Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

KÖZÉRDEKŰ, AKTUÁLIS, HITELES. A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA EGY NOBEL-BÉKEDÍJAS VIZITJÉRŐL

| 2009-12-16 | admin |

 

KÖZÉRDEKŰ, AKTUÁLIS, HITELES.
A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA
EGY NOBEL-BÉKEDÍJAS VIZITJÉRŐL


Elie Wiesel – a kétes kilétű Nobel-békedíjas író(?) – két napig vendégeskedett hazánkban, de becsülettel eleget tett zsúfolt programjának. A tiszteletére rendezett parlamenti konferencián is hallatta a hangját, tömény ostobaságok hagyták el hangképző szervét. Eszmecserét folytatott Sólyom László köztársasági elnökkel, valamint más, neves közéleti személyiségekkel, majd részt vett a Hit Gyülekezetében összecsődült hithűek rendezvényén is. 
A kergebirka agyú, és ápolt kinézetűnek aligha mondható író(féleség) keményen kritizálta a magyarságot, megjegyezte, hogy vegyes érzelmekkel megy haza, mert társadalmunk nem veti ki magából a gyűlölet hordozóit. 
Azt is elgügyögte, hogy nem tud megbocsátani a magyar nemzetnek (!) az őt és a családját ért szörnyűségek miatt! Sólyom Lászlót is „kiosztotta” az ún. „Gyűlölet törvény” létrehozásának elmaradása miatt. Erre mondhatnák, hogy a tudatlanságnak, a tájékozatlanságnak, az elfogultságnak és a pofátlanságnak nincsen határa! 
A Mélyen Tisztelt Olvasók elnézését kell kérnem a negyedik jelzőért, de gazdag szókincseinkben nincsen más (enyhébb) kifejezés arra, aki képes szembeköpni egy nemzetet(!), még akkor sem, ha „súgok” sokasága befolyásolhatta állásfoglalásának kialakításában.
Jó lenne, ha Wiesel úr és elv(eszme)társai tudomásul vennék, hogy(a világon) senkinek és semmiért nem kell a magyar nemzetnek megbocsátani! Nemzetünk – Európában – egyedülállóként védte a magyar, az osztrák, a lengyel, a csehszlovák és (részben) a román zsidók tömegeit! Itt találtak menedéket a német megszállásig a nácik üldözöttjei, és Horthy volt az egyedüli európai államfő, aki „kesztyűt dobott” Hitlerhez.
A Londonban székelő Zsidó Világkongresszus elnöke egy nyilatkoztában hangoztatta (1942 vagy 1943-ban), hogy Magyarországon vannak a legvédettebb helyzetben a zsidók!
Tartott attól, hogy Horthy „kiugrik” a háborúból, mert abban az esetben a német megszállás elkerülhetetlen lenne, és a zsidók úgy járnának, mint Lengyelországban, Csehszlovákiában (majd Szlovákiában), illetve más (németek által) megszállt államokban!
Nemzetünk ellenállása megközelítőleg ugyan olyan volt, mint a magyar állampolgárságú zsidóké, akik nem követték a Varsói-gettó példáját, és szinte szó (és tett) nélkül tűrték a deportálást. Arról sem hallani, hogy hányan álltak ellent a németeknek vagy a nyilasoknak és hányan szöktek meg menet közben? Azokat, akik a bujkálást választották, a magyarok segítették hajlékkal, élelemmel és szállással.
Kispesten viszont – a Horthy Miklós úton lévő „nyilas házra” magyar katonák nyitottak sortüzet egy mozgó teherkocsi nyitott platójáról (két karszalagos őrszemmel végeztek), és néhány órával az esemény megtörténte után személyesen láttam a járdán lévő vérfoltokat, valamint az épület homlokzatán a lövések nyomait.
Az is tény, hogy a Kossuth téri iskolánkban lévő zsidó tanulótársaink (akikkel soha semmilyen konfliktusunk nem volt), azzal dicsekedtek, hogy hamarosan mennek Németországba, ott az élelmiszerjegyekre dupla adagot adnak (cukor, vaj, margarin, kenyér, hús, stb.,), mint itthon, ahol az esetek többségében, hosszú (gyötrelmes) sorbanállás során, gyakran lehúzták az üzletek rolóit, mert elfogyott a készlet, és dobhattuk a szemétbe az adott napra (vagy hétre) érvényes kis színes jegyecskéket.
Wiesel úr talán azt sem tudja (vagy nem akarja tudomásul venni), hogy a háborús bűnösök döntő többségét felelősségre vonták (zömében törvénytelen módszerekkel, a bosszúállás szellemében), tehát nincs kinek megbocsátani, mert a vélt vagy valós bűnösök már nem élnek. Egyeseket az Oktogon „lógatták” fel a lámpatartó oszlopokra 1945-ben a náci terrort túlélők, akik az ÁVO, az ÁVH vagy pufajkások pribékjeivel szemben viszont olyan elnézőek voltak, hogy miniszterelnöki, miniszteri vagy a parlamenti székekhez juttatták őket, amelyek semmiben sem hasonlítanak a lámpavasakra. 
Wiesel úrnak kettős látása és mércéje van. Van, amiről hallgat, van, amit csak részleteiben ismer, de az amnézia mindkettőt sűrű homályba takarja az agyában.
A magyar nemzet elsöprő többsége sohasem volt rasszista. Nem úgy „szereti” a külföldieket, mint például az izraeliek az arabokat, az oroszok a csecseneket vagy ingusokat, a törökök az örményeket, a spanyolok a baszkokat, a szerbek a horvátokat, a szlovákok a magyarokat, stb., stb.

Mi „befogadó” ország vagyunk, Budapesten például 22 zsinagóga működik, a legnagyobb méretű „HANUKÁT” Európában évek óta itt szervezték, még a Hősök terét is „kiigényelhették” maguknak.
Nincsen tiltva és nem büntetik a szlovák, a román, a német és más nyelvek használatát, kulturális létesítményeik fejlesztését és látogatását, de kétségtelen, hogy sokakat irritál az, ha nemzeti szimbólumaink használatát azok kérdőjelezik meg (vagy tiltják-tiltatják), akik nem ismerik a magyar történelmet, a szülőföldünk védelméért folytatott harcainkat, hőseinket és véráldozatunkat, de nap-mint nap emlegetik saját veszteségeiket, egyetlenegy szóval sem utalva, vagy elbagatellizálva a magyar nemzet veszteségeit, a Gulágra elhurcoltak százezreit, a Kádár megtorlása elől kimenekült százezreket, a kivégzettek ezreit, a letartóztatottak és elítéltek tízezreit, a kisemmizettek és megfigyeltek több százezres tömegét, miközben soha, senkitől nem kaptunk egy fillér jóvátételt, kárpótlást vagy köszönetet.


Nem folytatom tovább, mert a Wiesel-félék agyának csekély befogadóképességét is izolálja a gyűlölet, a tudatlanság vagy mások fájdalmával (szenvedésével és veszteségeivel) szembeni immunitásuk.


Jobb lenne, ha Wiesel úr a jövőben elkerülné országunkat! Ne alkosson véleményt kétnapos tapasztalata(?) alapján egy nemzetről, ne avatkozzon egy ország belügyeibe, fordítson nagyobb figyelmet a történelem tanulmányozására, ne vegye készpénznek a „súgóktól” érkező információkat, foglalkozzon komolyabban választott szakmájával, mert a Nobel-békedíjat immáron több mint húsz éve megkapta, meg kellene szolgálni ezt az előlegezett elismerést, ne szítsa a békétlenség tüzét néhány nagyhangú (erőszakos) személy vagy csoport (szervezet) között.


(Prof. Dr. Bokor Imre)