Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

VMDP Hirlevel VII. évfolyam 189. szám

| 2009-12-16 | admin |

 

Vajdasági Magyar Demokrata Párt     

HÍRLEVÉL VII. évf. 189. szám

2009. december 16.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Azért küzd, hogy a Kárpát-medencében minél több magyar minél tovább megmaradjon magyarnak.

Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabály-alkotási és végrehajtási jogosítványokkal is ren­delkező magyar (perszonális) autonómia, s a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet. A magyarországi politikai elittől azt kéri, hogy a magyarok, akik ezt igénylik, megkaphassák a kettős állampolgárságot.

A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A VMDP Hírlevél elérhető az ausztráliai magyarok www.hufo.info honlapján is.

 Ágoston András

 

 

Politikai Nyilatkozat

a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer

kialakítása tárgyában

 

Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő a mai napon, 2009. december 15-én, a rendszerváltozás 20. évfordulóján, Temesváron politikai szándéknyilatkozatot tett közzé a kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakítása tárgyában, a következők szerint:

„Azt kérjük az Európai Uniótól, mint ötszázmillió polgár intézményes képviselőjétől, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségénél (ENSZ) indítsa be a megfelelő eljárásokat egy olyan nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakításának érdekében, mely lehetővé tenné a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűnök, emberiségellenes cselekmények törvényes kivizsgálását és elítélését a nemzetközi jog normáinak megfelelően. A kommunizmus „temesvári peréhez” az érintett államok erre szakosodott intézményei szolgáltatnának bizonyítékokat, ahol ezen intézmények már léteznek. Azon országokban, melyek nem rendelkeznek hasonló intézményekkel, az ENSZ égisze alatt ezután hoznák létre illetékes intézményeiket, illetve a megfelelő kivizsgálási szerveket. A létrehozandó törvényszék anyagi, területi és időbeli kompetenciáját, valamint a használt szakkifejezések meghatározását az említett intézmény alapdokumentumai tartalmaznák, melyek a törvényszék által hozott döntések jogi alapját is szolgáltatnák.”

Temesvár, 2009. december 15.

 

Tőkés László

EP-képviselő

Sajtóirodája

 

Ágoston András:

 

„A VMSZ nem szavaz a költségvetésre”. Tényleg?

 

A Vajdaság Statútumára nem érdemes szót vesztegetni. Ez nem magyar ügy. Láthattuk abból is, hogy a parlamenti vitában a szerb hatalmi pártok képviselői folytattak a szintén szerb ellenzéki képviselőkkel. A magyar képviselők ebben a vitában (helyesen) nem voltak sehol. Az eredmény szerb-szerb kompromisszum: a szerb képviselőházban a megkoppasztott Statútum-szöveg átment, de a tartomány tényleges működéséhez szükséges források kérdése kitolódott a ködös jövőbe.

Ebben a helyzetben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), azon kívül, hogy úgy tesz, mintha elégedett lenne (mindenek előtt azért, mert az általa elhelyezett káderek nagy része a helyén marad), voltaképpen kelepcébe került. A teljes kiszolgáltatottság állapotát, kommunikációs trükkökkel igyekszik kompenzálni, vagy legalább elfedni, de ez a politikai manőver nem hozhat maradandó eredményt. Lehet még egy kicsit manőverezni, de a VMSZ politika eredménytelensége előbb utóbb kézzelfoghatóan bebizonyosodik.

Miről van szó?

A VMSZ-es tisztségviselők a Magyar Koalíció vezető erejeként, a 2008-as parlamenti választások kampányában másról sem beszéltek, csak arról, hogy a magyar szavazatokért cserébe lendületben hozzák a (magyar) vállalkozókat. Hogy ez a kampány már akkor sem volt teljes egészében hiteles látszott abból is, hogy a „meglátogatott” vállalkozók egy része vendégszeretettel fogadta a Demokrata Párt (DS) szintén ígérgető képviselőit is. Ennyit a tavalyi hóról.

Miután a szerb kormány benyújtotta a 2010-es évi költségvetést, elérkezett az igazság pillanata. A Vajdaság a következő évben sem kapja meg a szerb költségvetés alkotmányban is szavatolt 7 százalékát, s ami a legfájóbb, a vajdasági nagyberuházási alap forrásai is bizonytalanok akár a kutya vacsorája. Hogy a fenyegető elbocsátásokról ne is beszéljünk.

Ebben a helyzetben a VMSZ vezetők pártstratégiájának a legfontosabb pillérei meginogtak, s ezzel a Tadic-féle demokratáknak a VMSZ-el balkézre kötött koalíciója lényegében kiüresedett. Ennek a Tadic-Pásztor „megállapodásnak” legmélyebb értelme az lehetett, hogy a VMSZ vezetője afféle főmagyarként hozzájut valamennyi osztható pénzhez, s ehhez megkapja az engedélyt a szükséges irányító posztok elfoglalására is. (A „megállapodás” ígérvényeit Pásztor maga sem tartotta elégé szavatoltnak. Ez látszik abból is, hogy jó előre igyekezett azokat a posztokat bebiztosítani magának, amelyekhez immár csak a szerb hatalom részéről várható források hiányoztak. Ezeket a „bebetonozott” pozíciókat Pásztor olyan fontosnak látta, hogy a múlt nyáron ellenállt a funkcióhalmozás miatt ránehezedő nyomásnak. Sőt, s ezt már üzenetnek is lehetett tekinteni, kijelentette, hogy a nyomás ellenére nem kíván lemondani egyik fontos megbízatásáról sem.)

Ami ma világosan látszik az a következő: a VMSZ a balkézre kötött koalíció szorításában egész sor engedményt tett. A többi között eltekintett a magyar pártok közös autonómiakoncepciójában rögzített legfontosabb követelésektől, s most úgy néz ki, az anyagi természetű ígéreteket sem tudja realizálni.

A VMSZ vezetők javára írandó, hogy nem adják fel a küzdelmet. A veszett fejsze nyele után kapkodva, most egy újabb próbálkozást tettek a léket kapott párthajó révbejuttatására.

Legalább is erre lehet következtetni a mai Magyar Szó első oldalas információjából, melynek már a címe is vonzó: „A VMSZ nem szavaz a költségvetésre”. Tényleg? Joggal merül fel ez a kérdés az emberben, hiszen ilyen ígéret többször is elhangzott a VMSZ vezetőinek szájából. A végén azonban, természetesen zárt ajtók mögött mindig megszületett a „megegyezés”. Melynek a lényege, hogy a VMSZ-es képviselők szavaztak. Úgy ahogy kellett.

A következő kérdés sem mellékes. sikerül-e most ellenállni a baráti meggyőzésnek? Miközben a legfontosabb VMSZ-es módosító javaslatot az illetékes parlamenti bizottság máris elvetette?

Meg kell mondani: függetlenül a VMSZ vezetők eddigi több esetben dicstelen magatartásától, most is reménykedünk, hogy a nyomás most az egyszer nem éri el a célját. Hiszen vajdasági magyar érdek, hogy a VMSZ kezébe kerüljön a fejlesztésre fordítható források legalább egy kis hányada. Akkor is közös érdek ez, ha siker esetén csak néhány VMSZ-hez közeli vállalkozó járna jól.

Remélhetőleg a VMSZ vezetése is tudja: ha most is engednek a DS felől érkező nyomásnak, ezzel Tadic demokratáinak teszik lehetővé, hogy tovább erősítsék magyar szavazóbázisukat. Kell-e bizonygatni, hogy ha anyagi támogatást csak a DS-től lehet várni, akkor bizony odapártol sok magyar vállalkozó és az általuk foglalkoztatottak nagy része is. Erről a gyakorlatról Pásztor Istvánnak lehet némi fogalma, hiszen közelről figyelheti hogyan zajlik az élet az óbecsei nagy múltú mezőgazdasági kombinátban, miután azt egy szerb vállalkozó megszerezte.

S legvégül. Indokolt az észrevétel, miszerint mindegy hogyan szavaz a VMSZ a szerbiai képviselőházban, a költségvetést a szerb képviselők úgy is megszavazzák. Igen, ez így van, de a magyar szavazóknak pozitív üzenet lenne, ha a magyarok – a magyar érdek evidens mellőzése miatt – nem szavaznák meg a szerb költségvetést.

Az ellenállásban, akárha magánérdek áll mögötte támogatjuk Pásztor Istvánt. Reméljük, hogy most az egyszer nem hátrál meg.

 

Veress László:

 

Cselekvőképes nemzeti kormányra volna szükség

 

Érdemes Erdélyből is figyelemmel követni a délvidéki Nemzeti Tanácsokról szóló törvény körüli történéseket. Míg az elmúlt húsz esztendőben a Kárpát-medencei magyarság autonómiaköveteléseit a "közös Európa Ház", az "euroatlanti integráció", az "Uniós csatlakozás" követelményeinek elsődlegességével helyezték másodlagossá, annak húsz éven keresztül történő - és mára hamisnak bizonyuló - kecsegtetésével, hogy majd " Európában" egy "erős Magyarország" majd tenni tud a Kárpát-medencei magyarok autonómiájáért. Húsz év eltelt, az Uniós csatlakozások óta a magyarság helyzete látványosan romlik mindenhol - Magyarországot is beleértve -, a megerősödőnek ígért és remélt "anyaország" soha nem volt ilyen gyenge és kiszolgáltatott az utóbbi évtizedekben, mint éppen most. Húsz év után tehát a magyar autonómia ügyének további elfektetésében, elodázásában további hazugságokra és pótcselekvésekre van szükség, azon belül is egy meghatározó újabb alaphazugságra, amelyre felfűzhető a magyar politikai retorikában az összes többi apró hazugság.

Az új alaphazugság, az új kerethazugság a magyaroknak szánt Kisebbségi Törvény lesz.

Délvidéken ezt a Nemzeti Tanácsokról szóló törvénynek mondják, Romániában az RMDSZ ugrásra készen áll, hogy az évek óta napirenden lévő kisebbségi törvénytervezetét törvényerőre emelje, Felvidéken is arról beszél az MKP, amikor éppen bátor kedvében van, hogy kisebbségi törvényre van szüksége a felvidéki magyarságnak is.

A magyarországi politikai elitnek az önbecsapásra hajlamos egy része - jobb és baloldalon egyaránt - jóhiszeműen, de alulinformáltan vagy kevésbé jóhiszeműen és nagyon is jól informáltan, támogatja a kisebbségi törvények gondolatát. Mert egyrészt ezzel is saját mérhetetlen tehetetlenségét ismételten palástolja, másrészt pedig ezzel a támogatást nyújt a határon túli magyar politikai elit azon részének, amelyik a magyar létkérdéseket illetően soha nem akarja erkölcsi és politikai értelemben színvallásra késztetni az "anyaországi" politikát, azt soha nem szembesíti az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitika gyalázatos romhalmazával.

A láthatáron lévő kisebbségi törvények, miként a délvidéki Nemzeti Tanácsokról szóló törvény is, lényegüket tekintve arról szólnak, hogy a magyar közösségek sorában az utódállamok biztonsági szolgálatai által kitenyésztett - magyar kisebbségi politikusnak látszó - janicsárok által politikai értelemben túszul ejtett meghatározó magyar érdekképviseleti szervezeteknek (Délvidéken a VMSZ, Erdélyben az RMDSZ) a magyar közösségek felett gyakorolt és megrendülni látszó politikai monopóliumát közjogi eszközökkel is megerősítsék. A tervezett romániai kisebbségi törvény illetve a délvidéki Nemzeti Tanácsról szóló törvény nyertese ugyanis nem az erdélyi vagy a délvidéki magyarság lesz, hanem az RMDSZ illetve a VMSZ.

Az utódállami politikai elit - Bukarest és Belgrád - ezzel honorálja annak a lassan már szőrét hullató politikai prostituált magyar kisebbségi politikai elitnek a szolgálatait, amely magyar kisebbségi elit engedelmes, mértéktartó és hasznos cselédként mindig kiszolgálta és kiszolgálja az utódállami (román, szerb) külpolitikai vagy belpolitikai érdekeket.

Így találkoznak és kerülnek közös nevezőre különféle érdekek a magyaroknak szánt kisebbségi törvényekben:

1.) az utódállami politikai elit érdekelt a magyar közösségek politikai ellenőrzése kialakult rendszerének fenntartásában, a kiszolgáló magyar cselédjei politikai fenntartásában, ezért közjogilag is megerősíti őket, a kisebbségi törvények legnagyobb haszonélvezőjévé, az adólejek és adódinárok gyakorlatilag kizárólagos redisztribútori, újraosztói feladatát bízza rájuk, remélve, hogy ezen janicsárok ezzel továbbra is ellenőrzésük tudják tartani az elszegényedő erdélyi és délvidéki magyar tömegeket,

2.) az RMDSZ és VMSZ politikusai abban bíznak, a kisebbségi törvények által szervezeteiknek a magyar közösség feletti uralmát tudják konzerválni,

3.) a magyarországi politikai elit egy része - bízva az elmúlt húsz esztendőben kialakult, valójában mélységesen cinikus és nemzetsorvasztó nemzetpolitikai főszabály (A probléma, határon túli magyar közösségek ügye, soha nem oldódik meg, csak egy idő után elveszíti aktualitását a közösségek szép lassan eltűnnek) továbbélésében, valamint saját tehetetlensége, és/vagy közömbösségének palástolására, lelkesen támogatja, illetve támogatni fogja az új pótcselekvést. Azaz a kisebbségi törvényt Romániában, a Nemzeti Tanácsokról szóló törvényt Délvidéken.

Az szemmel láthatóan senkit nem érdekel, hogy az erdélyi, délvidéki magyarságnak nem Kisebbségi Törvényre, hanem sajátos viszonyainak megfelelő Autonómia Törvényre van szüksége. Az uralmi helyzetben lévő kisebbségi magyar politikai elitnek illetve a magyarországi politikai elitnek egy ilyen törvény mellett kellene kiállnia, mint az erdélyi és délvidéki magyar közösségek hosszú távú fennmaradást szavatoló egyetlen lehetséges megoldás mellett.

Ehhez egy cselekvőkész és cselekvőképes magyarországi nemzeti kormányra volna szükség, amely a nemzetközi politikában képes új alkut kicsikarni a Kárpát- medencei magyarság - beleértve a nemzetközi tőke által kiuzsorázott, a terhektől elcsigázott magyarországi magyarságot is - közösségek részére. Ez természetesen pokolian nehéz feladat, ezért kényelmesebbnek és csábítóbbnak mutatkozhat a határon túli magyar vonatkozásban felkarolni egy újabb pótcselekvést, egy újabb hazugságot.

Délvidéken és Erdélyben is - ha ott is lesz kisebbségi törvény - természetesen az új, önbecsapó, domináns magyar politikai retorika arról fog majd szólni, hogy igen, tudjuk, ez még nem autonómia, de az első lépést megtettük, apró lépésekkel megyünk tovább az autonómiához vezető úton, előre, mindig előre. A hatalomközeli felmosórongy kisebbségi magyar média is ezt fogja sulykolni, az ellenvéleményt képviselőket pedig kiszorítják a nyilvánosságból.

És mindennek az eredménye középtávon egy újabb hatalmas közbizalomvesztés lesz, a becsapott, közéleti hazugságokban fuldokló erdélyi és délvidéki magyar emberek még jobban elfordulnak a magyar politikától és a szavazófülkéktől, Délvidéken és Erdélyben még inkább a szerb és a román politikai erők kínálata felé fognak fordulni.

Parlamentáris demokrácia keretei között nincs magyar politika a magyar emberek szavazata nélkül. Ezt az alapszabályt hajlamosak elfelejteni sokan Erdélyben, Délvidéken és Budapesten egyaránt. Ha az elmúlt húsz év fájdalmas eredménytelenségében és tehetetlenségében megkopott magyar kisebbségi érdekképviseletek iránti bizalmat, a magyar képviselet tisztességébe vetett hit iránti bizalmat a magyar választói tömegekben nem lehet visszaállítani, akkor megette a fene az egész szerencsétlen magyar politizálást és politikai osztályt.

Délvidéken a lélekszámában vészesen megfogyatkozott magyarságnak még mindig körülbelül 200 ezres választásra jogosult magyar tagja van, ezeknek egyharmada közömbös és nem szavaz, egyharmada még magyar jelöltekre, egyharmada viszont már szerb pártok jelöltjeire szavaz.

Erdélyben a valamikori egymilliós magyar szavazótábor négyszázezer körülire vagy az alá apadt, egy viszonylag magasabb országos részvételnél, (már az országos 50%-körül) ez teljes kudarcot fog jelenteni az erdélyi magyarság részére. A magyarság már annyira ki van éhezve politikai értelemben is az őszinte szóra, hogy - csak látszólag érthetetlen és paradox módon- a magyar politikusai által tett, kedvező, magyar, de hazug és üres ígéretekkel szemben hajlamos már elfogadni a román vagy szerb őszinteséget, még akkor is, ha az számára rendkívül kedvezőtlen, de legalább az őszinteséget kiérzi belőle. (lásd Basescu román elnök kedvezőtlen, de kétségtelenül őszinte kijelentését arról, hogy a magyaroknak soha nem lesz autonómiájuk és Basescu székelyföldi támogatottságát a 2009-es államfőválasztásokon).

A magyar kisebbségi politikai osztály gyalázatos közös teljesítményének az eredménye ez, amelyben mindenkinek megvan az egyáltalán nem egyenlő, de közös húsz éves felelőssége.

Az adventi várakozásban, 2009 decemberének ezüstvasárnapján, csak abban reménykedhetünk, hogy Kárpát-medencei magyar közügyeinkben hamarosan változás lesz. És ez a változás nem további romlás lesz.

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.