Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

A Habsburg-intézet üzenete

| 2014-10-09 | admin |

 

 

A Habsburg-intézet üzenete

Elgondolkodtató, hogy nem II. Rákóczi Ferenc háromszáz éve kezdődött szabadságharcára emlékezik a nemzet

0

2003. január 24., péntek 01:00, frissítve: péntek 01:00 , szerző: Ágoston István György

A jel vagy a jelzés valamely cselekvésre vagy magatartásra felhívó, szándékosan előidézett jelenség. Olyan jelenség, amelyből valaminek az okára következtethetünk. Valamely dologra mutat, valamire figyelmeztet. 
Ilyen jelnek tekinthető a Habsburg Történeti Intézet magyarországi felállítására irányuló törekvés és az ennek nyomán kialakult vita (Solymosi Frigyes: A politika hálája, Gerő András esete, Magyar Nemzet, 2002. dec. 20., Nagy László: Érvek a Habsburg-intézet mellett, Magyar Nemzet, 2003. jan. 8.). Intézmény létesítése nem mindennapi, hétköznapi esemény, hanem olyan tény, amelynek szándékai, előzményei és következményei vannak. Valamire utal, valamire figyelmeztet, valamit meg fog határozni a jövőben. Nem ok nélkül kerültek a sajtó hasábjaira az ezzel kapcsolatos vélemények és állásfoglalások. Mert jóllehet évszázadok eseményei fűzték össze a magyarságot a Habsburg-uralkodóházzal - de ezek a saját történelmét számon tartó, azt nem felejtő nemzet tudatában sohasem felhőtlen kapcsolatként voltak jelen, hanem enyhén szólva is mint negatív jelenségek. Mi mindig a rövidebbet húztuk. S akármeddig folyna vagy folyik a Habsburg-kutatás, a történelem meghamisítása nélkül nem lehet az ellenkezőjét kimutatni. Hacsak nem a marxista-leninista módszerek alkalmazásával, melyek szerint a történelem az osztályharcok sorozata. Mert még nem is olyan régen - vagy valahol még ma is - ezekkel a módszerekkel dolgozták fel hazánk évezredes történelmét, ezt oktatták negyven éven keresztül az egyetemekig. 
Jel- vagy jelzésértékűnek tekinthető a Habsburg-intézet felállításának közvetlen előzménye a Habsburg-család részéről. Néhány éve azzal a jelenséggel találkozunk, hogy az uralkodóház leszármazottai egyre gyakrabban látogatnak Magyarországra. A legtöbb országos esemény alkalmával rendezett ünnepségen reprezentálnak. Felszólalásaikat, véleménynyilvánításaikat a tömegkommunikációs eszközök első helyen publikálják, sőt, családi eseményeiket is hazánkban rendezik meg. Politikai állásfoglalásukat mértékadónak tekintik némely körökben. Vajon cél nélküli látogatások ezek? Emlékezés a régi szép időkre? Az ország iránti nosztalgia az indítéka? Jó, ha a régi magyar közmondást nem felejtjük el: "magyar naivság - német huncutság." 
Jelnek értékelhetjük a Habsburg Történeti Intézet felállításának időpontját. Tudniillik a XXI. század első évtizede II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300. évfordulójának az évtizede, amelyben a fejedelem életművére, országát a Habsburg-elnyomás alól felszabadító harcára és a trónfosztó ónodi országgyűlés eseményeire figyel és emlékezik az ország népe. Emlékezik hányattatott neveltetésére, a vele elkövetett kegyetlenkedésekre, majd arra, amikor az "ausztriai járom alól való kiszabadítására" kibocsátott kiáltványa után élére állt a sokat szenvedő magyaroknak. Amikor felemelte fejét a nemzet a Habsburgok nemzeti-vallási és társadalmi elnyomása ellen, és Ónodon kimondták: "Eb ura fakó! Mai napságtól fogva József nem királyunk. inkább egy óra alatt elveszünk, semmint örökös jobbágyságot viseljünk." Ilyen, minden magyart teljes egészében érintő megemlékezés évtizedében az elnyomó dicsőítése és annak emlékállítása nem cinizmus? Szondi két apródjának leszármazottai sem fűzhetnek "dalokba gyöngysorba füzért", és a magyar walesi bárdok sem mondhatják: "Hogy: éljen Eduárd." A Rákóczi-évforduló évtizedében nem a fejedelem mindenét odaáldozó küzdelmére és a felkelés tudományos kutatásának a támogatására kellene odafigyelni a történészeknek és az illetékeseknek? Azt hiszem, a válasz nem kétséges: de igen! 
Mégis Habsburg Történeti Intézet létesítéséről van szó. Ezek szerint a leendő intézet szervezője, vezetője és támogatója tévesnek, egyoldalúnak és szegényesnek tartja a Habsburg-kutatást és annak eddig elért eredményeit. Bővítése szükséges. Mivel intézet jellegű, a feltételezés szerint nemcsak előadói lesznek, hanem hallgatói is, akiket abban a szellemben oktatnak és nevelnek. Nem arra irányul tehát tevékenysége, hogy az évtizedek óta a XX. század második felében elhanyagolt, háttérbe szorított, sőt kiirtásra ítélt magyarságtudatot pótolja. Nem a magyar nemzeti érzés erősítésére törekszik, nem a hazafiságra való nevelés a célja. 
Bármennyire is szépítenénk a magyarság és a Habsburg-ház viszonyát, az a magyar nemzeti szabadság és önállóság ellen irányult több száz éven át. A magyarság három nagy nemzeti szabadságharca közül kettőt annak adminisztrációja fojtott vérbe, kegyetlenül. A dinasztiát némely történészek ma is a "népek börtönének kegyetlen őreként" aposztrofálják. Az utóbbi hónapokban pedig mintha erősödött volna és egyre szélesebb nyilvánosságot kapna az a szándék, mely a magyar nemzeti hazafiúi érzés provokálására irányul. Mintha címkézett megbélyegzéssel némelyek terrorizálni, sakkban tartani kívánnák a hazafiúi érzés kibontakozását. Mintha azt sugallná minden, ne merj magyarnak lenni, mert akkor nacionalista vagy, inkább pártold az idegent. 
Jelzésértékű a Habsburg Történeti Intézet létesítése a vallási téren kifejtendő kutatás tekintetében is. A XXI. századi Habsburg-magyar hídverés esetében talán meg nem történtnek lehetne nyilvánítani vagy elfelejteni a XVII. századi protestánsüldözéseket? Vagy az intézet munkaterületét előirányzó "tízparancsolat" kidolgozása nyomán bizonyítható, hogy minden osztrák- magyar ellentétnek a gyökere vallási eredetű? Innen már csak egy lépés - nem az, hogy a történelem az osztályharcok sorozata, hanem - az, hogy a történelem a vallásháborúk sorozata. 
Történetíróink - legyenek azok bármely felekezethez tartozók - eddig is igyekeztek tárgyilagosan, elfogulatlanul feldolgozni a közös magyar-osztrák történelem különféle korszakait. Az pedig, hogy a protestáns történetírók a XVII. századtól kezdve kimutatták a Habsburgok protestánsellenes intézkedéseit, miért lenne történetietlen és egyoldalú, ha azt hiteles és azon törvények irányítják, amelyek az emberiség szellemi és erkölcsi életében uralkodnak? Nem lehet engedni, hogy odáig jusson a magyarság felfogása és értékítélete, hogy minden mindegy, csak magyar és keresztyén, vagy keresztény ne legyen. 
A tervezendő intézményre nézve ajánlatos számításba venni XX. századi nagy magyar protestáns (református) gondolkodónk, Ravasz László örökérvényű megállapításait, értékelését és ajánlását: "Tudománynak, nevelésnek a fórumain, az akadémiákon és iskolákban, ábécésektől fel az universitásig megindult a történelem átértékelése, egy mesterséges felejtési folyamat. Ki kell deríteni, meg kell tanítani, hogy I. Lipót császár volt a nemzeti hős, és nem Thököly vagy Rákóczi Ferenc. Ki kell mutatni, hogy a protestantizmus egy önző és csúnya kalandja volt a megtévelyedett nemzeti géniusznak. És kimutatják, mert mihelyt céllal írják a történelmet, ezt el is szokták érni. Heródes csak gyermekeket gyilkolt meg, jaj azoknak, akik történelmi ideálokat gyilkolnak meg.", amikor "mártírjainkat, hőseinket, egész történetszemléletünket lejáratni, megfordítani, mással helyettesíteni akarják, ez mindennél nagyobb veszedelem számunkra. Azt akarják velünk is megtenni, amit megkíséreltek a fiatal Rákóczi Ferenccel, vagy pedig a sasfiókkal. Napóleon fiával, meg akarják velünk gyűlöltetni a múltat. mert sokakat egyedül csak a múlt ereje tart." Hadd szikrázzék előtted, magyar protestantizmus, Isten 5. parancsolata: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy és jó legyen dolgod e földön. 
Mindez már nemcsak a protestantizmusra áll, hanem a kereszténység, keresztyénség minden ágazatára, a társadalom igazi értékeket vesztő egyedeire, az anyagi haszonért lelki, szellemi kincseket feláldozókra. 
"Nem szolgálhattok két úrnak!" 
A szerző református lelkész, egyháztörténész, 
a Református Doktorok Kollégiumának (DC) tagja