Ingyenes regisztráció

Üdvözöljük



a KAPU világában!

Üzenőfal

Faliújság

Diafilm

Humor

Receptek

Olvasnivaló

Honlapunk vendégei

Olvasható könyveink

Kirakat

Könyveink

Filmjeink

Az MJB (Magyar Justitia Bizottság) '56-os TÉNYFELTÁRÓ anyaga!

| 2014-11-05 | admin |

 

 TÁJÉKOZTATÁSUL:

 

 

 

TISZTELT CÍMZETTEK!

 

         1956. november negyedikén  kezdődött - a forradalmunk eltiprására beindított -,  szovjet katonai agresszió! A hatalmas  túlerővel rendelkező agresszorok óriási károkat okoztak  hazánknak:   lakóházak, középületek, közművek,  úthálózatok és  vasutak pusztítását (rongálását),  nekik „köszönhető”, hogy közel 300 ezer ember menekült ki az országból (beszámítva a Kádár éra disszidenseit), illetve a Kádár féle bábkormány  hatalmának megszilárdítása  és a példátlan nagyságrendű megtorlás következményei.

   

          A szovjet agresszió tényét az egész világ elismerte, sőt B. NY. Jelcin elnök 1992-ben,  a parlamentünkben megkövette a magyar népet.

 

         Az agresszió tényének elismerését nem követte kártérítés! Egyetlenegy  magyar kormány sem tette szóvá ezt a kérdést  nemzetközi szervezetek vagy/és a szovjet utódállam(ok) felé. Ez a magatartás Kádár részéről még  érthető (de nem elfogadható) volt, hiszen  vazallusi helyzetében nem kérhetett  kárpótlást „hűbérelvtársaitól”.

 

Ugyanakkor,- a rendszerváltozás utáni elnökök és kormányfők magatartására nem találunk magyarázatot...

 

  Justitia Bizottságunk részletesen vizsgálta és feldolgozta  az agresszió történetét, a  kártérítés alapjául szolgálható anyagi, erkölcsi és személyi veszteségek mértékét, majd továbbította  az ILLETÉKESEK felé, de választ sehonnan sem  kapott!

 

         Most,-  az 58. évforduló apropójából,  ismételten emlékeztetjük az ILLETÉKESEKET és a Tisztelt Olvasókat  nemzetünk  gyásznapjára és az ’56-os történelmi eseményekre.  Emlékezzünk  arra is, hogy  az első és a második világháborúban agresszornak minősített hazánkat nagy összegű kártérítésre kötelezték, ezért bízunk abban, hogy a  nemzetközi  jog és törvények alapján,  nem az agressziót  elkövető államok területének és népességének mennyiségi  mutatói határozzák meg a jóvátételi kötelezettségüket.

 

          Az alábbiakban  olvasható a Justitia Bizottság  részletes tanulmánya,  az agressziót elkövető jóvátételi kötelezettségének igazolására.

                                                                                   

 

                                                     Közreadta:

                                                                         (Prof. Dr. Bokor Imre)

                                                                              

 

 

A JUSTITIA BIZOTTSÁG  TÉNYFELTÁRÓ  ÉS ELEMZŐ VIZSGÁLATI  ANYAGA, AZ 1956-OS  SZOVJET  KATONAI INTERVENCIÓRÓL

 

KÉSZÍTETTE  A  JUSTITIA BIZOTTSÁG:

 

Prof. Dr. Bokor Imre, dr. Csendes László, Csukás Irén, Hiripi Lajos, dr. Léh Tibor, Péteri Attila Árpád, Szabó Béla.

 

A részanyagokat összeállította: dr. Bokor Imre és dr. Léh Tibor.

 

A CD képanyagot válogatta: Szabó Béla és László Ferenc.

 

A szakirodalom gyűjtésében segédkezett: Csukás Irén.

 

A jóvátétel összegét 2007-árfolyamra átszámította: Alakszainé dr. Oláh Annamária.

 

Közreműködött: Kéri Edit és Lévay Atilla.

 

 

LEKTORÁLTÁK:

 

dr. Balsai István, Fekete Pál, Kállai Eszter,  Nemes Lajos, dr. Padányi Márius, dr. Pákh Tibor, Vanek Béla.

 

A JUSTITIA BIZOTTSÁG ÜLÉSEIN A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉT KÉPVISELTE:

 

Patrubány Miklós elnök és Rácz Sándor tiszteletbeli elnök, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke.

 

P R E A M B U L U M

 

A Kárpát-medencében honalapítóvá vált magyarság történelme, dicsőséges és tragikus események sorozatát tartalmazza. Hazánk geostratégiai helyzetének következtében, a szláv és a germán népek „tengerében” (érdekszférájukban, ütközési zónájukban), gyakran keveredett konfliktusba szomszédjaival, valamint - a szomszédjait is támadó - (mongol, török) hódítókkal.

 

A kis népekre jellemző „vis maior” helyzetekben, Magyarország is átmeneti vagy tartósabb szövetségre lépett egyes nagyhatalmakkal (törökökkel, osztrákokkal, németekkel, szovjetekkel), felelt a következményekért (l.: I. és II. világháborúkat),  nem egy esetben  irreálisan magas árat fizetve azért, mert elkerülhetetlenül belesodródott a  világuralomra törő birodalmak  között kirobbant  konfliktusokba.

 

Történelmi tény, hogy a magyarság soha nem kezdeményezett és nem indított hódító háborúkat, nem akart más népeket leigázni, jogos érdekeit békés úton kívánta rendezni, ugyanakkor függetlenségének vagy területi integritásának védelme érdekében, gyakran ragadott fegyvert, idegen hódítók és/vagy hazai kollaboránsaik ellen.

 

A mongolok (tatárok) és (főként) a törökök elleni szabadságharcaink gyakorlatilag Nyugat-Európa védelmét is szolgálták, és ez a „védőbástya” jellegű missziónk olyan hatalmas vérveszteséggel járt, hogy a törökök kiűzését követően, a magyarság korábbi - Angliához és Franciaországhoz közelítő – lélekszáma, az egyötödére csökkent!

 

A Habsburgok elleni 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk újabb megpróbáltatások elé állította népünket, ugyanakkor helytállásunkra jellemző, hogy az osztrákok csak I. Miklós cár 200 ezer fős intervenciós seregének köszönhették, hogy Magyarország nem szakadt ki a birodalomból.

 

Az I. világháborúban (1914-18), a vesztesek oldalán, bennünket ért a békeszerződésben megállapított legsúlyosabb retorzió: elvesztettük területünk 71,4 %-át, lakosságunk 61,8 %-át,  és a Népszövetség Jóvátételi Bizottsága - jóvátételként -,  200 millió  aranykorona megfizetésére kötelezte a kivérzett, kifosztott és  megcsonkított  hazánkat.

 

A II. világháborúban való részvételünket (1941-1945) újabb  területelcsatolással és  dollár-százmilliók kifizetésével büntették a győztesek, de a legnagyobb büntetést az jelentette, hogy a Szovjetunió megszállta hazánkat, bevezették az egypártrendszerre és a proletárdiktatúrára alapuló szovjet (bolsevik) rendszert, és évtizedekkel visszavetették  mezőgazdasági, ipari,  kulturális,  kereskedelmi, közúti, vasúti, távközlési, mikroelektronikai és  számítástechnikai fejlődésünket.

 

1956-ban, a szovjet névre átkeresztelt orosz hódítók, cári elődjük hagyományaira támaszkodva, kb. 200 ezer fős, állig felfegyverzett hadsereggel verték le a helytartójukként idetelepített Rákosi-Gerő-Farkas és bandájuk ellen kirobbant forradalmunkat, valamint az agressziójuk ellen kibontakozott szabadságharcunkat.

 

Elsöprő (létszámban és harci-technikai eszközökben megmutatkozó) erőfölényük birtokában szétlőtték Budapest egyes negyedeit, főútvonalon lévő épületeit, tönkretették útvonalaink többségét, számos városunk laktanyáit és középületeit, repülőtereinket, lezárták a nyugati határainkat, kollaboránsaik bevonásával akadályozták, elfogták vagy legyilkolták a nyugatra menekülők egy – máig is tisztázatlan számú – részét.

 

A szovjet szuronyokkal létrehozott Kádár-féle bábkormány felállításával és kollaborálásával,- további személyi és anyagi veszteségek közvetlen vagy közvetett okozói voltak, mivel az „összkomfortos” sztrájk kirobbanása (valamint az abból eredő anyagi károk), illetve a nyugatra menekült, mintegy 200 ezer főt kitevő emberveszteségünk, az agresszorok számláját terhelik, nem elfelejtkezve arról sem, hogytevékenyen közreműködtek Kádár véres megtorlási akcióiban.

 

Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy az ún. Kádár rezsim konszolidációját követően (vagyis 1957 májusától kezdve), miért volt szükség megnövelt létszámú szovjet („ideiglenesnek” címkézett) csapatok állomásoztatására hazánkban, és milyen költségkihatással volt ez a magyar népgazdaságra?

 

Tekintettel arra, hogy a Szovjetunió a forradalmárjainktól elszenvedett erkölcsiideológiaianyagi és személyi veszteségei ellenére, még hosszú ideig konzerválta a hatalmát, ezért a szocialista tábornak nevezett, a Kremlből irányított társadalmi „képződmény” szétesését követően, csak most kerülhetett sor arra, hogy megvizsgáljuk a hazánk ellen elkövetett szovjet agressziót, és kártérítési igényeink tételeit.

 

Az emberiség történelmében lezajlott mintegy 14 000 háborút (fegyveres összetűzést) lezáró 8 000 békeszerződés többségéből megállapítható, hogy a „hadisarc” (kártérítés vagy jóvátétel) nagyságrendjében általában a győztes fél döntött, de nem számított ritkaságnak, hogy a szemben álló felek megállapodása alapján rendezték le ezt a kérdést.

 

A jelen dolgozat összeállításának az a célja, hogy hiteles dokumentumokra (íratok, képanyagok, vázlatok, stb.), valamint számításokra és tanúk tényanyagaira támaszkodva,- feltárja az ’56-os forradalom és szabadságharc azon fontosabb történéseit, amelyek a hazánk ellen végrehajtott szovjet katonai intervencióval kapcsolatosak.  A begyűjtött és feldolgozott anyagok alapján pedig, konkrét javaslatokat (ajánlásokat) rögzítsen az anyagi kártérítés indoklására, illetve értékére, megjelölve az intervenciót kitervelő (kiagyaló) és megvalósító (konkrétan támogató), velük kollaboráló államokat (utódállamokat), szervezeteket, illetve azokat a személyeket, akiktől elvárható lenne, hogy  szóban vagy írásban megkövessék a magyar népet.

………………………………………………………………….

………………………………………..

…………………

 

1. §.

                                        JOGI ELEMZÉSEK

I.

 

ÁLTALÁNOS ÉS NEMZETKÖZI JOGI ALAPOK VIZSGÁLATA, AZ ’56-OS

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEINEK FÜGGVÉNYÉBEN.

 

(KÁRTÉRÍTÉS  A NEMZETKÖZI JOGBAN, KIEMELT JOGI ÉRVEK,  A HAZÁNK ELLEN 1956-BAN ELKÖVETETT SZOVJET AGRESSZIÓ JÓVÁTÉTELÉÉRT)

 

A kártérítés fogalma már a nemzetközileg rendezett jogviszonyok előtt is létezett, de akkor még sok volt a tisztázatlan kérdés, amelyek a visszaélési lehetőségek forrásait képezték. Alapvető jogi fogalom, hogy a cselekedetek felelősséggel járnak, és károkozás esetén, az elkövetőnek (elkövetőknek) meg kell téríteni az okozott károkat. Ez így van a polgár-, a büntető- és a nemzetközi jogban is.    

1956-ban a szovjet hadsereg agressziót követett el Magyarországgal szemben, háborús akciót vezetett az ország ellen, megdöntve a legális kormányt, figyelmen kívül hagyva a magyar nép akaratát. A Magyarok Világszövetsége a forradalom 50. évfordulója alkalmából 2006. október 15-én rendkívüli megemlékező közgyűlést tartott, és a következő határozatot hozta:

„1956 októberében és novemberében Magyarországot fegyveres támadás érte a világ akkori legerősebb hadserege részéről. Magyarország hadüzenet nélkül háborús színtérré vált. Az ártatlanul kioltott életek tízezreiért, az ekkor okozott szörnyű pusztításért, a Magyarok Világszövetségének rendkívüli, emlékező Küldöttgyűlése kezdeményezi és követeli kártérítés fizetését az agressziót elkövető Szovjetunió utódállamaitól. Teszi ezt annál is inkább, mivel időközben ezek az államok a jogállamiság és a demokrácia útjára léptek.”

 

Az MVSZ támogatásával, egy független bizottság alakult (Justitia Bizottság néven),  azzal a feladattal, hogy feltárja, vizsgálja (elemezze) és jogi, valamint szakmai érvek alapján feldolgozza a magyarsággal szemben elkövetett sérelmeket, továbbá indítványozza az illetékes szervek felé (kormány, bíróság, ügyészség) azokat a szükséges lépéseket, amelyeket meg kell tenni a jogorvoslat beindítása (teljesíthetősége) érdekében.

 

A továbbiakban, magyar kormány feladatát képezi, hogy (a kapott adatok birtokában) tárgyalásokat kezdeményezzen kártérítés céljából a volt Szovjetunió utódállamaival, a tárgyalások kudarca esetén pedig, forduljon nemzetközi jogi intézményekhez. Amennyiben a kormány nem vállalná fel ennek a feladatnak a teljesítését, akkor a Magyarok Világszövetsége és a Justitia Bizottság tesz meg mindent  annak érdekében, hogy a  problematikus  kérés igazságos  megoldást nyerjen.

 

II.

 

                                               A KÁRTÉRÍTÉS ALAPJAI

 

a.) A HÁBORÚS KÁROK KÖVETKEZMÉNYEINEK SZABÁLYOZÁSA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚIG

 

Az alcímben megjelölt szabályozás gyakorlatilag a napóleoni háborúk, valamint néhány későbbi konfliktus hatására fogant (a felek megállapodásával alkotott) háborús jogszabályokat tartalmazza, amelyeket az első világháborús káresemények vizsgálata során is alkalmazták. 

 

Nevezhetjük a sors iróniájának, de az 1914-1918-as háború során hatályos háborús jogra vonatkozó nemzetközi megállapodások annak a második békekonferenciának a gyümölcsei, melyet Hágában hívtak össze, és amely 1907. október 18-án zárult. Meg kell jegyezni, hogy nem az 1907-es megállapodás volt az első jogi egyezmény a hadviselő felek között., mert  ezt  megelőzően számos diplomáciai nyilatkozatot szentesítettek a XIX. század második felében, de ezeknek nem volt kötelező erejű jogi értéke. Az elfogadott megállapodások közvetlen előzménye, az 1899. július 29.-ei békekonferencia volt, melyet szintén Hágában hívtak össze. Annak ellenére, hogy az 1907-es megállapodás az 1899-es évin alapul, de annál sokkal részletesebb, egyben  kötelező jellegű a ratifikáló államokra nézve.

 

A szabályozásban talált kompromisszum a következő: az önkéntes csapatok és fegyveres szervezetek  tagjait is hadban állónak minősíti, abban az esetben, ha élükön felelős vezető áll, ha fel tudnak mutatni egy állandó és távolról is felismerhető jelzést, ha nyíltan viselnek fegyvert, és ha a hadműveletekben alkalmazkodnak a háborús szokásjoghoz. Másrészt,- a haderő, a harcolókon kívül állhat olyan személyekből, mint a tábori lelkészek, orvosok, ápolók, stb., tehát fogságba esésük során, őket is hadifogolyként kell kezelni.

 

A háborús vezetésről szóló szabályzatban lefektetett törvények még érdekesebbnek bizonyulnak. Amennyiben helyesen alkalmazzák őket, kétségtelenül ez utóbbiak korlátozták leginkább a hadviselő államok pusztító katonai erejét. Ezen törvények elején, az egyik legmeghatározóbb tulajdonsága lévén, az összes többi magyarázatául szolgál: „A hadviselő feleknek nincs korlátlan joguk az ellenség elpusztítására irányuló eszközök megválasztásában” (22-es cikkely).

 

Röviden: ez a rendelkezés alkotja egy olyan háborús jog alapját, melynek egyértelmű célja, a háború szigorának enyhítése. Ezen általános rendelkezést részletező egyéb rendelkezései között találunk olyat, amely tiltja a kegyelemadás megtagadását, olyat, mely tiltja a magát megadó ellenfél bántalmazását, illetve megölését, az ellenséges polgár tulajdonának tönkretételételsajátítását, kivéve abban az esetben, ha a rombolás vagy eltulajdonítás a háború érdekét szolgálja, tilos továbbá mérgek és mérgező fegyverek bevetése.

 

Ez utóbbihoz közelít - bár sokkal általánosabban fogalmaz -, az a rendelkezés, amely a fölösleges fájdalmat okozó fegyverek, lövedékek, vagy speciális anyagok használatát tiltja. Logikus módon tilos védtelen városokat, lakásokat, vagy épületeket támadni vagy bombázni, mivel ez minden katonai szükségletet nélkülöz. Helységharcban vagy légi-csapás, illetve rakéta-és tüzérségi tűzcsapás alkalmazásakor, minden lehetséges módon törekedni kell a helyi kultúráknak, művészeteknek és tudományoknak szentelt épületek, valamint a történelmi emlékművek és kórházak megóvására. A rendelkezés betartásától akkor lehet eltekinteni, ha ezek a helyek katonai célokat is szolgálnak.

 

1907-ben, a Hágában jelenlévő felhatalmazottak meg voltak győződve arról, hogy ez a kölcsönös megegyezésen alapuló jogi megállapodás csak egy lépcsőfok a további törvényhozásban, és a háborús jog folyamatos fejlődésében. „A földi háború törvényeiről és szokásjogról szóló megegyezés” előszavában a rendeletet saját elhatározásukból „A háborús jogszabályokról szóló törvénykönyv teljesebb változata”címet kapta.

A hágai egyezményt később kibővítették a genfi konferencia során, mely az 1864-ben alakult Vöröskereszt szellemiségének folytatása, azt nemzetközi szintre emelve.

 

Az I. világháború utáni békeszerződésekben nagy összegű  kártérítésre ítélték a vesztes országokat. Németországnak 132 Mrd aranymárkát, Ausztriának, Bulgáriának és Magyarországnak 12 Mrd aranymárkát kellett fizetnie a győztes államoknak (ez Magyarország esetében 200 millió aranykorona  kifizetését jelentette).

 

Ami a lakosságot illeti,- a győztes államok törvényben rendelkeztek a privát károk jóvátételéről, így a kártérítés nemcsak a kárt szenvedett államot illette meg, hanem annak polgárait is(!), akik a bonyolult jogszabályok mellett, bizonyos feltételekkel részesülhettek belőle.

 

Az első világháború után, a mai ENSZ elődje, a Nemzetek Szövetsége,- folytatva a hágai egyezmény szellemét, arra törekedett, hogy a nemzetközi konfliktusok megoldása békés úton történjen, háború, illetve  katonai erő elkerülésével.

 

A II. világháborút lezáró békeszerződést  1947. február 10-én írták alá Párizsban. A békeszerződés háborús jóvátétel fizetésére kötelezte a vesztes országokat (Németország, Finnország, Olaszország, Románia és Magyarország).  Magyarországnak összesen 300 millió dollárt kellett fizetni, ebből 200 milliót a Szovjetuniónak, 50 milliót Jugoszláviának, 50 milliót Csehszlovákiának.

 

 

b.) A  II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK, AZ ENSZ  TEVÉKENYSÉGÉNEK FÜGGVÉNYÉBEN.

 

A II. világháború után megalakult ENSZ, (előbb San Franciscóban, majd később New Yorkban) fő célja a nemzetek közötti békés együttélés biztosítása. A Szovjetunió alapító tagja 1945. október 24-e óta, Magyarország  pedig 1955. december 17-én nyerte el a tagságát.

 

Mára szinte minden állam tagja, kivéve Svájc, a Szent Szék, és Tajvan kivételével. Az ENSZ chartájának 2. és 4. §-a tiltja a háborút, mint a konfliktusok megoldásának eszközét, ugyanakkor tiltja az erőszakos eszközök használatát is. nemzetközi jogban a háború kirobbantása bűncselekménynek nyilvánítható, és mint minden bűncselekményt követően, az áldozat igényt tarthat a jóvátételre. Az agressziónak és a háborús bűncselekményeknek gyakorlatilag sok formája van,  például a lakosság elleni erőszak, fegyverszünet megszegése,  fosztogatás, stb. 

 

KUVAITI PÉLDA

 

1990. augusztus 2-án Irak megtámadja Kuvaitot. 1991. április 3-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa Irakot felelősnek nyilvánította különböző károk okozása miatt, amelyek a Kuvait elleni agresszió és megszállás során keletkeztek.

 

E célból egy Kártérítési Bizottság jött létre, amely Genfben székelt és hat különböző felszólalási-kategóriát fogadtak el. Fizikai (élő) személyek, valamint cégek (jogi személyek) követelhetnek kártérítést a kormányukon, vagy nemzetközi szervezeteken keresztül.

 

Kártérítési Bizottság  több milliárd dollár megfizetésére kötelezte Irakot.  A kártérítést az iraki Petrol Vállalat eladásából kezdték finanszírozni. Jelenleg a kártérítési folyamat végrehajtása,  az  iraki belső konfliktusokkal terhelt helyzet miatt nehézségekbe ütközik.

 

A SZOVJETUNIÓ FELELŐSSÉGE

 

Az 1947-ben aláírt párizsi békeszerződés egyik mellékletében meghatározottak szerint, szovjet csapatok állomásozhatnak Magyarországon és Romániában, hogy biztosítsák a Szovjetunió és Ausztria szovjet zónája közti katonai utánpótlási vonalat. 

 

1955. május 15-én Ausztria szuverén semleges állam lett, ezzel a négy megszállási övezet megszűnt, és a szovjet csapatok útvonal-biztosítási feladata is véget ért.   Egy nappal az osztrák semlegesség elfogadása előtt (vagyis: május 14-én) viszont, létrehozták a Varsói Szerződés Szervezetét (Varsói Szerződés: VSZ), és ezzel (a szovjetek véleménye szerint) továbbra is lehetővé vált, hogy csapatait Magyarország területén állomásoztassa.

 

Az alábbiakban mellékelt VSZ okmány  elemzése alapján viszont  megállapítható, hogy ez a Szerződés nem jogosít fel egyetlen államot sem a Szerződő Felek részéről, hogy csapatokat állomásoztasson egy másik állam területén.  Ebből következik, hogy a Magyarországon maradt különleges hadtest csapatai jogtalanul tartózkodtak hazánkban 1955. május 15-ét követően!

 

A Szerződő Felek megállapodása alapján készült okmány nem rögzíti egy vagy több Szerződő Fél által foganathatosító Szerződés felmondási lehetőségeit (feltételeit), és nem jogosítja fel senkit sem arra, hogy fegyveres erőszakkal lépjen fel a Szerződésből kilépni szándékozóval szemben. A Szerződés 8. cikkelye  kifejezetten tiltja  az egymás belügyeibe való beavatkozást.

 

A VARSÓI SZERZŐDÉS SZERVEZETÉNEK  1955. MÁJUS 14-I  MEGALAKULÁSÁT RÖGZÍTŐ OKMÁNY MAGYAR NYELVŰ VÁLTOZATA

 

Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Csehszlovák Köztársaság között.

A Szerződő Felek,

  • újból megállapítva, hogy olyan európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére törekszenek, amely valamennyi európai állam részvételén alapulna társadalmi és államrendszerükre való tekintet nélkül, s amely lehetővé tenné erőfeszítéseik egyesítését az európai béke biztosítása érdekében,
  • figyelembe véve egyszersmind a párizsi egyezmények megerősítése következtében Európában előállt helyzetet, amely egyezmények a felfegyverzett Nyugat-Németország részvételével és az észak-atlanti tömbbe való bevonásával a "Nyugat-európai Unió" alakjában új katonai csoportosulás létrehozását helyezik kilátásba, ami fokozza az újabb háború veszélyét és veszélyezteti a békeszerető államok nemzeti biztonságát,
  • meggyőződve arról, hogy az európai békeszerető államoknak ilyen körülmények között meg kell tenniük a biztonságuk biztosításához szükséges és az európai béke fenntartásának érdekét szolgáló intézkedéseket,
  • az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának célkitűzéseit és elveit követve,
  • a barátság, az együttműködés és a kölcsönös segélynyújtás további megszilárdításának és fejlesztésének érdekében, az államok függetlensége és szuverenitása tiszteletben tartásának, valamint a belügyeikbe való be nem avatkozásnak elveivel összhangban,

elhatározták, hogy megkötik a jelen barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási Szerződést és

 

Meghatalmazottaikként kijelölték:

  • az Albán Népköztársaság Nemzetgyűlésének Elnöksége Mehmet Shehut, az Albán Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét;
  • a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésének Elnöksége Vlko Cservenkovot, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét;
  • a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hegedűs Andrást, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
  • a Német Demokratikus Köztársaság Elnöke Otto Grotewohlt, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét,;
  • a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa Jozef Cyrankiewiczet, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét;
  • a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége Gheorghe Gheorghiu-Dejt, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét;
  • a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának Elnöksége Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét;
  • a Csehszlovák Köztársaság Elnöke Viliam Sirokyt, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnökét;

akik kellő alakban és teljesen rendben talált meghatalmazásaik bemutatása után az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk 

A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől, vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oly módon oldják meg, hogy ne veszélyeztessék a nemzetközi békét és biztonságot.

2. Cikk 
A Szerződő Felek kijelentik, hogy az őszinte együttműködés szellemében készek részt venni minden nemzetközi akcióban, amelynek célja a nemzetközi béke és biztonság biztosítása és minden erejüket e célok megvalósítására fordítják. 
A Szerződő Felek egyben arra fognak törekedni, hogy más olyan államokkal való megegyezés alapján, amelyek hajlandók ebben együttműködni, hatékony intézkedéseket foganatosítsanak a fegyverzet általános csökkentésére és az atom- és a hidrogénfegyver, valamint a tömegpusztító fegyverek egyéb fajtáinak betiltására.

3. Cikk
A Szerződő Felek a nemzetközi béke és biztonság megerősítésének érdekeit szem előtt tartva tanácskozni fognak egymással a közös érdekeiket érintő minden fontos nemzetközi kérdésben.
Az együttes védelem biztosítása és a béke és a biztonság fenntartása érdekében mindannyiszor haladéktalanul tanácskozni fognak egymással, valahányszor valamelyikük véleménye szerint a Szerződésben résztvevő egy vagy több államot fegyveres támadás fenyegeti.

4. Cikk
Ha valamely állam, vagy valamely államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a Szerződésben résztvevő egy vagy több állam ellen, a Szerződésben résztvevő minden állam az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya 51. Cikkének megfelelően, az egyéni vagy kollektív  önvédelem jogának  megvalósításával   egyenként és a Szerződés többi tagállamával való megegyezés szerint, minden szükségesnek mutatkozó eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását beleértve, azonnali segítséget nyújt a megtámadott államnak vagy államoknak. A Szerződésben résztvevő államok haladéktalanul tanácskozni fognak a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges együttes intézkedésekről. 
Az e cikk alapján tett intézkedésekről az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya rendelkezéseinek megfelelően tájékoztatni fogják a Biztonsági Tanácsot. Ezeket az intézkedéseket azonnal felfüggesztik, mihelyt a Biztonsági Tanács megteszi a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges intézkedéseket.

5. Cikk
A Szerződő Felek megállapodtak abban, hogy megalakítják azon fegyveres erőiknek egyesített parancsnokságát, amelyeket a Felek megegyezése szerint az együttesen megállapított elvek alapján működő parancsnokság vezénylete alá helyeznek. Védelmi képességük megerősítésére szükséges egyéb összeegyeztetett intézkedéseket is tesznek, hogy megvédelmezzék népeik békés munkáját, biztosítsák határaik és területük sértetlenségét és az esetleges támadással szembeni védelmét.

6. Cikk
Abból a célból, hogy a Szerződésben résztvevő államok megvalósítsák a jelen Szerződésben előírt egymás közötti tanácskozást és megvizsgálják az e Szerződés végrehajtásával kapcsolatban felmerülő kérdéseket, Politikai Tanácskozó Bizottságot állítanak fel, amelyben a Szerződésben résztvevő minden államot a kormány valamelyik tagja vagy más külön kinevezett kiküldött képvisel. A bizottság - ha szükségesnek látja - kisegítő szerveket alakíthat.

7. Cikk
A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy nem vesznek részt semmiféle koalícióban vagy szövetségben és nem kötnek semmiféle egyezményt, amelynek céljai ellentétesek a jelen Szerződés céljaival. A Szerződő Felek kijelentik, hogy az érvényes nemzetközi szerződéseikben megállapított kötelezettségeik nem ellentétesek a jelen Szerződés rendelkezéseivel.

8. Cikk
A Szerződő Felek kijelentik, hogy az egymás közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbfejlesztése és erősítése érdekében a barátság és az együttműködés szellemében fognak eljárni, kölcsönösen tiszteletben tartván függetlenségüknek, állami szuverenitásuknak és az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak az elvét.

9. Cikk
A jelen Szerződéshez társadalmi és államrendszerükre való tekintet nélkül csatlakozhatnak oly más államok, amelyek kifejezik készségüket, hogy a jelen Szerződésben való részvétellel hajlandók elősegíteni a békeszerető államok erőfeszítéseinek egyesítését a békének és a népek biztonságának biztosítása céljából. Az ilyen csatlakozás a Szerződésben résztvevő államok beleegyezésével, a csatlakozásról szóló okiratnak a Lengyel Népköztársaság kormányánál való letétele után lép hatályba.

10. Cikk
A jelen Szerződést meg kell erősíteni és a megerősítő okiratokat a Lengyel Népköztársaság kormányánál kell letenni. A Szerződés az utolsó megerősítő okirat letételének napján lép hatályba. A Lengyel Népköz