Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Miert fordult meg Bolyai a sirjaban

| 2014-10-10 | admin |

 

 Albert Sweitzer a tolvaj Bolyai kutato

En mar korabban talan evkkel ezelott hallottam ezt a tortenetet. Azt, hogy
Bolyai Janos dikladajabol eltuntek bizonyos dokumentumok amelyeket
legutoljara egy magat svajci tanarnak kiado jol oltozott figura kolcsozott
ki az 1930-as evekben a Tekabol. Ezek a munkak amelyek a relativitas elmelet
alapjat kepviseltek kesobb az A.Sweitzer hagyatekabol kerultek ujbol elo.
En nagyon is hihetonek tartom a tortenetet, ugyanis Albertunk annak idejen a
svajci tudomanyos talalmanyok intezeteben leveltaroskent mukodott. Szerintem
itt szerezte azt a fulest amely Erdelyi utjara inditotta a nagy tudasvagyu
biboldot.

Minden relatív - mondotta Bolyai*

Nincs még egy nép a földnek kerekén, amelynek szellemi kincseit annyiszor
orozták, babérait annyiszor tépdesték mint a magyarét! Tették - kárunkra - a
hozzánk sem fajilag, sem etnikailag nem tartó idegenek, akik ügyes szimattal
mérték fel a mi tudásunk, tehetségünk ezerrétű magyari tárházát. S hogy
ekképpen bennünket Fortuna csak ritkán kegyelt, nem is sorolhatunk a
szerencsés nemzetek közé. Meglehet, ennek eredője éppen a mi népünk sajátos
nyíltságában, őszinteségében rejlik
Földönjáró csillagaink" - ahogy én fajtánk nagy tudósait, költőit,
katonáit, művészeit nevezem becsületességükben, tiszta gondolkozásukban.

Témám Erdélybe vezet tudós matematikus Bolyai Farkas és Jánosra vonatkozik,
akiket Istennek kegyelme székely üstökösként adott mellénk. Erre a földre
hívom most megjelent magyar testvéreimet, pontosabban Marosvásárhelyre, ahol
a két lángeszű magyar - hol egekig szárnyaló pályán, hol a hétköznapok
gondjaival küzködve - életének derekas részét élte. Kárpátaink keleti
peremvidékére, ahol vártát állanak a fenyők és ahol a havasokról aláfutó
surrogó szél, mintha ki akarná seperni a völgyeket. Erdélybe, az annyira
egyéni zamatú, törekvéseiben, harcaiban, kételyeiben, bizonyosságában,
őrökké megújuló, újarcaságában magasabb célokat reveláló földre.
Most térek valóban a Bolyaiakra, akiknek pályája, de másként ívelhetett
volna, ha történetesen a Fortuna szekerén ülnek! Másként, ha a mi magyar
népünk előző hosszú évszázadokon át Európa védelmében - ha nem is mindig
egyedül- emeli magasra a pajzsot, épít erődöket. Ha ezalatt a mi
tudásszomjas ifjúságunk is a katedrák köré gyülekezhetik, - mint Bolognában,
Göttingában - a mi magvari vérünk hullása árán, boldogabb Nyugat! De
számunkra a várszerűség, a védő és védekezd jellem lett kőtelező, vált
hagyománnyá, - s  míg mi, peremvidékünk messzitekintő figyelőtornyaiból
kémleltük a Kelet felől megindult ellent, - ők a védett nyugaton
csillagvizsgálókból figyelték a planétákat...

Ezzel kerülök az Úrnak 1802-ik esztendejében Kolozsvárott napvilágot látott
Bolyai Jánoshoz, kinek születését atyja, tudós Bolyai Farkas, ezzel jegyzi
Bibliájába:
Én is adtam egy planétát a világnak, melynek azonban sem középpontját, sem
pályáját nem tudom kiszámítani.”
De lehet-e jövendőjét mondani olyan csillagnak, aki négy éves korában
felkap, egy szeletkét a konyhában burgonyát hámozó szolgáló kosarából s
azzal fut atyjához „Táte nézzed mit kaptam: pityóka árkusának pityóka
szinuszát!"
Alig cseperedik, már viszi tudományszomja külföldre. Nyugatra. Amikor
elindul, egyetlen vagyontárgya az erdélyi keményfából ácsolt, veretes
diákláda, mely úgy kíséri útjain, mint üstökös Körösi Csorna Sándort, az
enyedi pagonyban somfából metszett vándorbot.
Göttingában ismerkedik össze a nála idősebb Karl Friedrich Gausszal, a
germánok későbbi matematika-fejedelmével. Egyelőre még csak indulnak az
egyforma képességek, de nem egyforma esélyek alapján. Így lesz Gauszból a
híres göttingai csillagvizsgáló intézet nagytekintélyű professzora, míg
Bolyaiból a vidéki város - Marosvásárhely - kollégiumi tanára.
Bolyai János onnan is összeköttetésben marad a Nyugattal! Sorra küldi ki
munkáit, képleteit Gausznak, akinek becsületességében bízik. Amikor a
paralellák teóriájáról szóló megoldása érkezik Gauszhoz, az - hiúságában
sértődötten - indulatosan tépi össze a maga - szintén e témakörben 35
esztendő óta kutató - eredményt nem ért dolgozatát. Ezután már -
,.fejedelemségét" féltve - az előzően zseninek nyilvánított Bolyait-
agyonhallgatja.

*Megjelent München Hídfő Könyvtár 1974.évi 3. szám 47. oldal
Így lesz a mindenekfelett hiú Gausz „barátsága" drámaian
sorsdöntő a messzeélő, földhözragadt székely életére. Ez a kegyetlen
mellőzés, ez a csalódás teszi keserűvé, emberkerülővé, meghasonlottá.
Mindinkább az erdőket járja és ebben az időben jegyzi Testamentumába:
Isten veled, te földön is égi szép természet. Légy mindig menedéke a
sokaságból kivitt sebes fájdalmat enyhítve vigasztaló minden csüggedő
gyermekeidnek.”
Ezekben a bolyongásaival teleszőtt időkben olykor kályhák építését vállalja
el. Gazdag mágnások kastélyaiban, vidéki udvarházakban. Erdélyben még ma is
azt tartják, hogy ahol egy-egy fennmaradt öblös kanda116, terebélyes kályha
kéményén különös mértani számítások alapján kúszik magasba a füst, és
amelyben a rönkök égésekor nem vész el kalória: azt a kályhát Bolyai rakta.
Éppen a múlt nyáron kaptam példáját egy ilyen legendaszépségű emlékezésnek,
amikor Marosvásárhely környékének erdeit, mezeit járván, vakolatot hullató
omladozó kúriához értem, amelynek sarokszobáját agg székely házaspár lakta
Ott üldögélt a két kedves öreg, lócán a ház e1őtt. Köszöntöttem őket, s
ahogy észrevettem: a fészerhez támasztott roggyant kóberes szekér mögött
békés tehénke legel - illendően feltettem a kérdést: kaphatnék-e,
vásárolhatnék-e náluk, szomjúságom oltására egy pohár tejet.
Ahogy kimondottam, már röppent is a néni és hozott bögrényi finom,
pincegádorban hűtött aludttejet. Beinvitáltak a szobájukba, a diófaasztal
mellé. Még rozskenyeret is tettek elém: „Fogyassza lelkem „meleg
mondattal. Amint közéjük telepedtem, szemembe ötlött a szoba sarkába
beépített hatalmas - műremeknek is gyönyörűséges - mázas, zöldszemes kályha.
- Hát biza, úgy kell arra tekinteni - magyarázta készségesen Ráki néni -,
hogy azt igen-igen híres ember rakta. Az is meglehet, éppen a Rákóczi vagy a
Petőfi!
- Ne bomolj, asszony - hördült fel a bácsi mán hogyan lett volna azoknak
idejük kályhát rakni, amikor hun a nímöt, hun meg a muszka ült a
nyakunkon! - És hogy az oldalbordája felé adresszált személyes neheztelésén
és a maga hiányos történelmi magyarázatán ő sem jutott túl, lemondóan
legyintett. - Ne nyűdd az eszedet Ráki, csikorog az mán a magaméval együtt,
akár a deckásszekér.
S hogy jómagam valami be1ső sugallatra kimondottam a Bolyai János nevét, úgy
ragyogott, világosodott meg a két meleg, ezerráncú arc, mint amikor a hunyó
parázsból még pattan egy szikra...
Azóta is felidézem őket! Gyönyörködöm anyanyelvük csodálatos fonetikáján,
szóváltozataiknak különös világán, betűvariációjuk különös rejtélyén... Ha
képzeletben bódenitói magányomból hozzájuk szállok, úgy érzem a Bolyai-rakta
szemeskályhánál melegszem.

1860-tan halálát érezte közeledni Bolyai János. Sok utat járt diákládájába
rendezi iratait. Pontosan, gondosan, számozottan a több mint
tizennégyezernyi írott oldalt kitevő munkáit. Közöttük az egykor már
nyomtatásra kész - Gausz irigysége folytán nyomdát nem látott - könyvalaktan
meg nem jelent művét: a relativitás elméletét. És amikor a Marosvásárhelyt
ma is á1ló ősi cinteremből a kollégium lélekharagjának csengése mellett
kísérik a temetőbe - hagyatéka, a diákládájával együtt, megőrzésre a Teleki
Thékába kerül.

Ma már bizonyos: egyedül Bolyai János jutott eI geometriai vizsgálódásai
alapján ahhoz a felismeréshez, amely az általános relativitás fizikai
lényegét alkotja. Nevezetesen ahhoz, hogy a gravitációs erőtér és a
geometriai erőtér mögött belső összefüggés van. Ezzel a korszakalkotó
felfedezésével évszázaddal megelőzte korát!

Nemrég történt, hogy Kanadában tudósokból álló társaság, matematikai
témákról és ezzel kapcsolatban a nagy tételek megoldásáról beszélt. Az
egyik - különben montreáli francia - arról, miszerint „a relativitás
atyja„ több mint száz esztendővel ezelőtt élt magyar. Hozzá is fűzte
gall akcentusú angoljával: „Indeed the former great Transylvanian
Johannes Bolyai (Valóban az egykori nagy erdélyi Johannes Bolyai.)

Felszólalások, megjegyzések követték egymást, az egyik torontói matematikus
bejelentése, miszerint tudomása van arról, hogy Magyarországon a
matematikusok - ezek között többen éppen a Műegyetemen - tudnak Bolyai
igazáról. Az időközben a Bolyai- Gausz levélváltásából nyilvánosságra hozott
levelek - Eötvös Loránd feljegyzései - utalnak erre. Döntően a pár
esztendővel ezelőtt Amerikában, Princetownban meghalt Albert Einstein
hagyatéka:

Az Einstein halála után felvett pontos közjegyzői leltár, melyben a
tudományos világ által hiányolt Bolyai iratok számozottan vannak
feltüntetve.

Hogy a korszakot meghatározó munka miként jutott idegen kezekbe, arra régen
fényt deríthetett volna a marosvásárhelyi Théka naplójába jegyzett különös
szöveg. Ennek története:
1914 tavaszán Marosvásárhelyre érkezett egy idegen, ismeretlen tanár. Olyan
kiváló ajánló levelekkel, hogy azok alapján megkapta betekintésre a Bolyai
János-ládába zárt hagyatékot. Ezek között a már említett
relativitás-elméletet felölelt munkát. A tanár - akit Einstein Albertnek
hívtak - elutazása után került a hiányt jelentő feljegyzés a Théka
naplójába.
Einstein tudhatott arról, hol őrzik Bolyai János írásait. Érdekelhette a
hagyaték. Bizonyos, hogy nem ok és cél nélkül vette útját az eladdig neki
ismeretlen erdélyi városba. Jó megérzése vitte a vasveretes iratládáig!
Einstein köztudomásúan 1916-ban már mint a berlini Kaiser Wilhelm Institut
professzora lépett a nyilvánosság elé az akkor óriási feltűnést keltett
relativitás-elmélettel.

Joggal kérdezhették a kanadai matematikusok, miért nem védte meg a magyarság
lángesze tudósának igazát? Fájdalom, az alapvető mulasztás, röviddel Bolyai
halála után, még a múlt században történt! Akkor, amikor a nyugati
matematikusok több ízben is felkeresték leveleikkel Marosvásárhelyt és
kérdezősködéseikre - feleletet sem kaptak!
Lehet, - mint már annyiszor az életben - egyetlen tudatlan, nemtörődöm,
felelőtlen ember vétkes hanyagságán múlott, aki nem értette meg a zsenit,
aki az erdőben bolyongó „meghibbant vénembert" látta benne, és
aki butaságának hallatlan vétkével dobta a papírkosárba az érdeklődő
leveleket...

Valószínű, más irányt vesz - Einsteinnek 1914 tavaszán tett látogatása
után - az iratok hiányos visszaszolgáltatása, ha nem üt ki röviddel később a
véres és oly sok mindent elsodró, első világháború és utána nem adja Trianon
Erdélyt a románoknak!
Bizonyos - szögezték le a kanadaiak, a mai világszellemet tekintve, a mai
hatalmon levőket ismerve, nehéz erről szólni.
Magam - mint Erdély szülötte - mégis úgy vélem: Tartozik ezzel Bolyai
Jánosnak a világ! Éppen az ő szellemében, az ő Testamentumába jegyzett
szavai szerint:
Az igazságot is tanilag és erkölcsileg határtalanul szeretem.
Az elmúlt nyáron, Marosvásárhelyen jártam. Azóta is követ, foglalkoztat a
Bolyai Múzeum ottani kincsestára. Kísér a Teleki Thékában őrzött relikviák
képe! Az elsárgult papirosú Appendix, a Testamentum, a veretes diákláda. Az
egyik szekrényke üveglapja alá simított kesztyű. A hitves, az anya, Pávay
Krisztina selyemkesztyűje...
A törekvéseikben, küzdelmeikben, harcaikban, kételyeikben,
bizonyosságaikban, újarcúságukban magasabb célokat kereső Bolyaiak arca!
Pályájuk ragyogását, tragédiájuk oly igazi erdélyi képét hoztam el vigaszul.
Az ő Istentől kapott fényüket, dicsőségüket.
Régi sebeikről így hántom le a kötést, hogy egy kicsit a magunk
hazátlanságát pólyázgassam be vele...
Dr. Szakáts Istvánné (USA)