét” takarja; másfelől hogy az ókori irániak minden, az államuktól Északkeletre található ellenséges közeg (nép és terület) „gyűjtőneveként” használták. Diszkréten meg is feddte az utalási kört „a rokonsági kritériumok praecisirozása nélkül” és ötletszerűen „kiterjesztő” kortársait. Mégis, a „nemzeti, tudományos és gazdasági téren [...] a turáni népcsaládban” betöltendő „vezérszerepért” ő sem volt rest „Keletre magyar!”-t vezényelni. Ld. Teleki Pál: A Turán földrajzi fogalom. [1918.] Közli Turán Új XII. évf. 2009/4. sz. október–december. 122-149. o. ill. Bevezető a „Turán” című folyóirathoz. [1913.] IN Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek. szerk. Ablonczy Balázs. Bp. 2000. Osiris Kiadó. 9-13. o.

[9] Felhívnánk a figyelmet: a manapság felületesen felkapott Szabó Dezső vonatkozó megsemmisítő szatírájú jellemzéseiből még aggályosan és szordínóval is válogattunk. Ld. Szabó Dezső: A turánizmus. [1923] IN Uő: Egyenes úton. Tanulmányok és jegyzetek. I. kötet. Bp. 2003. Püski. 404-410. o. és Szabó Dezső: A mélymagyarhoz. [1942.] IN Uő: A magyar Káosz. Pamfletek. szerk.: Nagy Péter. Bp. 1990. Szépirodalmi Könyvkiadó. 510-525. o.

[10] Talán mindkét feltételt kielégíti még például Szaniszló Ferenc Világ-Panoráma című „teleregénye” az Echo TV-ben, ahol a televíziós pamfletista jegyzeteiben és interjúiban gyakorta hirdet „újpogányságot” és „ősmagyar szinkretizmusokat” (a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2009. szept. 19-i körlevelének kifejezései) vegyítő nézeteket. A műsorral e helyütt mégsem foglalkozunk.

[11] A még 1913-ban alapított Turán nyomdokain járni kívánó periodikát az 1990-es évek második felében indították útjára, és azóta magánfinanszírozásban jelent meg. A turanizmusok konjunktúrájának állami felkarolásának ellentmondó körülmény ugyanakkor, hogy a lap 13 megszakítatlan évfolyamnyi kiadást követően 2011 óta – előttünk ismeretlen okokból – nem jelen(hetet)t meg. Korábbi álláspontjaik megtudakolásához elsődlegesen 2008 és 2010 között megjelent lapszámaik Szerkesztőbizottsági gondolatok című állandó rovatát vettük alapul; az ezekből hamarosan citált részekben saját kiemeléseket alkalmazunk.

[12] Ld. A genetika hieroglifái. Markovics Péter interjúja Bíró András Zsolttal. 2008. december 31. http://www.magyarhirlap.hu/hatter/a_genetika_hieroglifai.html

[13] A belső-ázsiai országokban otthonosan mozgó kutató helyszíni genetikai adatgyűjtései alapján azon következtetés „védjegyezhető” szószólója, amely szerint „a magyarokhoz legközelebb a kazakisztáni torgaji madjar törzs áll”. A néhány ezres „muszlim vallású és kazak nyelvű” népcsoport magyarokkal talált genetikai rokonsága és ennek külföldi szaklapban való publikációja képezi vonatkozó meghívásos ismeretterjesztéseinek alfáját és omegáját. Némi dilettáns megfigyelést megengedve magunknak, úgy találhatjuk: markáns fiziognómiájával ő maga kétségkívül hasonlít az embertan „turanid típusa észak-kazahsztáni változatának” jellegzetes férfiarcaihoz – ld. Henkey Gyula: A turanid típus észak-kazahsztáni és nagy-magyar-alföldi változatáról. Turán Új VIII. évf. 2005/2-3. sz. március–június. 87. o.

[14] 2011. április 20-i tudósítás Almaty (Kazahsztán) városából. http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__12/i__17137

[15] Ennek keretében például „átalakítják, átírják, bagatellizálják” történelmünk dicsőséges pillanatait és a „hun hagyományt”.

[16] Bíró András Zsolt az Ősök Napjáról 2011. július 5-én. http://www.demokrata.hu/cikk/_ok_napja_bugacon/

[17] Bíró András Zsolt a 2010-es Kurultáj kapcsán, 2010. július 24. http://www.magyarhirlap.hu/kultura/harom_nap_a_kozos_tudat_kozpontjaban.html

[18] Bíró András Zsolt a 2010-es Kurultáj kapcsán, 2010. július 28. http://www.demokrata.hu/ujsagcikk/turani_seregszemle/

[19] Alapítványa például néhány hetes bejelentése szerint egy „nemes (és senkit nem bántó) gesztussal” „morális és kegyeleti kötelességből” szobrot állítana a „régi krónikáinkban” egyöntetűen „dinasztikus ősünknek” minősülő „Atilla hun hadvezérnek” Budapesten. http://kuruc.info/r/2/99199

[20] A Kurultáj idei évi, 2012. július 10-én kelt hivatalos meghívója. http://kurultaj.hu/2012/07/meghivo/ Itt megjegyezhetjük, hogy bár sajtófőnökük szerint „a hazai média” „egyelőre semlegesen” viszonyul az eseményhez /augusztus elsejei számvetés/, a hírszerkesztők rigorózus rostáján való fennakadás már önmagában konfirmációval ér fel, ami pedig (egyébként nagyon is megjelenő) rokonszenvező körítés nélkül is beillik propagálásnak.

[21] Ezen diszkurzív kategória értő természetrajzáról ld. Szabó Márton: Politikai idegen. A politika diszkurzív szereplőinek elméleti értelmezése. Bp. 2006. L’Harmattan Kiadó. 5. fej. 101-112. o.

[22] Lezsák Sándor köszöntője a 2010-es Kurultájon. 2010. augusztus 9. http://www.magyarhirlap.hu/kultura/hagyomanyorzok.html

[23] Kisebb tanácstalanságot mutattak azért az „ígéretesebb jövendőhöz” vezető „új kapcsolatot” nyitó első Kurultájt követő szervezeti kettéágazás és mozgalmi dimorfizmus láttán: „Nagy Kurultaj 2010 – Bugac, Magyarok Országos Gyűlése Bösztörpuszta! Bíró Zsolt [sic! – helyesen Bíró András Zsolt] – Vikics [sic! – helyesen: Vukics] Ferenc! Mi ez? Nem értjük, de meggyőződésünk, hogy a rendezvényeken részt vevők, magyarságukat a mindennapokban is felvállalók sem értik.” Turán Új XIII. évf. 2010/2. sz. április–június. 4. o.

[24] Interjú az elnökhelyettessel. 2011. augusztus 10. http://www.demokrata.hu/ujsagcikk/bosztorpuszta_buszke_nepe/

[25] Bíró András Zsolt szerint az első, 2008-as Kurultájt még „egy elég népnyúzó kormány ideje alatt” kellett rendezniük, a 2010-esen aztán „Hajrá, magyarok!”-kiáltással búcsúzott az egybegyűlt közönségtől, majd a Magyar-Turán Alapítvány évadnyitóján 2011. január 21-én a 2010-es parlamenti választásokról „egymás között” megjegyezte: „a magyar emberek most voltak annyira felnőttek, hogy megpróbáltak olyan embereknek felhatalmazást adni, akik a magyar érdekeket, a magyar emberek érdekét képviselik”; Az idén júniusi Kazahsztánban tartózkodásai kapcsán hangsúlyozták, hogy „akkor járt a helyszínen, amikor Orbán Viktor is”.

[26] A Jobbik kinyilvánítottan támogatja a Kurultájt (ld. még pl.: Szakács Árpád: Kurultáj: a magyar családok ünnepe. Ingyenes megakoncerttel készül a Kárpátia. Barikád 2012. augusztus 2. 33-35. o.) Amellett a jobbikos Gyöngyösi Márton, a parlament külügyi bizottságának alelnöke, június elején maga is hivatalos látogatást tett Kazahsztánban és részt vett a Turán Szövetség faragott életfa-avatásán helyben; mellékesen a 2010-es választáson Lezsák Sándor egyéni választókerületi kihívója is volt.

[27] Egy ezzel komplementer „kifelé rendkívül zárt, ugyanakkor befelé rengeteg kapcsolattal rendelkező és tartalmi szempontból sokszínű kisvilágot” hálózatkutatói szempontú vizsgálatához ld. Jeskó József–Bakó Judit–Tóth Zoltán: A radikális jobboldal webes hálózatai. (Jobbik: Egy network-párt természetrajza). Politikatudományi Szemle 2012/1. sz. 81-101. o.

[28] Az „ezredforduló globalizációja előtti kultúrakép revitalizációját” az „élménytársadalom” tendenciájához alkalmazkodó módon megvalósító politikai viselkedésmódról ld. Böcskei Balázs: Szorongok, tehát szavazok. Beszélő 15. évf. 1. sz. 2010/január. Elérhető: http://beszelo.c3.hu/cikkek/szorongok-tehat-szavazok; önnön kínálati oldaluk megteremtéséhez: Félix Anikó: AZ elfeledett kérdés. A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon. Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA). Elérhető: http://www.ideaintezet.hu/sites/default/files/az_elfeledett_kerdes_IDEA.pdf